Az Én Menő Lakásom & MagNet Bank = jótékonysági akció


Tudsz olyan, elsősorban Budapesten és környékén aktív szervezetről, amelyiknek a közösségi terére (saját tulajdonban álló játszó- vagy foglalkoztató szobájára, kórtermére, tanodájára, várójára, hálószobáira, stb.) ráférne egy alapos újragondolás és csinosítás?

Ismeritek Az Én Menő Lakásom csapatát? Egy fiatalos, kommunikációban erős, lelkes, szakértőkből álló team, akik ügyfeleik álmai otthonát segítenek a lehető legjobban kialakítani: már a kinézett lakás megvétele előtt is számíthatsz a segítségükre, hogy a lehetőségeid ismeretében hozhass aztán felelős döntést, ha pedig a felújítások kapcsán mindenki számára ismerős rémtörténetektől kímélnéd meg magad, a kivitelezés koordinálását a csapat építésszervezője segíti úgy, mintha a saját lakásáról lenne szó.

Amikor felvettük a kapcsolatot a csapattal, hogy csináljunk együtt valami jót, azt a fentiek okán tettük, hiszen már ez is óriási dolog - ám ennél is többet ajánlottak nekünk!
Olyan együttműködésben gondolkodtunk, aminek az eredményeképp valamilyen társadalmi munkát végző intézmény közösségi terét segítünk újragondolni... Az Én Menő Lakásom csapata viszont úgy döntött, lemond a megbízási díjáról, hogy együtt többet adhassunk egy sokak számára fontos munkát végző szervezetnek, így a közösen mozgósítható támogatást teljes egészében a szakmunkások anyag- és munkadíjára tudjuk fordítani.

Mindez azt jelenti, hogy a két szervezet együttes erejéből a rendelkezésünkre áll egy 50-80 négyzetméteres helyiség felújítására, méltóbbá és élhetőbbé tételére elegendő összeg.

 

Tudsz olyan, elsősorban Budapesten és környékén aktív szervezetről, amelyiknek a közösségi terére (saját tulajdonban álló játszó- vagy foglalkoztató szobájára, kórtermére, tanodájára, várójára, hálószobáira, stb.) ráférne egy alapos újragondolás és csinosítás?

 

Segíts megtalálni azt a helyet, ahol egy, az ott végzett munkát jobban, rugalmasabban szolgáló, kellemes tér és megfelelő munkakörnyezet igazán fontos, jelentős változást hozna: olyan, jó ügyet szolgáló intézményt keresünk, akik valódi, egy jobb, befogadóbb, egyenlőbb és élhetőbb társadalmat szolgáló segítséget nyújtanak a társadalmi különbségek csökkentése, inkluzív terek üzemeltetése, ezekkel a fókuszban megvalósított edukációs programok működtetése révén. Ha a jövő felnőttjeit, vagyis a ma gyerekeit támogatja az adott kezdeményezés, az lenne a legszerencsésebb - de bármilyen ötleted van is, ne tartsd magadban!

Írj levelet az info kukac menolakasom.hu email-címre, a tárgy pedig legyen JÓTÉKONYSÁG - egy hétig gyűjtjük a javaslatokat, végül pedig a csapat választ majd ezekből egyet: egy olyat, ahol közösen a legnagyobb változást tudjuk elérni a rendelkezésre álló lehetőségekből.