Én mindig is Adél voltam


Interjú Ónodi Adéllal

Ónodi Adél színésznő és transzaktivista. Ő volt az első transznemű címlaplány Magyarországon. Miután halálosan megfenyegették, úgy döntött, színpadra áll az életével: így született a Dear Future Me. Színdarabja és vallomásai mélyek és tabudöntögetők, közelebb viszik a befogadót a megértéshez, elfogadáshoz, nemcsak a transzneműség, de minden más identitáskeresés kapcsán is.

 

Mi volt a keresztneved születésedkor? 

Erre sosem válaszolok, mert nem érzem fontosnak. Én mindig is Adél voltam, női agyam és gondolkodásom volt, csak volt egy "hiba", amit hál’ Istennek ki tudtam javítani. A műtét óta önazonos vagyok. Az, aki szeretnék lenni. Sajnos, ez mégsem mindig olyan felemelő, mint amilyennek hittem. A külvilág egy percre sem akarja elfeledtetni velem, hogy nem tart nőnek, és én érzem, hogy eközben türelmet és elfogadást tanulok. Amikor a lakcímkártyámon átírták a számot 1-esről 2-esre, mondtam is magamban, “na, kezdődik”. Ha nő vagy, az egyszeres hátrány. Ha transznemű nő, az már kétszeres.

 

Hogy kell elképzelni azt, amikor valaki rádöbben, hogy rossz testbe született? 

Az a legbanálisabb példa, mikor 3 évesen anyukád azt mondja, „gyere ide, kisfiam!”, te pedig rögtön kijavítod, hogy „gyere ide, kislányom!”. Egész kicsi koromtól csak a Barbie-k érdekeltek, mindig sminkelni akartam magam, és ha fiúként viszonyultak hozzám, az iszonyú disszonáns érzéseket keltett bennem. Onnantól ez az érzés mindig jelen volt az életemben. Kisgyermekként nyilván még nem tudja az ember, hogy mi az, hogy transznemű, egy fals kép, amit a külvilág lát belőled. 

 

Forrás: @impact.design / A. Vasas

Hogyan reagált a környezeted? Kik támogattak? Mi jelentette a legnagyobb segítséget? 

Hál’ Istennek, anyukámnak mindig elmondhattam mindent. Ő egy igazi anyatigris és mindig egyértelmű volt, hogy segít. Abban nevelkedtem, hogy ő biztos, hogy bármit meg fog érteni, és mellettem fog állni. Bár az átalakulásomnak volt egy nagyobb anyagi vonzata is, de ebben is számíthattam rá. Rendkívül szerencsésnek mondhatom magam, mert sok transz embert kitagad a családja, környezete csak azért, mert felfedi önmagát. A családom, barátaim elfogadtak, ahogy a 70 éves nagymamám is, aki vidéken él abban a Bajához közeli kis faluban, ahol én is felnőttem.

 

Írtál egy színdarabot is az életedről. Mesélnél erről? 

Amikor 2017-ben egy falumbeli srác halálosan megfenyegetett, amellett, hogy feljelentést tettem, és kértem a TASZ jogi segítségét, eldöntöttem, hogy itt az ideje a nyilvánosság elé is kiállnom. Elnyertem a Nyílt Társadalom Alapítvány LMBTQ-embereknek kiírt ösztöndíjpályázatát, és ekkor fogalmazódott meg bennem egy érzékenyítő előadás ötlete.

Horváth Lili Olga írta a darabot, az én történetemből és képzeletemből.  Muszáj volt elemelnem a történetet, különben nem tudtam volna beszélni azokról az érzésekről és fájdalmakról, amik szinte kimondhatatlanok. Így viszont ez számomra is terápia. Fesztelen vagyok a színpadon. Izgalmas tanulási folyamatnak érzem kezdő színésznőként, hogy a saját sztorimat előadva képes legyek egyszerre átélőként és külső szemlélőként is nézni a történetet.

Csak reméltem, hogy a történetem érdekel másokat is, hiszen a fókuszban itt nem én vagyok, hanem hogy hogyan viselkedünk a másik emberrel, egy kisebbséggel, a transz közeggel. Célkitűzés volt, hogy mindenkit el tudjunk érni, ne csak a transznemű embereket. Az előadásnak van egy kiállítás része is. Szabó Csilla, Berlinben élő fotográfus csinált rólam, a testem mostani állapotáról aktfotókat és portrékat.

 Forrás: @impact.design / A. Vasas

Mennyire tartod magad jogvédő aktivistának?

Teszek dolgokat, amikről azt gondolom, hogy kutya kötelességem megtenni. Érzékenyíteni kell az embereket, mert sokan azt sem tudják, hogy mi az, hogy transznemű valaki. Fontos megérteni, hogy a kirekesztés a transzneműek esetében hatalmas probléma, nem véletlenül a transzneműek körében a legnagyobb az öngyilkossági arány. Sokakat kitagadnak a családból, az ember utcára kerül, elfogy a pénze. Alapvető emberi jog lenne, hogy a nevedet és a nemedet át tudd változtatni arra, aminek te érzed magad belül. Elsősorban művészként szeretnék tevékenykedni, de ha ez amúgy aktivizmusnak is számít, az tök jó.

 

Milyen számodra egy ideális világ?

Arra vágyom, hogy ne transzként tekintsenek rám, mi több, ne férfiként, hanem nőként, mert az vagyok. Teljes mértékben kijavítottam a hibát és nem gondolom, hogy bárki megkérdőjelezhet engem. Aki mégis megteszi, önmagát kérdezőjelezi meg. Azt akarom, hogy ne legyen az identitásom hátrány egy munkahelyen, lakáskeresésben, párkapcsolat kialakításban, vagy épp a továbbtanulásban, a karrier építésében. Ne legyen az az emberek részéről általános az elutasítás.

 

Milyen a viszonyod a férfiakkal?

Jó nőnek tartom magam, de azt érzem, hogy egy nem transz nővel sosem vehetem fel a versenyt, mert nincs méhem, nem tudok gyereket szülni. Ezért nagyon jó lett volna, ha már eleve Adélnak születek. Itt fontos megérteni, hogy a legtöbb ember a nulláról kezdi az életét. Valaki azonban nem a nulláról jön, hanem, mint én, mínuszból indul. Én 21 évesen, a műtét után értem a nullára.Szeretnék valakibe szerelmes lenni, és szeretnék gyereket is, noha nálam csak az örökbefogadás jöhet szóba.

 

Mára magadra találtál? Hogyan élsz most? 

Most nyelveket tanulok, előadom a Dear Future Me előadást, művész ösztöndíjat szeretnék és ennek segítségével tanulni. Illetve van egy filmötletem, amit nagyon szeretnék megcsinálni. 

Mindig a fejlődés és a tanulás a fontos számomra a jellememben is, szeretnék külföldön elérni sikereket és itthon is ez a következő célkitűzés. Mellette szeretnék énekelni, ahogy már gyerekkorom óta teszem.  Jó volna, ha idővel nemcsak transznemű szerepekre hívnának castingra, hanem például szívesen eljátszanám a legfiatalabb nővért, Irinát a Három nővérből, mert azt érzem, hogy sok közös van bennünk.

 

 Az interjút Pászka Petra készítette.