Társadalmi Szervezetek:
Keresés:
OK
Címkék:
Összes
Esélyegyenlőség
Gyógyítás
Kultúra
Környezetvédelem
Oktatás
Sport
Antromedicart a Magyarországi Antropozófus Gyógyító Művészetért Egyesület
(29%)
Egyesületünk fő tevékenysége az antropozófus orvoslás hazai népszerűsítése és oktatása. Képzéseinken az orvosok és terapeuták megtanulják a természettudományos, egyetemeken tanult orvoslást szellemtudományos módszerekkel kiegészíteni. Olyan együtt érző orvosokat és terapeutákat képzünk, akik észreveszik, és embernek tekintik a beteget. Olyan szép, derűs helyekért dolgozunk, ahol nyugodtan és jól lehet gyógyulni. A képzésünk utolsó szakaszában gyógyítóink még közelebb kerülnek a természet adta és az ember által teremtett gyógyító erőkhöz; a betegséghez és magához a beteg emberhez is.
www.antromedicart.hu
A közhasznú egyesület fő célja oktatási-nevelési és gyógyítói tevékenységén keresztül, hogy működtesse a hazai Antropozófus orvos- és terapeuta-képzést. Az antropozófus orvoslás a hagyományos terápiák mellett művészeti terápiák, gyógyeuritmia, ritmikus masszázs, terápiás beszélgetések adta lehetőségeket használja. Az egyesület szorosan együttműködik a terület külföldi szakértőivel. A 2017. augusztusában induló harmadik képzésünk 1. szemeszterének finanszírozásához kérünk támogatást. ( Vendégtanárok tiszteletdíja, művészeti foglalkozások költségei, adminisztrációs költsége)
Igényelt összeg:
900 000 Ft
Összegyűlt:
263 682 Ft
Címkék:
Gyógyítás
Sport
Oktatás
ArtMan Mozgásterápiás Művészeti Egyesület
(100%)
Az ArtMan Egyesület több mint tíz éve dolgozik oktatási, művészeti és terápiás programok létrehozásán, különféle fogyatékossággal élő társainkkal közösen. Egyik csoportunk a Tánceánia Együttes: az egyetlen vegyes képességű, súlyos fogyatékosokat is foglalkoztató kortárs táncegyüttes hazánkban. Missziónk: „Közös ALKOTÓI TÉR létrehozása – a TÁNC és a terápia eszközeivel – ÉRTÉKEINK és sérüléseink mentén – az ELFOGADÓBB társadalomért.”
artman.hu
Alapélményünk az a felszabadult légkör, amely a vegyes képességű alkotó tereket jellemzi. Megalapítjuk az első Inkluzív Havi Jam-et Magyarországon, ahol fogyatékos és ép emberek közösen táncolhatnak, zenélhetnek. Biztonságos, kreatív és akadálymentes közeget teremtünk. Várunk minden érdeklődőt, művészeket, mozgássérült, autista, értelmi akadályozott és látás-vagy hallássérült embereket. Inspirációs forrásaink: alkotóerőnk, egyediségünk és korlátaink.
Igényelt összeg:
500 000 Ft
Összegyűlt:
507 016 Ft
Címkék:
Kultúra
Esélyegyenlőség
Oktatás
Autisták Országos Szövetsége
(100%)
1988-ban szülők alapították egyesületünket, mely meghatározó szereplője az autista emberek és családjaik érdekvédelmének. Küldetése, hogy hazánkban minden autista személy és családtagja érdekvédelmét ellássa.
www.aosz.hu
A projekt célja az autizmussal élő, tehetséges személyek esélyegyenlőségének biztosítása a művészet területén, autista személyek és családjainak integrációja, szabadidő eltöltési lehetőség növelése. Az Esélyt adunk- esélyt KAPunk Fesztivál keretében egy napos, fesztivál jellegű programot tervezünk budapesti helyszínnel, melyen autizmussal élők mutathatják be valamely művészeti területre vonatkozó tehetségüket a programot támogató, már népszerűséggel rendelkező művészek társaságában.
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
1 003 486 Ft
Címkék:
Kultúra
Esélyegyenlőség
Oktatás
Az emberség erejével-Cum Virtute Humanitatis Alapítvány
(17%)
Az emberség erejével Alapítvány küldetése, hogy szerepet vállaljon egy mindenki számára élhető, demokratikus társadalom létrejöttében. Ehhez egyaránt fontos a hátrányosan megkülönböztettett csoportok támogatása és (emberi jogi) nevelési programok megvalósítása. Az alapítvány 2010-ben kezdett dolgozni, Pécs keleti, szegregálódó városrészében, Gyársvároson, létrehozva az Élmény Tár Emberi Jogi Tanodát.
www.emberseg.hu
Tanodánkban működik egy motivációs, jutalmazási rendszer, amely segít a gyerekeknek megbecsülni, beosztani értékeiket. Minden tevékenységért, amiben részt vesznek a gyerekek pontokat kapnak, amiket értékekre, programokra válthattak be. Ez egy rugalmasan, átgondoltan alakítható motivációs rendszer, amelyben differenciáltan tudjuk jutalmazni a gyerekek különféle erőfeszítéseit. A MagnetBank szakembereivel közösen fejlesztenénk tovább a rendszerünket.
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
171 411 Ft
Címkék:
Kultúra
Esélyegyenlőség
Oktatás
BAGázs Közhasznú Egyesület
(41%)
A BAGázs Egyesület egy olyan befogadó és elfogadó társadalomért dolgozik, amelyben a romáknak is esélye van céljaik elérésére. Nem adományt osztunk, hanem lehetőséget teremtünk a változásra. A bagi és a dányi cigánytelepen dolgozunk 8 programmal, 120 önkéntessel és 200 telepen élővel.
www.bagazs.org
KB 75 (4-14 éves) gyerekeket vonunk be az Iskolai Közösségi Szolgálat programba a gyerekek aktivitásának és korosztályának megfelelően. Egyéni, személyreszóló fejlesztést végzünk a gyerekekkel az iskolában, valamint 7-8. osztályos gyerekeknek egyéni mentorálást biztosítunk, hogy a fiatalok továbbtanuljanak. A projekt eredményeit mérjük, kommunikáljuk, összefoglaló módszertani anyag segítségével más telepekre is adaptálhatóvá tesszük.
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
408 571 Ft
Címkék:
Esélyegyenlőség
Sport
Oktatás
Baltazár Színház Alapítvány
(100%)
A Baltazár Színház Magyarországon egyedülálló színtársulat. A professzionális színház értelmi sérült színészei azon kevés fogyatékos emberek közé tartoznak hazánkban, akik 22 éve művészetből élnek meg. Tevékenységeink szerteágazóak, azonban mindegyiket az a közös cél vezeti, amely a többségi társadalom számára segít láthatóvá, ezáltal elfogadhatóvá tenni fókuszon kívül eső társadalmi csoportokat.
www.baltazarszinhaz.hu
A Baltazár Színház egyetlen lényeges eltérése a klasszikus színházi társulatoktól, hogy színészeinek kompetencia alapú oktatást biztosít. A színészeinknek immáron 18. éve magas szintű színészoktatást tartunk kiváló szakemberek segítségével, a “life-long learning”, vagyis az élethosszig tartó tanulás ideológiáját ültetve gyakorlatba. Művészeti oktatásunk egyedülálló módon, magas színvonalon folyik és szervesen kapcsolódik a Színház életéhez, hiszen színészeink folyamatos művészeti képzése elengedhetetlen a professzionális színvonal megtartásához. A Baltazár Művészeti Központ ennek a színészoktatásnak az elemeire építve, tanóra utáni oktatás formájában kínál művészeti képzéseket. A gyakorlatorientált művészetoktatás kiszélesítésével a tanfolyamokra jelentkező sérült fiatalok számára is lehetőség nyílik elmélyülni egyes művészeti ágakban, de akár komplex művészetoktatásban is részesülhet, a képzéseket összefűzve. 2017 januárjától egy teljes szemeszteren át tartó művészetoktatási projektet indítunk, amelynek csúcspontja a – szintén a Baltazár Házban megtartott - nyári tábor lesz. A Baltazár Színház színészei mentorként segítik a többi résztvevőt az intenzív tábori időszakban. A féléves projektben az órákat olyan tanárok fogják tartani, akik, a Baltazár Színház másfél évtizede működő színészképzésében már bizonyított szakemberek, illetve új, nagy szakmai tudással rendelkező művészek: színészek, táncosok, koreográfusok, fotográfusok, zenészek. A résztvevők művészetet tanulnak művészektől, művészi színvonalon! Állandó munkatársaink munkáját több önkéntes fogja segíteni.
