A testünk nem egyenlő a kinézetünkkel

Interjú Sárkány Kinga tanácsadó szakpszichológussal, művészetterapeutával.

{{timeAgo}} 2024. június 17.

„A sportolás és a tánc kapcsán kezdett el komolyabban érdekelni a test és a jelenlét, a jóllét és az identitás kapcsolata. Munkám során nagy szerepet kap a saját testtel való kapcsolat és a test jelzéseinek (az ún. testérzeteknek) a felismerése, tudatosítása, a saját magunkkal való elfogadóbb és (ön)együttérzőbb kapcsolat kialakítása az optimális érzelemszabályozás és feszültségkezelés szempontjából.„

A testünk több annál, hogy hogyan nézünk ki. Rendkívül egyszerű megállapítás, mégis a jelenünkben mintha különösen fontos volna ezt minél gyakrabban hangsúlyozni. Szakemberként mit tapasztalsz, milyen a viszonyunk a testünkkel, mennyire vagyunk tisztában a csodáival, azzal, ahogy a legtöbbször észrevétlenül áll a rendelkezésünkre nap-nap után?

Azt tapasztalom, hogy egyre inkább eltávolodunk a testérzeteinktől és az érzéseinktől, így amikor valaki a testéről beszél, azt többnyire pusztán a kinézetben, külalakban határozza meg. Ahelyett, hogy arra figyelnénk, hogy mi mindent köszönhetünk a testünknek, mennyire fontos az életben maradáshoz, a szubjektív jólléthez, az identitásunk kialakulásához, gyakran tárgyiasítjuk, és másokkal, illetve a társadalmilag kreált szépségideálhoz hasonlítgatjuk. Ehhez hozzá kell tenni, hogy a nők legalább 70-80%-a, és egyre több férfi is küzd testképzavarral. Ők másképp – többnyire negatívan – észlelik a testüket, nem olyannak látják mint amilyen az valójában, és elégedetlenek vele. Ez alacsony önértékeléssel jár, ami így együtt melegágya a fogyókúráknak, az egészségtelen súlykontrolláló edzéseknek, és a különböző evészavaroknak. Érdekes tapasztalat az is, hogy tudatos és objektív figyelem leginkább akkor irányul a testünkre, amikor megbetegszünk, vagyis elmúlik az a természetes állapot, hogy működik, funkcionál a testem. Pedig a testünk szemlélődő, objektív megfigyelése segíti az önreflexiót: érzelmeink, hangulatunk megfigyelését, hogy miből veszem észre testi szinten (is), hogy feszült, stresszes, izgatott vagyok, félek, szorongok, vagy éppen beteg vagyok. Ezért is tartom nagyon fontosnak a testérzetek rendszeres megfigyelését, naplózását. Szerencsére ma már vannak olyan irányzatok, módszertanok, amelyek felismerték, hogy több figyelmet kell fordítanunk a testünkre, mint a pszichés és mentális jóllétünk bázisára. Ilyen például a mindfulness vagyis a tudatos jelenlét gyakorlása, az autogén tréning, aminek a fő célja a feszültségkezelés és a belső-külső egyensúly fenntartása, de emellett fejleszti a testi önismeretet is. Ilyen trend a testsemlegesség mozgalom is, ahol a kinézetünk monitorozása helyett a testünk ítélkezés nélküli megfigyelése és elfogadása a cél, továbbá azoknak az érzéseknek az azonosítása (és elfogadása), hogy mit érzünk vele kapcsolatban.

Hogyan építhetjük be a hétköznapjainkba a testünk megismerését, az ahhoz való kapcsolódást?

Tartsunk például mindennap egy kis szünetet és gondoljuk végig, hogy hogyan vagyunk az adott pillanatban: milyen kellemes vagy kellemetlen érzetek vannak a testünkben, hol tapasztaljuk ezeket, milyen érzéseink és gondolataink vannak ezzel kapcsolatban. Ha elkezdünk arra figyelni, hogy mit üzen a testünk, arra is ráérzünk idővel, hogy mi mindent tesz értünk, és hogy mik a valódi igényeink, szükségleteink: hogyan és mitől érezzük magunkat jól, mi okoz stresszt, mikor vagyunk valóban éhesek, mire vágyunk pontosan stb.

A testünk megismerése feltételez egyfajta nyitottságot, érdeklődő kíváncsiságot, együttérzést. Ugyanakkor nem könnyű ilyen módon közelíteni önmagunk felé, és sokszor úgy ostorozzuk magunkat, hogy az fel se tűnik. Ráadásul, ha például fáj valamink, szinte biztos, hogy hamarabb bosszankodunk emiatt, és szidjuk a testünket, minthogy elfogadással fordulnánk a tüneteink, problémáink felé.

