Tudatos építkezéssel a sikeres forrásteremtéshez – fundraising műhelymunka civileknek


Követőink nyomában: ingyenes workshop a MagNet szervezésében civileknek, beszámoló

Hatalmas érdeklődés mellett, több mint 60 résztvevővel, zajlott a MagNet Bank és szakmai partnerei által szervezet „Követőink nyomában – Fundraising (FR) és bázisnövelés a gyakorlatban” című és tematikájú műhelymunka. A MagNet Bank minden évben igyekszik több olyan alkalmat szervezni, amikor a nonprofit szektorban működő, a társadalom és a környezet jobbításán dolgozó szervezetek olyan szakmai tudáshoz juthatnak, ami erősíti fenntarthatóságukat és új ötleteket tud adni működésükhöz, továbbá segíti a szektorközi, vagy szektorokon átnyúló kapcsolatok kialakítását.

CRM és fundraising-stratégia civileknek

A több mint 60 résztvevővel zajlott a program, ahol Baranyai Liza, nemzetközi fundraising szakértő többek között az adománygyűjtéssel kapcsolatos előítéletek, attitűdök felismerésének fontosságát mutatta be a program elején, majd végigvezette a résztvevőket azon a folyamaton, melynek révén egy-egy szervezet fel tudja ismerni és be tudja azonosítani, hogy ki a célcsoportja, és az adott szegmens megszólításához, egy-egy sikeres adománygyűjtéshez milyen fundraising-eszközöket érdemes választania.

Ehhez kapcsolódóan a Reflexive Communications munkatársai, Sczígel Andrea és Karsai Tamás bemutatták, hogy mi az a donor journey, azaz az adományozói életút, és hogyan tudja egy szervezet az ebben a folyamatban fontos szerepet betöltő embereket (önkéntesek, partnerek, rendezvényeik résztvevői stb.) az adataik birtokában személyre és kampányra szabottan alkalmi, vagy rendszeres adományozóvá tenni. Ahogy az eseményen is kiderült, a kapcsolattartás, a tájékoztatás és a rendszeres beszámolás fontosságát nem lehet eleget hangsúlyozni a sikeres adománygyűjtés, vagy éppen a vállalati partnerségépítés szempontjából.

Paradigmaváltás az adománygyűjtésben és forrásteremtésben

A műhelymunkán résztvevők visszajelzései alapján hiánypótló volt az egész napos képzés. Többen kiemelték, hogy az egyik legfontosabb felismerés az volt számukra, hogy paradigmaváltásra van szükség az adománygyűjtésben, és az eddig uralkodó ők (donorok) – mi (civilek) szemlélet helyett egy holisztikus „együtt” lehet a helyes megközelítés. Fontos szerepet kapott emellett az a sokakat érintő felismerés is, hogy nem elég, ha egy szervezetben egy ember fókuszál a fundraisinggel, hiszen a hitelességhez és hatékonysághoz annak az egész szervezet szellemiségében, szemléletében meg kell jelennie. Az aktív és bevonó kapcsolattartáshoz emellett mindenképpen szükség van arra is, hogy egy szervezet az általa kezelt adatokat előre átgondolt koncepció mentén rendszerbe szervezze, és az ehhez illeszkedő stratégiának megfelelően kezelje azokat.

A nagy sikerre való tekintettel, a MagNet Bank Társadalmi Hatás és Közösségi Kapcsolatok területe az ősz folyamán is tervezi folytatni képzési/networking sorozatát, annak érdekében, hogy a továbbiakban is folytatódhasson az aktuális kihívásokra reflektáló, egymás jó gyakorlatainak megismerésén alapuló tudásmegosztás a szektor szereplői között.

Kövesd a Facebookon is a Társadalmi Hatás és Közösségi Kapcsolatok területének oldalát, hogy Te is időben értesülj a további eseményekről: https://www.facebook.com/magnetkozossegihatas