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
1 005 767 Ft
Címkék:
Kultúra
Esélyegyenlőség
Oktatás
Bátor Tábor Alapítvány
(100%)
A Bátor Tábor Alapítványnál 18 éve foglalkozunk daganatos és súlyosan beteg gyerekekkel és családtagjaikkal. Módszerünk az élményterápia, mely során különleges élményekkel mozdítjuk ki a gyerekeket a komfortzónájukból, hogy félelmeik legyőzésével felismerjék: képesek szembeszállni nemcsak a kalandok során rájuk váró feladatokkal, de a betegségükkel is.
www.batortabor.hu/
A „Bátorkodás” az egyik legnépszerűbb program a táborban, ami a résztvevőket egészen komoly kihívások elé állíthatja: az európai szinten is egyedülálló magaskötél-pálya egyes elemei akár kerekesszékkel is teljesíthetőek, felejthetetlen élményeket adva ezzel azoknak, akiknek igazán szüksége van rá. A szokványostól eltérő helyzet (magasság, fizikailag nehezen megoldható elemek) katartikus élményeket rejtegetnek a táborozóknak és a pályát üzemeltető önkénteseknek egyaránt.
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
1 006 457 Ft
Címkék:
Belvárosi Tanoda Alapítvány
(64%)
A Tanoda más iskolákból kimaradt, problémás fiatalok ingyenes oktatására létrehozott gimnázium fenntartója. Létrehoztuk a Fiatalok Hálózatot (youthopportunity.eu), valamint folyamatos kapcsolatot tartunk fent felsőoktatási intézményekkel (diákok látogatása és gyakornokok fogadás tekintetében), valamint a szociális szféra és szenvedélybetegek kezelésére létrehozott számos intézménnyel és civil szervezettel.
www.btabp.hu
A Belvárosi Tanoda Alapítvány 1990 óta személyközpontú, második esély típusú gimnáziumot tart fenn, amely teljesen ingyenes a diákok számára. Az oktatási hátrányok kompenzálásában és a szociális hátrányok leküzdésében a mentorok mellett szociális munkást vonunk be. Az életvezetési konzultációkon, segítő beszélgetéseken egyéni, a foglalkozásokon, tréningeken csoportos támogatást nyújtunk a fiataloknak. Továbbtanuláshoz, munkavállaláshoz, családi-, szociális támogatásokhoz kötődő információkkal, valamint segítő intézményekkel, szervezetekkel való együttműködéssel segítjük a célcsoportunkat.
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
639 205 Ft
Címkék:
Esélyegyenlőség
Oktatás
Bethesda Kórház Alapítvány
(100%)
A Bethesda Kórház Alapítvány a Bethesda Gyermekkórház hivatalos alapítványaként kizárólag a Gyermekkórház érdekében tevékenykedik. Célja a kórház fejlesztéséhez való hozzájárulás, melyet pénz-, illetve tárgyi adományok, SZJA 1% gyűjtésével, önkéntes munkák szervezésével, valamint pályázatok útján valósít meg.
www.bka.hu
2017-ben legfőbb célunkkal visszafordulunk egy, a gyógyító munkát közvetlenebbül szolgáló célhoz, az eszközbeszerzéshez. Pulzoximéterek és infúziós pumpák beszerzését tervezzük. A pulzoximéter a vér oxigén telitettségét méri a bőrön keresztül. Segítségével – többek között - a beteg állapotának súlyossága is meghatározható. Az infúziós pumpával a gyógyszerdózisok adagolása válik pontosabbá. Egyik régi pulzoximéterünk: https://youtu.be/lbsvirCYfNg
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
1 007 819 Ft
Címkék:
Esélyegyenlőség
Gyógyítás
Sport
Bike Maffia Egyesület
(100%)
A Bike Maffiát a társadalmi apátiából való kimozdulás hívta életre 2011-ben. Célunk az intézményekben élő rászoruló családok, gyerekek és hajléktalan emberek segítése. Évente több tízezer adag ételt biztosítunk számukra, heti 2x pedig bringásaink szendviccsel, vitaminnal és információval keresik fel az utcán élő embereket. Az étel és a tárgyi adomány azonban nem minden, élményekre és a hasznosság érzésére mindenkinek szüksége van, így folyamatosan újabb és újabb innovatív akciókat találunk ki.
www.bbm.hu
Az akció célja bemutatni a hátrányos helyzetűekkel foglalkozó szervezetek munkáját és kapcsolódási lehetőséget kínálni az önkéntesek számára. Ennek keretében egy intenzív rendezvénysorozatot szervezünk nem csak Budapesten, hanem vidéki tagszervezeteinknél, melyek révén új önkénteseket tudunk bevonni és több száz hátrányos helyzetű ember támogatást tudjuk biztosítani. Közvetett célunk a hajléktalanokkal, hátrányos helyzetűekkel szembeni előítélet csökkentése.
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
1 000 499 Ft
Címkék:
Esélyegyenlőség
Sport
Oktatás
Bízz Vakon Közhasznú Egyesület
(100%)
A látó közösség körében a látássérültek (vakok és gyengén-látók) társadalmi helyzetének, elfogadottságának növelése és támogatása,társadalmi integrációjának elősegítése. Hosszú távú, minőségi, rehabilitációs munkahelyek biztosítása, azzal, hogy a munka során a látássérültek közvetlenül érintkezzenek a látó közösséggel is. Oktatás szervezése (pl nyelvoktatás) a képességek javítására, szabadidős programok szervezése, figyelemfelkeltő akciók rendezése.
www.bizzvakon.hu
A 2015-2016 –os évben sikeresen vezettünk le látássérültek számára ingyenes angol nyelvtanfolyamot. A program sikeres volt, azonban forrás hiányában nem volt lehetőségünk a tanfolyamot folytatni. Célunk az, hogy a 2017/2018-as évben újra tudjuk hirdetni a tanfolyamot. Ezen kívül egyesületünk célja további szabadidős programok szervezése (pl kirándulás vagy audionarrációval ellátott színházlátogatás).
Igényelt összeg:
725 000 Ft
Összegyűlt:
727 076 Ft
Címkék:
Esélyegyenlőség
Sport
Oktatás
Cirko Film - Másképp Alapítvány /Cirko Mozi/
(70%)
A Cirko Film - Másképp Alapítvány a 27 éves Cirko-Gejzír mozit, Európa egyik legkisebb artmoziját üzemelteti. Legfőbb célunk, a filmművészeten keresztül gyakorolt pozitív társadalmi változás és érzékenyítés. Elkötelezettek vagyunk a közösségépítés, a minőségi kultúra terjesztésében.
www.cirkogejzir.hu/
Elkötelezett vagyunk az irányban, hogy továbbra is elérhetővé tegyük a magyar nézők számára azon filmeket, amelyek terjesztése semmilyen kereskedelmi céllal nem függ össze, s e mellett a minőségi kultúra terjesztését, az európai értékek és kultúra cirkuláltatását segítik elő. Támogatásuk ennek a tevékenységnek a folytatását segíti elő.
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
702 478 Ft
Címkék:
Kultúra
Esélyegyenlőség
Oktatás
Common Purpose Magyarország Egyesület
(100%)
A Common Purpose Magyarország egy nemzetközi háttérrel rendelkező független, közhasznú egyesület, mely különleges leadership kurzusokat szervez a köz-, a magán- és a civil szféra vezetőinek. Küldetésünk, hogy inspirációt, tudást és kapcsolatokat adjunk embereknek ahhoz, hogy jobb vezetőkké válhassanak a saját munkahelyükön és a társadalomban egyaránt.
www.commonpurpose.org.hu
Égető problémának tartjuk a fiatalok körében elterjedt pozitív jövőkép, a társadalmi szerepvállalás és összefüggések megértésének hiányát. Erre kívánunk megoldási utat kínálni képzésünkkel, amelyen különböző társadalmi szférák és vezetőik bevonásával megtapasztalhatják a sokszínűségben rejlő erőt, és inspirációt kaphatnak ahhoz, hogy a jövő vezetőiként képesek legyenek változásokat indítani és vezetni a környezetükben.
