Kétszemélyes fitnesz tál Dömpikének és Pufinak


A NetPincér.hu és a Vigyél Haza! Alapítvány virtuális étterme - kutyáknak!

A Netpincér.hu a Vigyél Haza! Alapítvánnyal összefogva egy virtuális éttermet indított, ahol különböző összegekkel lehet támogatni az alapítványnál jobb sorsra várakozó kutyákat. Mindezt persze egyáltalán nem a hagyományos módon tehetjük meg!

Az üzleti élet szereplőiről azt gondolnánk - legyen az kisebb vagy giga vállalkozás, hogy csak a saját pecsenyéjét sütögeti.  Évente beficcen egy központilag előírt CSR protokoll, amit ki kell pipálni, de alapvetően arról van szó, hogy az egyik bankszámláról a másikra utalnak egy meghatározott összeget a kijelölt nemes cél megvalósítására, és ezzel nem csak az erre szánható büdzsé keret, hanem a lelkiismeret is tiszta. Nincs ezzel gond, sőt, fantasztikus, hogy ez a segítő forma létezik, ahol adott  mennyiségű pénzmag átcsoportosul onnan ahol sok van, oda ahol kevesebb. 

 

Arról egyre többet hallhatunk, méghozzá jóleső érzéssel, hogy ezt az egyszerű segítségnyújtást lehet magasabb szintekre is emelni, például a cég bevonhatja munkavállalóit, és érzékenyítő közösségi élménnyé tesz egy-egy akciót. Aztán van az a szint, ahol stratégiai együttműködés során, a felkarolandó alapítvánnyal közös kommunikációt indítva, minimális IT vagy egyéb erőforrással és ráfordítással a fundraising ötletes módjához járulhat hozzá egy profitorientált vállalkozás.    

 

A NetPincér.hu a Vigyél Haza! Alapítvánnyal összefogva indította el azt a virtuális éttermet, ahol különböző összegekkel lehet támogatni az alapítványnál jobb sorsra várakozó kutyákat. A bemutatott virtuális étlap valóságos segítséget jelent azoknak az árva, sérült, vagy idősebb kutyáknak, akik az alapítvány gondozásában várják, hogy örökbe fogadja őket egy-egy elkötelezett állatbarát.

 

A Vigyél Haza Alapítvány munkatársai több, mint tíz éve fáradoznak azon, hogy az Illatos úton található menhely lakói megfelelő egészségügyi ellátást kapjanak, és nagyobb esélyük legyen arra, hogy új gazdit találjanak maguknak. Az alapítvány évente 100 kutyát „állít talpra” és segít gazdához jutni.  A szervezet igyekszik a legtöbb segítséget igénylő, sérült, elütött és beteg kutyákon segíteni. Ha szükséges, akkor állják a drága műtéteket, fedezik a kutyák teljes orvosi átvizsgálását és a felépülésükhöz szükséges gyógyszereit. Az állatok a felelős új gazdihoz kizárólag oltva és ivartalanítva kerülhetnek, és minden kutya megkapja a megfelelő kozmetikai kezelést is, így maximálisan felkészülve várják a visszailleszkedést a családi életbe. 

 

A virtuális étlap hidat épít a NetPincér felületén az ételek között válogató, vacsorát rendelő kutyabarátok és a támogatásra szoruló ebek közt. Az adományozáshoz így nem kell kilépni a komfort zónából, csupán egy gombnyomással, egyszerűen lehet jótékonykodni, ezáltal segítve a Vigyél Haza Alapítvány munkáját.

 

Ha bárki megrendel egy-egy „ételt”, annak teljes összegével a nehéz sorsú, segítségre váró kis kedvenceket támogatja. A vendég, ha a támogatás mellett döntene, tetszés szerint választhat az összesen tízenhétféle, eltérő értékű virtuális fogás közül: rendelheti pár száz forintért Buksi könnyű reggelijét, megveheti Bundás és Kormi kedvenceit, mindezt természetesen magyaros fűszerezéssel, vagy a közepes árfekvésű Szaftos falatokat a dolgos napokra, esetleg bőkezűen ajándékozhat négyszemélyes ínyenc vacsorát is Mackónak, Csöpinek, Turbónak, és Dömpikének. 

 

Franciás csirkefalatok á la Babette / Fotó: Netpincer.hu

 

Ételkiszállítás nem történik, a befolyó összegeket a NetPincér 100 százalékban átutalja a Vigyél Haza Alapítványnak.

Nézzetek utána, és lépjetek a tettek mezejére, hogy ezúttal ne legyen igaz a népi mondás:  bizonytalan, mint a kutya vacsorája!  

 

Fabók Adri