Az életmód, ami sokkal több, mint a veganizmus


Steiner Kristóffal beszélgettünk utazó életstílusáról, útkereséséről és jövőbeli terveiről.

Blogger, újságíró, fordító, író, szinkrondramaturg, színész, műsorvezető, szerkesztő, szakács - ha valaki, akkor Kristóf az, aki abszolút megérdemli a polihisztor kifejezést. Ráadásul ki más jutna nekünk, magyaroknak eszünkbe, amikor a vegán életmódot említjük? Egy dolog biztos: ő sosem unatkozik és mindig előrukkol valami újjal, valami még kreatívabbal, valami igazán “steinerkristófossal”. Utazó életstílusáról, útkereséséről és a jövőbeli terveiről beszélgettünk.

 

Nem vitás, jelenleg Te vagy a legismertebb arca a vegán életmódnak Magyarországon. Mikor kötelezted el magad mellette? Volt egy konkrét élményed, aminek hatására így döntöttél?

Már kacsintgattam egy ideje a vegán életmód felé, de az igazi változást az hozta meg, amikor az Özge kutyám az ölemben ült egy mártonnapi vacsorán, és amikor megérkezett a libacomb, akkor felfedeztem az egyértelmű hasonlóságot a két állat combja között. Onnantól úgy éreztem, el kell gondolkodnom, hogy mi is a különbség állat és állat között, miért van az, hogy az egyikről gondoskodom, a másikat megrendelem - ezután még egy évig emésztgettem a tapasztalataimat, gyűjtöttem az információkat nagyüzemi állattartásról, arról, hogy milyen ökológiai hatása van mindennek. És utána egyik napról a másikra, 2009-ben döntöttem. Úgy éreztem, hogy ha nehéz lesz, akkor nem akarok szenvedni egy életen át, de legnagyobb meglepetésemre nagyon könnyű volt átállni.

 

Mit tanácsolnál azoknak, akik csak most vágnak bele ebbe a kalandba: mi legyen az első lépés a vegán mindennapok felé? Neked van ilyen jellegű ‘ars poeticád’?

Először is azt tanácsolnám, hogy senki se úgy gondoljon az életmódváltásra, hogy holnaptól mindent megváltoztat maga körül, mert a szokásrendszereink úgy működnek, hogy ha egyszerre sok mindent változtatunk meg, akkor végül úgy érezzük, hogy nincs elég erőnk mindenre. Én is például még évekig viseltem bőrcipőt, mikor már vegán táplálkozást folytattam. Azt mondanám, hogy minden életmódváltásnak csak úgy van értelme, hogyha ez nem egy önmagunkkal szembeni erőszakos váltással párosul, hanem egyszerűen azért csináljuk, mert érezzük, hogy nekünk boldogságot okoz és jobbá, könnyebbé teszi az életünket. Emellett azt tanácsolom még, hogy érdemes informálódni arról, milyen hatalmas változásokat idézhetünk elő globálisan már pici tettekkel is. Mivel csak egy bolygónk van és azt mindannyian tudjuk, hogy sajnos közösen rontottuk el, rettentően fontos az, hogy ezen minél hamarabb változtassunk, együtt.

Fotó: Czabán Máté

Tel-Avivban élsz és írsz, de persze Magyarországra is rendszeresen visszajársz. Mesélsz arról, hogy miért döntöttél a kiköltözés mellett? Szerinted fogsz még itthon élni, vagy már maga az utazás jelenti számodra az otthont?

Számomra mindig ott van az otthon, ahol éppen olyasmit csinálhatok, amit igazán szeretek csinálni. Bár Tel-Aviv a bázisunk (Jaffában élünk az óvárosban), rengeteget utazunk és őszintén mondhatom, hogy amikor Cipruson tartunk pop-up vacsorát a Kristóf konyhájával, akkor az az otthonom, amikor Londonban látogatjuk meg a barátainkat, akkor az az otthonom - én egy ilyen tudatosan gyökértelen vándorcigány-lélek vagyok (nevet), és nagyon szeretem így élni az életem. A költözés arról szólt, hogy bár tudtam, mennyire szeretem Magyarországot és mennyi mindent kaptam tőle, nekem egyszerűen határtalan a világ.