Igényelt összeg:
700 000 Ft
Összegyűlt:
701 324 Ft
Címkék:
Kultúra
Esélyegyenlőség
Oktatás
Csodalámpa Óhaj-Sóhaj Kívánságteljesítő Alapítvány
(100%)
Az alapítvány 2003.novembere óta teljesíti, olyan életet veszélyeztető betegségben szenvedő, és e betegség miatt orvosi kezelés alatt álló 3 és 18 év közötti gyerekeknek egy kívánságát, akiknek családja megfelelő anyagi erőforrások hiányában nem valósíthatja meg ezeket. Célunk, hogy a teljesült kívánságok csodája erősítse a gyermek és családja gyógyulásba vetett hitét és reményét.
www.csodalampa.hu
A kívánságok lényegéből fakad, hogy egyedi projektekről van szó, ezért a megpályázott 1.000.000,- Ft összegből, legalább 4 gyermeket szeretnénk meglepni a régóta vágyott kívánságának teljesítésével. Az elmúlt évekhez hasonlóan reméljük, hogy ismét együtt csalunk mosolyt a gyermekek arcára, amikor megkapják a régóta várt ajándékokat
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
1 072 444 Ft
Címkék:
Gyógyítás
Egy Csepp Figyelem Alapítvány
(100%)
Alapítványunk Magyarország egyik legjelentősebb, a cukorbetegség terjedése ellen küzdő, nonprofit szervezet. Főként a fiatalokat, családokat kívánja programjaival megszólítani, amelyek a következők: Belevalók - ingyenes diabétesz oktató program pedagógusoknak, „Magyarország Cukormentes Tortája” verseny, Egy Csepp Világnap – Ingyenes családi egészségnap és Cseppont Patika program.
www.egycseppfigyelem.hu
Hazánkban megközelítőleg 5000 cukorbeteg gyermek él, akik egész életükben inzulininjekciókra szorulnak. Gyakran nem veszik fel őket az óvodába, mert a pedagógusok félnek a felelősségtől, nincs ismeretük a diabéteszes kicsik ellátásáról. Ezért indította el az alapítvány pedagógusoknak szóló ingyenes, félnapos továbbképzését, amelyen felkészítik őket a cukorbeteg kisgyerekek körüli feladatokra.
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
1 036 338 Ft
Címkék:
Esélyegyenlőség
Sport
Oktatás
Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány
(100%)
Az alapítvány legfőbb célja a daganatos betegséggel küzdő gyermekek gyógyításának segítése, életminőségének javítása, az onkológiai osztályok fejlesztésével, mama-lakások kialakításával, rehabilitációs ház működtetésével. A betegágyak mellett dolgozó gyógytestnevelők, pszichológusok, művészetterápiás és egyéb segítő szakemberek foglalkoztatásával.
www.dgy.hu
Mama-lakásaink fenntartása és működtetése a budapesti gyermekonkológiai központtól távol lakó családok számára az egyik legfontosabb tevékenységünk. Itt tudunk szállást biztosítani azoknak a gyermekeknek és anyukáknak, akik a távolság miatt nem tudnának más módon a kis beteg mellett tartózkodni a kezelések idején. Itt az édesanya ki tudja mosni a gyermek ruhácskáit, el tudja készíteni a lesoványodott, étvágytalan gyermek számára a szükséges és tápláló ételeket, pihenni tud, hogy egész nap teljes erejével tudjon a sokszor rendkívül gyenge és elesett állapotban lévő gyermeke mellett. Azokban az időszakokban, amikor a gyermek sugárkezelésben részesül,(30-45 nap folyamatosan) a szülő a gyermekkel együtt ebben az otthonban tud tartózkodni, nem fontos a rideg kórházi körülmények között lennie, vagy naponta akár több 100 kilométert utaznia. A lakások használatát alapítványunk- melyet kizárólag támogatásokból vásárolt és üzemeltet - teljesen térítésmentesen biztosítja az egyébként anyagilag a betegség miatt teljesen elszegényedett családok részére. A 2017. évben is ehhez a sok éve működő szolgáltatásunk folytatásához kérjük a MagNet Bank és ügyfeleinek támogatását.
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
1 106 125 Ft
Címkék:
Esélyegyenlőség
Gyógyítás
Sport
Elveszett Állatok Alapítvány
(100%)
A kóbor, elhagyott állatok és a szociálisan rászorulók kisállatait Alapítványunk kedvezményesen/ingyen gyógykezeli. Évente 650-700 kisállat gyógyítását végezzük el. 2004 óta működünk és a hontalan állatok egészségügyi ellátásáról gondoskodunk, illetve óvodai és iskolai oktatási programok keretében a felelős állattartásra, tudatos környezetvédelemre oktatjuk a gyerekeket. Évente 70-80 állatvédelemmel, állattartással kapcsolatos rendezvényen veszünk részt.
www.elveszettallatok.hu
Főtevékenységünkkel egyezően: A gondozásunkba kerülő gazdátlan kisállatok egészségügyi kezelése (oltás, féregűzés, chip beültetése, szükség szerint ultrahangos-, röntgen és labor kivizsgálás, ápolás, gyógyszerelés, ivartalanítás, illetve szükség szerint egyéb műtéti beavatkozások elvégzése) és új gazdához juttatása hirdetés útján.
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
1 002 778 Ft
Címkék:
Gyógyítás
Energiaklub Szakpolitikai Int. Egyesület
(67%)
Az Energiaklub csaknem 30 éve dolgozik a magyar energiapolitika fenntartható pályára állítása, a klímatudatos és fenntartható energiarendszerek kialakítása érdekében. Szűkös készleteink ésszerű felhasználása, a sokszínű helyi erőforrásokon alapuló gazdaság, vagy az energiapazarló fogyasztási szokások megváltoztatása, mind-mind része a megoldásoknak, melyet szervezetünk kutatásaival, képzéseivel, szakmai anyagaival és kommunikációs kampányaival támogat.
www.energiaklub.hu
A kormány jogszabályokkal akadályozza a szélerőművek létesítését Magyarországon, a lakosság pedig nem kap támogatást napelemek, napkollektorok telepítéséhez. Felmérések szerint azonban a magyarok többsége atomerőmű helyett a megújuló energia hasznosítását támogatja. Az Energiaklub ezért tájékoztató kiadványaival, cikkeivel, közérthető információkkal és képzéssel kívánja a háztartásokat segíteni abban, hogy megújulós beruházásokat valósíthassanak meg otthonukban.
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
668 735 Ft
Címkék:
Környezetvédelem
Oktatás
Ép-Kéz-Láb Baleseti Sérültekért Alapítvány
(100%)
Érte Önt már baleset? Az ÉP-KÉZ-LÁB Baleseti Sérültekért Alapítványt a Péterfy Kórház-Rendelőintézet Országos Traumatológiai Intézet Baleseti Rehabilitációs Osztályának orvosai, gyógytornászai hozták létre. Célunk a balesetet szenvedettek mielőbbi gyógyulásának segítése, a betegellátás színvonalának emelése, technikai és személyi feltételek javítása. Ezért támogatjuk kollégáink szakmai továbbképzéseit, emellett folyamatosan fejlesztjük a kezelésekhez szükséges eszközparkunkat.
www.ep-kez-lab.hu
A gyógyítást elősegítő eszközöket és műszert kívánunk átadni az Osztály részére. 2 db manuálterápiás kezelőágyat vásárolunk, amelyek a hatékony rehabilitációt szolgálják. A mágnesterápia mellett az elektroterápiás kezelések a gyógytorna leghatásosabb kiegészítései. Egy többfunkciós elektroterápiás készüléket fogunk beszerezni. Betegfelvételi irodánkba klímaberendezés beszerelése vált szükségessé. Egyéni kezeléseket szolgáló, izomerősítő és mozgást koordináló Thera-Band eszközökkel látjuk el a részlegeket.