Így van, és senki sem tanítja meg, hogyan lehet nyitottan és érdeklődően hozzáállni a testünkhöz. Azt viszont hamar elsajátítjuk a mai világban, hogyan ostorozzuk magukat, könnyebb először kritizálni magunkat, mint elfogadni. Igaz ez a nehéz élethelyzetekben is, amik mindannyiunk életében előfordulnak: egy súlyos betegség, műtét, egészségügyi diéta, vagy a várandósság és a szülés hatására is, többnyire átmenetileg ugyan, de nagymértékben megváltozhat a testképünk. Ilyenkor valóban nehéz örülni a testünknek és szeretettel tekinteni rá, de ez még nem ok arra, hogy rosszul bánjunk vele. Gondoljunk csak bele, mit tanácsolnánk egy barátunknak hasonló helyzetben? Biztosan nem azt, hogy a sok nehézség, küzdelem mellett még a testét is ostorozza. A testsemlegesség szemlélet arra bátorít az ilyen időszakokban, hogy fogalmazzunk meg elfogadó, önegyüttérző énüzeneteket, mint például: „A testem sokat segít nekem.”, „A testem keményen dolgozik, és megérdemli a kedvességet.”, és akár feltehetjük azt a kérdést is, hogy „Mit tehetek most a testemért?”.

A közösségi média oldalairól ránk zúduló - többségében szinte csak tökéletes külsejű nőket, férfiakat, akár gyerekeket felvonultató - vizuális tartalom, ha akarjuk, ha nem, negatív hatással van ránk és a testünkkel való viszonyunkra, akár arra is, hogy a szeretteinket milyennek látjuk. Ezt az erős hatást is próbálja ellensúlyozni a testpozitivitás mozgalom és a testsemlegesség- szemlélet?

Számos kutatás támasztja alá, hogy a szociális média használata összefügghet a testképzavarral és az étkezési problémákkal, mert ezek a felületek olyan idealizált testalkatot tesznek normálissá és így normává, ami sokak számára nem elérhető, és gyakran nem is egészséges. Fokozva ezt azokkal a bűntudatot keltő üzenetekkel, hashtagekkel, hogy mi mindennek kéne megfelelnünk testalkat, fittség, étkezés, testsúly tekintetében. Ezek elfogadása valóban a saját testtel való elégedetlenséghez és akár az ideál elérését célzó egészségkárosító viselkedéshez is vezethet. Erre válaszul jelentek meg az utóbbi években a közösségi médiában és a divat világában a testpozitivitás (body positivity) és a testsemlegesség (body neutrality) néven ismert mozgalmak. Céljuk az eddigi szépségideál megreformálása, és a különböző testtípusok elfogadása és tisztelete, alaktól, mérettől és egyéb jellemzőktől függetlenül. A testpozitivitás szemlélet a test szeretetét tűzte ki, és olyan pozitív énüzenetekkel operál, mint a „Szeretem a testem.” vagy „Értékes vagyok úgy, ahogy vagyok.”. A testsemlegesség szemlélet, ahogy már szó esett róla, a test kinézete helyett annak funkcionalitását és elfogadását helyezi fókuszba – vagyis úgy tartja, hogy nem kell folyton, és mindent szeretnünk a testünkben, helyette őszintén figyeljük meg ítélkezés nélkül. Ez csökkenti a bűntudatot és a nyomást, hogy olyanok legyünk, amilyenek nem vagyunk. Szerintem mindkét szemlélet valid, és a mindennapokban jól használható. Nyugodtan használjunk a testünkkel, kapcsolatos pozitív üzeneteket, cetliket a testpozitivitás szellemében, amiket kiragaszthatunk a tükörre vagy a hűtőre is, hogy emlékeztessenek arra, hogy a testünk úgy jó/szép/szerethető, ahogy van. A testsemlegesség pedig nagyon sokat segíthet olyankor, amikor valami miatt sérül a testképünk, például a korábban említett nehéz élethelyzetekben.

A kamaszokon, fiatal felnőtteken talán még nagyobb a külsőt illetően a nyomás, az ő esetükben kiemelten fontos lehet a test felé hálával, elfogadással forduló szemléletekkel való megismerkedés. Hogyan segíthetik őket ebben a szülők, rokonok, pedagógusok, szakemberek?

Elsőként azzal mutathatunk példát, ha mi magunk, szülőként, pedagógusként jól vagyunk magunkkal. Ha pl. a szülő (ön)elfogadóan néz bele a tükörbe, nem sanyargatja magát diétákkal, hálás a testének, az a legjobb üzenet a gyereknek, hogy ő is elfogadható úgy, ahogy van. Ide kapcsolódik a másokkal, a másik testével kapcsolatos ítélkezésmentesség is, vagyis hogy nem kritizáljuk a másik külalakját, testsúlyát, testalkatát, hanem elfogadjuk, hogy sokféle testtípus létezik. Fontos az öngondoskodás is: ha én szülőként gondoskodok a testi szükségleteimről, az igényeimről –az követendő lesz a gyerekek számára is. Végül a testtudatosság fejlesztése jut eszembe, tanítsuk a gyermekeket arra, hogyan tudnak kapcsolódni saját testérzeteikhez (és az érzelmeikhez). A rendszeres testmozgás, a séta, a tánc mind remek eszközök ahhoz, hogy megtapasztalják, hogy mi mindenre képes és milyen csodákat rejt a testük.

Az interjút Csuth Judit készítette.