A mai, individualizmusra épülő világban könnyen hihetjük, hogy elég, ha csak önmagunkat erősítjük, és akkor nincs szükségünk
másokra. De ez a hozzáállás elmagányosodáshoz vezethet. Valójában társas lények vagyunk: szükségünk van közösségekre, amelyeket
választhatunk, építhetünk, alakíthatunk magunk körül.
A MagNet Banknál ezért a közösségépítés a legfontosabb értékeink közé tartozik, számunkra ez nem ügyfelek halmazát, hanem
értékteremtő emberek és szervezetek összekapcsolódását jelenti, akik nap mint nap tesznek egy élhetőbb társadalomért.
Ezt a hitet testesíti meg immár 15 éve a Közösségi Adományozási Program (KAP) is, amely lehetőséget ad ügyfeleinknek, hogy banki költéseiken keresztül, a bank nyereségének egy részéből közvetlenül támogassanak civil kezdeményezéseket.
A 2025-ös KAP-ba 30 szervezet hat különböző témakörben került be pályázás útján: kultúra, gyógyítás, oktatás, környezet, esélyegyenlőség, közösségépítés kategóriában. Ezek a területek a KSH által is kiemelten vizsgált társadalmi szegmensekhez kapcsolódnak, és mind azt szolgálják, hogy láthatóbbá és támogathatóvá váljanak a közösségeink számára fontos ügyek.