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
1 001 074 Ft
Címkék:
Gyógyítás
Erdőmentők Alapítvány
(100%)
Az Erdőmentők Alapítvány egy közérdekű feladatokat megvalósító, non-profit, civil szervezet, melynek elsődleges célja az erdei élő környezet sérüléseinek helyreállítása, és az arról való hosszú távú gondoskodás. Munkánkat mintegy 1400 önkéntessel, országosan 8 regionális központba szerveződve végezzük. Sorainkat csupa elszánt és végletekig lelkes ember alkotja, akiknek közös vágya: az Erdők szebbé, boldogabbá és természetesebbé tétele.
www.erdomentok.hu
Régi álmunk, hogy rendezhessünk egy országos és határon túl nyúló Erdőmentő Találkozót és Konferenciát, ahol a csaknem ezer erdőmentőnk számára lehetőség nyílna a különböző régiókban kialakult szakmai tapasztalatok megosztására, valamint rangos előadók segítségével történő tudásbővítésre, hogy ennek eredményeképpen még hatékonyabban gondoskodhassanak az Erdő boldogságáról. Ehhez szeretnénk kérni az elengedhetetlen segítséget! Ha pedig sikerül összegyűjteni a szükséges összeget, akkor a fennmaradó részből egy Fa Nyugdíjasotthont kezdünk építeni, ahol kivágástól megmentett Fák élhetik le méltóságban hátralévő éveiket. Előre is köszönjük, hogy segítesz!
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
1 157 032 Ft
Címkék:
Környezetvédelem
Gyógyítás
Oktatás
Érthetően az egészségért, az orvosok és egészségügyi szakdolgozók jövőjéért A.
(51%)
Alapítványunk célja az egészségügy résztvevői között zajló kommunikáció elősegítése. Fontosnak tartjuk, hogy az egészségügyben dolgozók munkájuk értékének megfelelő megbecsültségben részesüljenek. Ehhez nyújtunk számukra olyan képzést, mely a fokozott fizikai- lelki-mentális terhelésnek való kitettség okán kialakuló kiégés tüneteit igyekszik mérsékelni, megelőzni.
www.erthetoen.hu
Kreditpontos, díjmentes, egészségügyi kiégés-megelőző képzést tervezünk harmadik alkalommal megvalósítani a szemléletváltás, kapcsolatok ápolása, az örömképesség témáiban. Célunk, hogy a támogatással képzésünk egy részét finanszírozni tudjuk, lehetővé téve a képzés fejlesztését is (pl. tréningeszközök, marketing szolgáltatások), s ezzel minél több egészségügyi szakdolgozót tudjunk feltöltődéshez juttatni, akik kizárólag támogatással tudnak részt venni.
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
507 250 Ft
Címkék:
Gyógyítás
Sport
Oktatás
Felelős Gasztrohős Alapítvány
(18%)
Küldetésünk a fenntartható és egészséges étkezés támogatása. Hisszük, hogy környezetbarát gasztronómiai megoldásokkal zöldebbé és egészségesebbé tehetjük étkezéseinket, s ezáltal jót teszünk magunkkal és környezetünkkel is. Mindenki lehet hős, és falatonként képesek vagyunk megváltoztatni a világot! Mi azért vagyunk, hogy megmutassuk Neked, mennyire egyszerű odafigyelni arra, hogy mi kerül az asztalunkra.
www.gasztrohos.hu
Folytatjuk Konyhai Kihívásainkat, amelyekben olyan lépésekre buzdítunk mindenkit, amik egyszerűek, de környezetvédelmi szempontból mégis sokat jelentenek. Ilyen pl. a pálmolaj kerülése, a szezonális termékek, vagy éppen a hazai halak vásárlása. Emellett keressük és segítjük a környezetbarát működésre törekvő vendéglátóhelyeket, és folytatjuk Gasztro Randi nevű rendezvénysorozatunkat, ahol hazai termelőket és vendéglátósokat boronálunk össze. Köszönjük, hogy támogatásoddal te is hozzájárulsz a felelős étkezés elterjesztéséhez!
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
182 954 Ft
Címkék:
Környezetvédelem
Flóra 2007 Közhasznú Alapítvány
(100%)
Alapítványunk halmozottan sérült, autizmus spektrumzavarban szenvedő gyermekeket és fiatalokat fejleszt. Célcsoportunk a családban élő, 2 – 30 éves korú, szociális-kapcsolati problémákkal küzdő, alacsony önellátási szinten lévő gyermekek és fiatal felnőttek. Célunk a készség- és képességfejlesztés, a szociális kapcsolatok fejlesztése, alternatív kommunikációs technikák tanításával, az önellátás minél magasabb szintre emelése, illetve a családsegítés.
www.floraalapitvany.hu
2017-ben célunk folytatni az előző támogatási időszakban megkezdett munkát. További tanfolyamok elvégzésével szeretnék magasabb szinten ellátni a 3 – 5 éves korosztályból érkező gyermekeket. Ezzel párhuzamosan az ellátotti körünkben növelni akarjuk a korai fejlesztés felső határán lévő, vagy abból frissen kikerülő gyermekek számát. Szakmai teamünk közös, egymásra építő fejlődését szolgálja a szakkönyvvásárlásra tervezett összeg. Eszközvásárlásainkkal pedig még rendezettebb, sérülésspecifikusabb környezet megvalósításán dolgozunk. Házunk külső szépítésével igyekszünk példamutatóan beilleszkedni környezetünkbe.
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
1 023 829 Ft
Címkék:
Esélyegyenlőség
Oktatás
HardSteppers Tánc És Sport Egyesület
(97%)
Egyesületünkkel 2017-ben ünnepeljük 10 éves fennállásunkat. Célunk, hogy tagjaink minél több időt tudjanak a táncra és a sportokra áldozni, valamint, hogy részesei lehessenek egy kitartó közösségnek, ahol az önmegvalósítás, a kreativitás, az egyenlőség és a felszabadultság alapvető fogalmak. A csapattagokkal a táncmozdulatokon és koreográfiákon kívül megtanulhatjuk, hogyan működjünk együtt másokkal, mutassunk jó példát társaiknak, hogyan álljunk ki magunkért határozottan, képviseljük magunkat különböző élethelyzetekben, rangsoroljunk a tanulásban, munkában, és a hobbik között. 2017- es egyik fő célunk, hogy egy az eddigieknél is rendhagyóbb gálát szervezzünk, kimeríthetetlen lendületben, táncainkkal és a jókedvünkkel! HardSteppers, stílus, ami megfertőz!
www.facebook.com/hssdance
10 éves HSs TSE. A projekt célja az évforduló alkalmából egy több tánccsoportot (modern, népi, hastánc, balett, helyi csapatok stb.) összefogó gála szervezése, mely a verseny helyett összefogáshoz vezet és példamutató értékkel bír, az egyenlőség, a mozgás, és az önkifejezés jegyében. A gálát a HSs tanítványok segítségével (önbizalom erősítése, tehetségek előcsalogatása) egy különleges környezetben, és hangulatban megszervezni, a helyi adottságokon felül kiemelkedővé varázsolni, és emlékezetessé tenni.
Igényelt összeg:
500 000 Ft
Összegyűlt:
482 959 Ft
Címkék:
Esélyegyenlőség
Sport
Oktatás
Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány
(100%)
A Heim Pál Gyermekkórház 1990-ben alapította meg az Alapítványt. Célja a Kórház fejlesztése, a gyermekek ellátási körülményeinek javítása, műszerezettségének és a dolgozók szakmai tudásának fejlesztése. A pár százezer forintba kerülő infúziós pumpáktól a 36 millió forintba kerülő ultrahang készülékig nagyon sok orvosi műszert adományozott a kórháznak, a TÁMOGATÓK segítségével.
www.heimalap.hu
A Heim Pál Gyermekkórház műszerezettségét szeretnénk segíteni perfusorok beszerzésével. A Kórház számos osztályán használják gyógyszeradagoláshoz. Ezen eszközök a nagy igénybevétel során nagyon hamar amortizálódnak és a pótlásuk nem megoldott.
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
1 000 733 Ft
Címkék:
Gyógyítás
HELIOPOLIS "Minden Gyermek Érték" Alapítvány
(100%)
Állami gondozásban nevelkedő gyermekek és fiatal felnőttek számára nyújtunk nyelvi képzéseket és mentor programot, aminek célja a végzettség nélküli iskolaelhagyás visszaszorítása, személyiség és készségfejlesztés, pályaorientáció támogatása. Hisszük, hogy a jövő generációja a mi felelősségünk, így missziónk, hogy segítsük azokat, akik hátránnyal indítják életüket.
www.heliopolisalapitvany.hu
Szervezetünk teljesen ingyenes nyelvi képzést indít állami gondozásban nevelkedő gyermekek számára. A foglalkozás célja, hogy nyelvi ismereteket szerezzenek, és kisebb sikerélményekkel növekedjen az önbizalmuk. A nyelvtanulás, mint tökéletes eszköz, célt ad a gyerekeknek, bekerülnek egy inspiráló közegbe, ahol maximális figyelmet tudunk rájuk fordítani.