 

Nemrég jelent meg a legújabb könyved Kristóf titkos receptjei címmel, aminek a bemutatóját a MagNet Házban tartottad - van valamilyen kötődésed a helyhez? Miért pont ezt a helyszínt választottad?

Azért választottam a MagNet Házat, mert nagyon hiszek a közösség erejében és a MagNet, mint közösségi bank, nagyon közel áll hozzám. Ráadásul maga a helyszín is közel van ahhoz a helyhez, amit évekig az otthonomnak nevezhettem (a gimnázium után a Szív utcában éltem). Nagyon sok emlék köt az Andrássy úthoz, a Kodály köröndhöz - már csak azért is, mert a Pride is mindig ott van megtartva, úgyhogy nagyon jó érzés volt hazamenni erre a helyszínre (is).

 

Hogy kell elképzelnünk egy átlagos napodat (már ha van ilyen)? Ha az ember megnézi az Instagram-profilod vagy a honlapod, tényleg álomszerű kép rajzolódik ki rólad - hogyan tudtál egy ilyen izgalmas, békés, kreatív és érdekes életstílust kialakítani?

Őszintén szólva nincsen átlagos napom – legalábbis nagyon kevés az olyan nap, ami sablonszerűen fedné egymást. Főzök-sütök, “vendéglátok”, utazom, a világ különböző pontjain találkozom emberekkel, akik vagy egy kulináris kalandra, vagy egy főzőkurzusra, vagy egy pop-up vacsorára érkeznek hozzám. Van, amikor úgy telik egy napom, hogy pizsamában, ugyanabban a pózban írok estig – ilyenkor utolérem magam a határidőkkel. Van, amikor két napot töltök azzal, hogy felépítek egy kis tervet a következő fél évre. És persze olyan is van, hogy lecsukom a laptopom, kikapcsolom a telefonom és elmegyünk a párom szüleihez egy hétvégére. Arra figyelek, hogy egyensúlyban tartsam mindazt, amire a testem és a lelkem képes.

 Fotó: Salamon Sára

Te magad vagy az útkeresés, ezt a külsőd folyamatos változása is bizonyítja, szemmel láthatóan nem félsz az ismeretlentől, az újtól. Biztos rengeteg időbe telt megtalálni önmagad és a céljaid, de sosem tűntél félősnek e téren. Ez a folyamat a végéhez ért már szerinted, kimondhatjuk, hogy ráleltél önmagadra?

Nem hiszem, hogy valaha eljutok arra a pontra, hogy azt mondjam, ráleltem önmagamra, mert az is ‘önmagam’ voltam, aki 10 évvel ezelőtt voltam, és az is, aki 15 évvel ezelőtt. Azt mondhatom, hogy stabilabban állok a lábamon, és jobban kiismertem azt, hogy nekem hogy jó élni, és persze azt, hogy hogyan tudom mások jólétét is segíteni. Azt hiszem, hogy a változás örök, legyen szó az életterünkről vagy lelkünkről, szellemünkről, testünkről. Tudom, hogy még nagyon sok izgalmas változás áll előttem, és nagyon kíváncsian, izgatottan várom ezeket, hogy még jobban rálelhessek önmagamra.

 

Mit mondanál azoknak, akik hasonló ambíciókkal, vágyakkal vannak megáldva önmegvalósítás terén, de valamilyen okból kifolyólag még nem mertek belevágni a “nagy kalandba”?

Annyit üzennék nekik, hogy az álmainktól semmi más nem választ el minket, mint a saját félelmeink (az, hogy nem tudjuk őket megvalósítani, a kudarctól való félelem, vagy akár a negatív tapasztalatok). Pedig, ha az ember tízszer tapasztalja meg azt, hogy nem sikerült valami, akkor tizenegyedszerre is meg kell próbálni. Lehet, hogy nem pont ugyanúgy, mert az élet képes azt üzenni, hogy hoppá, valamit másképp kell csinálni.

Érdemes odafigyelni, hogy a sors más irányba terelget-e minket. Abban őszintén hiszek, hogy mindenki megérdemli a kiteljesedést, legyen szó magánéletről, karrierről, vagy szellemi és spirituális felemelkedésről.

 

Az interjút Pölz Kitti készítette.