Igényelt összeg:
500 000 Ft
Összegyűlt:
500 678 Ft
Címkék:
Esélyegyenlőség
Oktatás
Hornyák Alapítvány
(100%)
1992-ben azzal a céllal jöttünk létre, hogy segítsük a halmozottan fogyatékkal élő, vak és egyben értelmileg sérült személyek és családjaik életét. Alapítványunk otthonában, jelenleg 24 fogyatékkal élő fiatal felnőttet gondozunk. Biztonságos otthont, értelmes munkát, egészségmegőrző-fejlesztő terápiákat és hasznos szabadidős programokat biztosítunk számukra.
hornyakalap.hu
Minden évben nagyon várt program a balatoni táborozás, amelyben segítők és önkéntesek kísérik a fiatalokat és szerveznek számukra programokat. Jövőre egy hetet a Balatonon, egy hetet külföldön szeretnénk tölteni. Ez utóbbi nyaralást főként azoknak a fiataloknak szervezzük, akiknek nincsenek családtagjaik, akiknél a nyarat tölthetnék. Szeretnénk, ha jövőre is az Otthonunkban élő halmozottan fogyatékos fiataloknak boldog élményekkel teli nyarat tudnánk biztosítani.
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
1 024 875 Ft
Címkék:
Esélyegyenlőség
Sport
Hősök Tere Kezdeményezés
(30%)
Missziónk a közöny, mint társadalmi jelenség megszüntetése, a cselekvő együttérzés társadalmi normává alakítása. Tréningeket és workshop-okat tartunk főként tanároknak, iskolapszichológusoknak és gyerekekkel foglalkozó felnőtteknek. Érzékenyítő workshopokat, előadásokat tartunk iskolákban, vállalatoknál, véleményvezérek számára, és szakmai konferenciákon tartunk előadásokat. Saját rendezvényeket: HeroiKon Nemzetközi Konferenciát és Hősök Tere Történeteket szervezünk.
www.hosoktere.org
Célunk, hogy Magyarországon az együttérzés társadalmi norma legyen. Ezért szervezünk workshopokat, tréningeket, kampányokat, konferenciát. A program támogatásával hatásmérés vizsgálatot valósítunk meg azért, hogy a támogatóink és a külső érintettek felé láthatóvá és mérhetővé tegyük a programjaink hatására megtörtént változást, a szervezetnek pedig megmutassuk: jó irányba haladunk a megálmodott jövő felé.
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
298 166 Ft
Címkék:
Kultúra
Oktatás
Humusz Szövetség
(63%)
Hulladékcsökkentés, tudatos életmód népszerűsítése, szemléletformálás - ezekkel foglalkozik a Humusz Szövetség már több mint 20 éve. Környezetvédelmi civil szervezetként kiemelt célunk a hulladékmegelőzési és hulladékcsökkentési jógyakorlatok terjesztése, a lakosság környezettudatos életmód felé való irányítása.
www.humusz.hu
Egy mindenki számára elérhető környezeti szemléletformáló élményparkot szeretnénk létesíteni a Humusz Ház kertjében. Hisszük, hogy a tanulás és a környezetvédelem nem korhoz kötött, így szeretnénk az élményparkot kicsiknek-nagyoknak egyaránt élvezetessé tenni. A gyerekek számára újrahasznosított anyagokból készült képességfejlesztő és ismeretátadó játékokkal, valamint egy korosztálytól független interaktív tanösvénnyel a környezettudatos tájékoztatáshoz.
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
631 139 Ft
Címkék:
Környezetvédelem
Sport
Oktatás
KATLAN CSOPORT Közhasznú Kulturális Egyesület
(4%)
Célunk, hogy a kultúrát újszerű módon közvetítsük. Tevékenységünkben különböző kulturális területeket és művészeti ágakat ötvözünk, mely események létrehozásával az egyén nyitottságát szeretnénk növelni. Az emberek, alkotóművészeti tevékenységekbe való bevonásával hatékonyan lehetséges a közösség fejlesztése és olyan személyiségjegyek kibontakoztatása, melyek az egyén és a közösség életminőségét javítják. Határozott törekvésünk a közösség-, személyiség- és társadalomfejlesztés a kultúra eszközeivel.
www.katlancsoport.hu/
Készülő filmünk Be Positive kampányát társadalmi szerepvállalás mentén valósítjuk meg. Országos mozgalmat építünk, hogy rávilágítsunk a pozitív életszemlélet fontosságára és sérült, hátrányos helyzetű embertársainkra. Módszerek: Motivációs applikáció, ”hétköznapi hősök” videósorozat, interaktív városjáró séták, országos jótékonysági filmklub turné, motivációs közönségtalálkozók. A film kellékeinek (kerekes székek, háztartási gépek, bútorok…) jótékony ajándékozása.
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
35 915 Ft
Címkék:
Kultúra
Esélyegyenlőség
Sport
Káva Kulturális Műhely Egyesület
(24%)
A Káva magas szakmai színvonalon működő színházi és drámapedagógiai műhely. Tevékenységünk színházi nevelési előadások készítése és megvalósítása iskolai csoportoknak, és elkötelezettek vagyunk drámaprogramok megvalósításában is. Főként 7-18 éves, sok esetben hátrányos helyzetű fiatalok csoportjaival dolgozunk, de kísérleti előadásokat felnőtteknek is létrehozunk. Programjaink során magas esztétikai minőségre és a tanulási formák komplex alkalmazására törekszünk.
www.kavaszinhaz.hu
A KAP keretei között interaktív, a gyerekek aktív részvételére épülő, társadalmi problémákról szóló előadásainkat játszanánk olyan iskoláknak, akinek a tanulói nem tudnak eljutni hozzánk. A KAP programban 5, kifejezetten hátrányos helyzetű budapesti általános iskolának játszanánk előadásainkat, olyanoknak, akik egyéb forrás híján nem tudnak eljutni hozzánk. Célunk, hogy még több gyerekhez eljussunk, olyanokhoz is, akiknek sem családi háttere, sem az iskolájuk anyagi helyzete nem engedi meg az iskolán kívüli programok finanszírozását. Ezekhez a gyerekekhez szeretnénk eljuttatni a színházon keresztüli közös gondolkodás élményét, azt a tapasztalatot, hogy teljes jogú résztvevőként számít a véleményük, és hogy értékes helye van a gondolataiknak.
Igényelt összeg:
750 000 Ft
Összegyűlt:
183 258 Ft
Címkék:
Kultúra
Oktatás
Kiútprogram Mikrohitel Közvetítő Közhasznú Nonprofit Zrt
(3%)
Küldetésünk, hogy szociális támogatással, pénzügyi szolgáltatások és információ nyújtásával lehetővé tegyük a mélyszegénységben élő emberek – elsősorban romák – számára, hogy önfoglalkoztatóvá válva javítsanak társadalmi helyzetükön, teremtsenek egzisztenciát maguk és családjuk számára. Egyedülálló szociális integrátori foglalkoztatási modellünk lényege, hogy terepmunkásaink és szakértőink helyszíni támogató munkája révén, folyamatos szociális és szakmai képzéssel segítjük elő, hogy ügyfeleink 2-3 éves együttműködés eredményeképpen mezőgazdasági őstermelőként, vállalkozóként saját lábukra állva tudjanak jövedelmező termelő tevékenységet folytatni.
www.kiutprogram.hu
A program célja Magyarország leghátrányosabb régiójában élő mélyszegény roma és nem roma családokat saját munkával, saját eszközzel, piaci körülmények között termelni, vállalkozni tanítani, ezáltal kiszámítható jövedelemhez juttatni. Célunk, hogy évente legalább 20 új, főleg roma családot vonjunk be az uborkatermesztési programunkba, és legalább 5 új mikrovállalkozást segítsünk elindítani.
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
27 381 Ft
Címkék:
Esélyegyenlőség
KOMA 08 Közhasznú Nonprofit Kft.
(45%)
A KOMA Bázis a XV. kerületben működő közösségi színház. Helyi fiatalokkal dolgozunk együtt és közreműködésükkel hozunk létre előadásokat saját történeteik, problémáik alapján. 2016 szeptemberétől ifjúsági szolgáltatásainkat segítő szakemberek bevonásával, személyközpontú, egyéni fejlesztésen alapuló tanoda programmal bővítettük, melyben művészet, oktatás és szociális munka hatását ötvözve nyújtunk komplex szolgáltatást hátrányos helyzetű fiataloknak.
www.komabazis.org
A KOMAnoda célja a kallódó, veszélyeztetett élethelyzetben lévő fiataloknak nyitva álló, velük együtt szerveződő közösségi tér és élet kialakítása, amely biztosítja a szabad időtöltést, lehetőséget kínál a közösség aktív, alkotó, felelős tagjává válni, amely működtetésének minden eleme arra irányul, hogy az egyén önismeretét, személyiségét, szociális készségeit és tanulási kompetenciáit fejlessze.
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
449 107 Ft
Címkék:
Kultúra
Oktatás
Költségvetési Felelősségi Intézet
(3%)
A Költségvetési Felelősségi Intézet 2011 óta küzd a költségvetési átláthatóságért. Rendszeresen publikál költségvetési elemzéseket (pl. beárazta a pártok 2014. évi választási programjait) és szaktudásával, összegyűjtött adataival segít más civil szervezeteket saját céljaik elérésében (pl. az Energiaklub számára felmérte a Paks2 várható költségvetési hatásait, részt vesz a Habitat éves jelentéseinek elkészítésében)
www.kfib.hu
A költségvetés alapjaiban határozza meg hazánkban számos szakpolitikai terület fejlődését, gazdasági és társadalmi környezetét. A „Civilek a költségvetésről” #KÖLTSÉGVETÉS projekt célja, hogy a lehető legtöbb döntéshozóhoz és választópolgárhoz eljusson a résztvevő civil szervezetek (pl. Energiaklub, Gyerekesély, Levegő Munkacsoport) szakmai véleménye a kormány költségvetési törvényjavaslatáról, és így befolyásolja annak végleges tartalmát.
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
30 779 Ft
Címkék:
Esélyegyenlőség
Környezetvédelem
Oktatás
Közkincs Műv. És Kult. Közh. Egyesület
(6%)
A Közkincs Művészeti és Kulturális Közhasznú Egyesület a magas szintű művészeti és kulturális, valamint a népi-nemzeti értékeket képviselő projektek megvalósítására specializálódott. Közhasznú egyesületünk 2006 év óta, évről évre saját kockázatára dolgozik a fenti célok megvalósítása érdekében. Legfőbb referenciánk a Mohácsi Busójárás, az ország egyetlen népszokásban gyökerező farsangi karneváljának nemzetközivé emelése.
www.facebook.com/mozgokonyvek
Egyesületünk 2014 évben elindította a Nemzeti Olvasási Program elnevezésű projektjét. Jelenleg Budapesten 6 kerületben és Veszprémben találhatóak a könyvárusító szekereink, ahol 300 Ft-ért minőségi, válogatott használt könyveket terjesztünk. Jelen támogatás elősegítené egy újabb kocsi előállítását, hogy minél több embert elérhessünk ezzel a kulturális és esélyegyenlőségi programunkkal.
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
56 060 Ft
Címkék:
Kultúra
Esélyegyenlőség
Oktatás
Kud-Arc Közhasznú Ifjúsági Egyesület
(100%)
Fontos számodra is, hogy a feltörekvő fiatal tehetségek értő fülekre, szemekre találjanak? A Kud-A.R.C KIE megalakulása óta kezdő zenekaroknak és képzőművészeknek ad lehetőséget a kibontakozásra, megmutatkozásra. Segítsd őket Te is. Támogasd munkánkat.
www.kud-arc.hu/index.html
2017-ben saját szervezésű programjaink megvalósításához kérnénk segítséget. - A hatodszor megrendezésre kerülő programunk a, Solymári Chili Fesztivál annyira sikeressé vált, hogy az egész országból vonzza a kiállítókat és érdeklődőket. Az esemény szerencsés egyvelege a színvonalas szakmai és szórakoztató programoknak. - Az egyre népszerűbb, Solymári Chili Mikulás Napot is folytatjuk a hangulatos interaktív programokkal szervezet évzáró, nem csak a célközönségünknek a 14-35 éves korú fiataloknak, hanem a náluk jóval fiatalabbaknak is szól. - Ismét pályázunk a Sziget Fesztivál – Civil Sziget programhelyszínre - Kiállítások, fiatal amatőr és pályakezdő művészeknek. - Koncertek, előadó estek fiatal amatőr és pályakezdő zenekaroknak, előadó művészeknek. - Ismeretterjesztő előadások szórakoztató estek egy-egy témakör köré csoportosítva. - Koncertek, profi előadókkal.
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
1 000 644 Ft
Címkék:
Kultúra
Környezetvédelem
Sport
Magyar Barlangi Mentőszolgálat Egyesület
(100%)
A Magyar Barlangi Mentőszolgálat célja és tevékenysége a barlangokban, vagy egyéb nehezen megközelíthető helyen szerencsétlenül járt, megsérült, illetve eltévedt, ezért életveszélyes helyzetbe került emberek felkutatása, számukra elsősegély nyújtása és a veszélyes helyzetből történő mentése. Több mint fél évszázados fennállása alatt minden feladatát társadalmi munkában végezte, minden akcióját sikerrel zárta és közel ötszáz ember életét mentette meg. A BMSZ tagsága hétköznapi emberekből áll, akiket sportszenvedélyük mellett a segítségnyújtás vágya is hajt. Tagságunk rendszeresen képzi magát a különleges feladatok elvégzésére, és évente mintegy 3-6 riasztáshoz vonul fel, munkáját, magánprogramját félretéve.
www.caverescue.hu
Részvétel a 2017. májusban megszervezésre kerülő Felfedezők Napján, ahol színvonalas programokon keresztül valósítjuk meg a barlangászat és barlangkutatás népszerűsítését. Tapasztalatunkat felhasználva e speciális területét is bemutatjuk felvilágosító, prevenciós céllal barlangban vagy egyéb, nehezen megközelíthető természeti helyszíneken előforduló balesetek megelőzése érdekében. Felhívjuk a látogatók figyelmét a barlangok és képződményeik és a felszíni környezet természetes állapotának megőrzésének fontosságára.
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
1 000 253 Ft
Címkék:
Környezetvédelem
Gyógyítás
Sport
Magyar Bűnmegelőzési Börtönmissziós Alapítvány
(8%)
A bűncselekmények által megsérült emberi kapcsolatok helyreállítása, az érintettek közösségbe vonása, a kapcsolatok gyógyulása, és a bűnelkövetések megelőzése a célja a szervezetünknek. Különböző szakterületek munkatársait és önkéntes segítőket vonunk együttműködésbe céljaink megvalósítása érdekében. Az érintettek köréből bevonjuk a bűncselekmények sértetteit, elkövetőit a családokkal, a gyerekekkel együtt. Problémák megoldása KÖZÖSSÉGBEN lehetséges.
www.mbba.hu
Brazil modell az APAC program, mely a bűnelkövetés problémáját KÖZÖSSÉGBEN kezeli, így jelentős eredményeket ér el. A modell magyarországi megvalósításán dolgozunk. Komplex megvalósításhoz szeretnénk személyesen ellátogatni a brazil APAC börtönbe. 5 fő különböző szakterületen dolgozó munkatársunk brazíliai tanulmányútját, majd a tapasztalatok megosztása és megvalósítása érdekében hazai szakmai műhelymunkát szeretnénk megvalósítani.
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
82 000 Ft
Címkék:
Kultúra
Esélyegyenlőség
Oktatás
Magyar Hospice Alapítvány
(100%)
A Magyar Hospice Alapítvány 1991 óta segíti komplex, térítésmentes ellátással a gyógyíthatatlan daganatos betegeket és családjaikat. Gondoskodásunk kiterjed a beteg testi, lelki, szociális és spirituális igényeire, valamint a hozzátartozók segítésére a betegség fennállása és a gyász ideje alatt egyaránt. Célunk a lehető legjobb életminőség fenntartása és az emberi méltóság megőrzése az utolsó pillanatig.
www.hospicehaz.hu
Ápolóink különösen nehéz, áldozatos munkáját a szerény bérezésen kívül Erzsébet utalvány segítségével is szeretnénk elismerni. Részükre szupervíziót, esetmegbeszélést is biztosítunk, ehhez, és a betegek mellett szolgálatot ellátó önkéntesek felkészítő képzéséhez és továbbképzéséhez, valamint további szemléletformáló képzések és programok szervezéséhez van szükségünk támogatásra.
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
1 088 363 Ft
Címkék:
Esélyegyenlőség
Gyógyítás
Oktatás
Magyar Hospice-Palliatív Egyesület
(100%)
A Magyar Hospice-Palliatív Egyesület ( MHPE) 1995 óta fogja össze és képviseli az ország összes szolgálatát. Küldetésünk elősegíteni a gyógyíthatatlan betegek emberközpontú, minőségi, életvégi ellátását, elterjeszteni a családközpontú többszintű segítségnyújtás szemléletét az egészségügyben és a civil társadalomban egyaránt, előmozdítani az önkéntességet és a társadalmi felelősségvállalást.
www.hospice.hu/
Fogadóórás chatszoba nyitása együttműködésben a nézőpontváltó.hu honlap üzemeltetőivel, melyben az MHPE szakértői konzultációs lehetőséget biztosítanak a rászorulóknak.
Igényelt összeg:
800 000 Ft
Összegyűlt:
806 457 Ft
Címkék:
Esélyegyenlőség
Gyógyítás
Oktatás
Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége
(32%)
A Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége megteremti és biztosítja a szakmai együttműködés szervezett kereteit a tagszolgálatai számára. Az ország teljes területén 18 tagszolgálatunk 500 munkatársa várja a beérkező segélykérő hívásokat, és biztosítja a mentálhigiénés prevenciót, krízisintervenciót, és szuicid prevenciót. Közhasznú tevékenységeket folytatunk az egészségmegőrzés és a betegségmegelőzés területén.
www.sos116-123.hu
Projektünk célja, hogy a szolgálatvezetők és a szakmai vezetők részére megszervezett 2-2 x kétnapos továbbképzés által a ország 18 pontján működő szolgálataink „Egy nyelvet beszéljenek”, ugyan azt a szakmai protokollt képviseljék mindenhol a telefon végén. Ehhez egy-egy külső előadót, trénert is felkérünk. A pályázati forrásból promóciós anyagokat is készíttetünk.
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
315 566 Ft
Címkék:
Gyógyítás
Sport
Magyar Leszbikus, Meleg, Biszexuális, Transznemű Szövetség
(32%)
A Magyar LMBT Szövetség 2009-ben létrejött ernyőszervezet, célja a magyarországi leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (LMBT) szervezetek összefogása révén az LMBT emberek jogegyenlőségének és érdekképviseletének előmozdítása, valamint az LMBT csoportok és szervezetek érdekvédelmi képviselete. A Szövetség célja továbbá az emberi jogok védelme, a diszkrimináció és az előítéletek visszaszorítása, az LMBT emberek társadalmi befogadásának, láthatóságának növelése, öntudatának és identitásának erősítése.
www.lmbtszovetseg.hu
Projektünk célja az LMBT emberekkel kapcsolatos ismeretek növelése a civil szférában. Két célcsoportunk: a más hátrányos helyzetű csoportokkal foglalkozó civil szervezetek, illetve az egészségügyi dolgozókat, tanárokat, szociális munkásokat stb. összefogó szakmai szervezetek. Az együttműködésre nyitott szervezetek számára érzékenyítő képzéseket szervezünk, hogy munkájukba jobban integrálni tudják az LMBT emberek szükségleteit és emberi jogait. Így társadalmi szinten is nő az LMBT emberekkel kapcsolatos problémaérzékenység, csökkennek az előítéletek.
Igényelt összeg:
400 000 Ft
Összegyűlt:
126 305 Ft
Címkék:
Kultúra
Esélyegyenlőség
Oktatás
Magyar Rett Szindróma Alapítvány
(100%)
A Magyar Rett Szindróma Alapítványban 1995 óta, az országban egyedüli civil szervezetként dolgozunk a ritka, súlyos betegségben szenvedő Rett-szindrómás lányok életkörülményeinek javításán, családjaik támogatásán. Terápiás foglalkozásokat, nyári táborokat, előadásokat, konferenciákat, szülőtalálkozókat szervezünk, speciális fejlesztő eszközöket szerzünk be és kölcsönzünk a szülőknek és a szakembereknek.
www.rettszindroma.hu
A PART szakmai program részeként a Rett-szindrómával élő gyermekek élményterápiás és mozgásfejlesztésre irányuló egyéni és kiscsoportos foglalkozásait támogatjuk, az alapítvány saját szakembereinek bevonásával. A kutya-, zene-, lovas, stb. terápiák elsősorban a mentális fejlődést segítik. Ezek mellett speciális tornák és hidroterápia is szerepel a programban a lányok fizikai állapotának javítása érdekében.
Igényelt összeg:
600 000 Ft
Összegyűlt:
600 280 Ft
Címkék:
Esélyegyenlőség
Gyógyítás
Sport
Magyar Testnevelési Egyetem Sportegyesülete
(25%)
A Magyar Testnevelési Egyetem Sportegyesülete 16 különböző sportági szakosztállyal rendelkezik. Az Egyesület a Testnevelési Egyetemmel szimbiózisban működik, de céljai között szerepel az egyetem hallgatói sporttevékenységének és gyakorlati színterének biztosítása mellett az utánpótlásnevelés és az egészséges, sportos életmód népszerűsítése. A TFSE 90 éve áll a közjó szolgálatában.
www.tfse.sport.hu
A TFSE egyedülálló módon szervezi az Egyetem különböző szakjain (testnevelő, edző, sportszervező, rekreáció, humánkineziológia) tanuló hallgatók elméleti ismereteinek a gyakorlatban történő elsajátítását, valamint az utánpótlás nevelésen keresztül közvetíti a gyermekeknek a sportoló korosztályok teljes vertikumában a sport és az egészséges életmód értékeit. Ehhez a misszióhoz kérjük szíves támogatásukat!
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
245 286 Ft
Címkék:
Sport
Oktatás
Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége
(100%)
Több mint 90 éve állunk a hazai látássérültek szolgálatában. Feladatunk a vak és gyengénlátó emberek habilitációjának és rehabilitációjának elősegítése. Figyelemmel kísérjük a vak és gyengénlátó gyerekek helyzetét, elősegítjük a felnőtt korban megvakult személyek Braille írás-olvasását. Továbbá Vakvezetőkutya-kiképző Iskolát működtetünk.
www.mvgyosz.hu
Ebben az évben nagy szükség lenne a Vakvezetőkutya-kiképző Iskola főépületének kifestésére, valamint a hozzá tartozó terasz befedésére. A Közlekedésbiztonsági vizsga és a lakóhelyi átadó előtt egy két hetes bentlakásos tanfolyamon vesz részt a leendő gazda és a számára kijelölt vakvezetőkutya. Szeretnénk biztosítani részükre a méltó környezetet, hogy kizárólag a kapcsolatépítésre fókuszálhassanak, hiszen ez a két hét határozza meg a páros közös jövőjét. A nagyarányú felújítást és állagmegóvást csak Önök támogatásával tudjuk megvalósítani.
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
1 002 148 Ft
Címkék:
Kultúra
Esélyegyenlőség
Oktatás
Magyar Vöröskereszt
(100%)
Szervezetünk a Magyar Vöröskereszt a világ első és egyben legnagyobb humanitárius szervezetének (Nemzetközi Vöröskereszt) tagjaként, 1881 óta segíti a rászorulókat. Szociális tevékenységünk és intézményeink keretében évente közel 450 000 rászorulót, családot támogatunk. Azonnali és hosszú távú segítséget nyújtunk katasztrófák esetén. Fontos feladataink a véradásszervezés, elsősegélynyújtás oktatás és népszerűsítés, és egészségfejlesztési akciók szervezése. Keresőszolgálatunk elveszett családtagokat segít felkutatni világszerte. Ifjúsági programokat, képzéseket, vetélkedőket és gyermektáborokat is szerveznek munkatársaink és önkénteseink országszerte.
www.voroskereszt.hu
A Magyar Vöröskereszt véradókamionja 2006-ban indult országjáró útjára. A járműben azóta közel 50 000 véradó nyújtotta segítő karját. A kamion segítségével olyan kistelepüléseken és rendezvényeken is szervezhető véradás, ahová másképpen nem tudnánk eljutni. A kamion hatékony eszköze az új véradók megszólításának, akikre az ország vérkészletének biztosítása érdekében nagy szükség van.
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
1 008 238 Ft
Címkék:
Esélyegyenlőség
Gyógyítás
Sport
Magyar Vöröskereszt Pest Megyei Szervezet
(100%)
Szervezetünk 14 környező településen látja el a vöröskeresztes feladatokat. Kiemelt célja a véradások szervezése, elsősegély oktatás és közúti elsősegély vizsgáztatás, rászorultak megsegítése, adományok gyűjtése és kiosztása.
www.pestmegye.voroskereszt.hu
Kiemelet feladatunk 2017 . évben is a véradások népszerűsítése, idén 50 alkalommal szervezünk lakossági véradást a körzetünkben. Elindítjuk 3 településen a közúti elsősegély vizsga szervezést a solymári vizsgabázis mellett. Új tanfolyamokat szervezünk, népszerűsítjük a csecsemőgondozást, a csecsemőújraélesztést. Az önkénteseknek csapatépítő tréningeket , tanulmányi utat tervezünk. AZ adományok célbajutattásához tehergépkocsi vásárlása vált szükségessé.
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
1 084 320 Ft
Címkék:
Esélyegyenlőség
Sport
Oktatás
Messzelátó Egyesület
(100%)
A Messzelátó Egyesületnél hisszük, hogy városlakóként is létezik a természettel harmonikus és örömteli élet. Azért dolgozunk, hogy minél többen tanulhassák el azokat a praktikákat, amelyekkel a városi forgatagban is lehet fenntartható módon és boldogan közösségben élni. Célunk megalkotni azt a praktikus ökológiai képzést, amellyel a városlakók örömteli, tudatos és egészséges életet tudnak kialakítani a modern nagyvárosban. Mindezek mellett célunk az önkéntesség kultúrájának terjesztése is. 2015-ben, EVS programunk keretében 60 fiatal jutott el velünk külföldi tanulmányútra.
www.messzelato.hu
A KAP pályázatból érkező támogatással szeretnénk a meglévő négy foglalkozásunkat olyan módon fejleszteni, hogy az bővebb és új célközönségünk megszólítására is alkalmas legyen. Ennek érdekében professzionálisabb külalakot adunk a foglalkozásnak, eszközeinek. Ökotudatos kiadványokat szeretnénk készíteni, melyet a résztvevők hazavihetnek és minden alaklommal mikor újra olvassák anyagainkat, használják a maguk által elkészített termékeket tudatosítjuk bennük, hogy a Messzelátó Egyesület segít nekik városlakóként is zölden, felelősen élni.
Igényelt összeg:
320 000 Ft
Összegyűlt:
321 605 Ft
Címkék:
Környezetvédelem
Sport
Oktatás
Motiváció Mozgásérülteket Segítő Alapítvány
(62%)
Alapítványunk 24 éve biztosít megváltozott munkaképességű és fogyatékossággal élő emberek számára szükségleteikhez igazodó különböző szolgáltatásokat, hogy széles körben megvalósulhasson társadalmi integrációjuk és önrendelkező életvitelük.
www.motivacio.hu
A rendezvénysorozat keretén belül a 2017. januártól kezdődően két-három hetente összesen 10 alkalommal rendeznénk meg fogyatékossággal élő és szociálisan érzékeny festők, zenészek, előadók képzőművészek, irodalmi olvasóestek bemutatkozási lehetőségét és a fogyatékossággal élők számára létrehozott alkotóműhelyek termékek kiállítását és vásárát.
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
617 269 Ft
Címkék:
Kultúra
Esélyegyenlőség
Sport
Munka-Kör Alapítvány a Hallássérültekért
(100%)
Hallod, amit mondok?- Érted, miről van szó?- hangzik el napjában többször és a válasz általában: NEM! Alapítványuk célja, hogy ez a válasz IGEN! legyen a hallássérült emberek számára. Ők azok, akik tudnak és szeretnének dolgozni, de kommunikációs akadályaik miatt ezt nem tudják elérni. Ahhoz, hogy a munkavégzésük sikeres, életük boldogabb legyen az Ön segítségére van szükségünk! Segítséggel 15 hallássérült embernek tudnánk hallásfejlesztést biztosítani, illetve lehetőségük lenne a szájról olvasás elsajátítására, szókincsbővítésre, beszédjavításra, ezáltal pedig a sikeres munkavállalásra. A könnyebb kommunikációjuk érdekében ehhez egy biztos, szakember-csapat állandó jelenléte jelent megoldást! "Kell még egy szó, amit mindenki megért."
www.munkakoralap.hu
Szeretnénk alkalmazni - halló, de jelnyelvet is értő-használó – beszéd- és hallásfejlesztést segítő pedagógust, mentor-munkatársat, aki napi 4-6 órában foglalkozik a hallássérült munkatársak (15 fő) kommunikációjának fejlesztésével. A hallássérültek kommunikációs akadályozottsága, a feladatok meg nem értése, értelmezése óriási hátrány a munkaadóknál, és ez az egyik legfőbb oka a hallássérültek sikertelen elhelyezkedésének.
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
1 000 269 Ft
Címkék:
Esélyegyenlőség
Oktatás
Napfény a Beteg Gyermekekért, Rászorultakért Közhasznú Alapítvány
(100%)
Az alapítvány 2008-ban alakult, elsődleges célja a hazai gyermekkórházak és más egészségügyi intézmények orvosi műszerekkel történő ellátottságának javítása. Napi munkánk során folyamatosan szembesülünk vele, mennyi nehézséget okoznak az elavult, vagy hibásan működő műszerek a beteg gyermekek mindennapi gyógyítása során, modern eszközök hiányában pedig az orvosok munkája gyakran teljesen ellehetetlenül.
www.napfenyalapitvany.hu
Az Újszülött Életmentő Szolgálat támogatása! A Szolgálat feladata az életveszélyben lévő újszülöttek, koraszülöttek mentése, az őket ellátó regionális központba szállítása az újszülött intenzív osztályra. Az élet első perceiben, óráiban történő mentés elmaradása az újszülött, koraszülött életkilátásait életben marad vagy meghal és a későbbi évek életminőségét testileg és szellemileg ép lesz vagy károsodott döntően meghatározza. A szállítás során már megkezdett szakszerű ellátás oxigén adás, lélegeztetés, szívműködés biztosítása, lehűlés megelőzése jelentős mértékben javítja az újszülöttek, koraszülöttek életkilátásait. A biztonságos mentés biztosításához kérnénk támogatását!
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
1 001 817 Ft
Címkék:
Esélyegyenlőség
Gyógyítás
Sport
NEM ADOM FEL Alapítvány
(100%)
A Nem Adom Fel Cafe & Bar Budapest első, fogyatékossággal élők által alapított és működtetett kávézója. Büszkék vagyunk arra, hogy munkatársaink 80%-a fogyatékossággal élő személy. Integrált közösségi tér vagyunk, ahol az elfogadás és a kiváló minőség jól megférnek egymással.
www.nemadomfel.hu
Célunk a Nem Adom Fel Cafe & Bar kommunikációjának, arculatának, és marketingjének fejlesztése, hogy az általunk képviselt értékek minél több emberhez eljuthassanak. Tapasztalatunk szerint aki egyszer ellátogat hozzánk, az visszatérő vendégünk lesz. Ha célunk megvalósul, akkor több embert sikerül majd bevonzanunk, és egyre többen tapasztalhatják majd meg a hamisíthatatlan nemadomfel életérzést!
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
1 008 939 Ft
Címkék:
Esélyegyenlőség
NOÉ Állatotthon Alapítvány
(100%)
A Noé Állatotthon Alapítvány Magyarország legnagyobb állatvédelmi szervezete. Jelenlge 2 telephelyen - Budapesten egy 9 hektáros állatotthonban és Vas megyében, Szergényben egy 100 fős kutyamenhelyen - nagyjából 30 állatfaj 1200 állatának nyújt ideiglenes vagy végleges otthont. A konkrét állatvédő munkán túl, az oktatás, az edukáció, és érzékenyítés illetve országos szinten a nehezebb helyzetben élvő menhelyek segítése is vállalt feladatunk része.
www.noeallatotthon.hu
A lakosság körében a felelős állattartás népszerűsítése az ivartalanítási kampány révén, valamint a felesleges szaporulatok megelőzése, a kóbor állatok számának csökkentése. Mivel a lakosság számára az egyre romló életkörülmények miatt nehézséget jelent az ivartalanítás magas állatorvosi költségeinek megfizetése, annak egy jelentős részét a pályázaton nyert összegből finanszírozzuk meg, míg másik részét az állat tulajdonosa fizeti. Az ivartalanítás az egyetlen 100%-ban hatásos eszköz az ebek és macskák születésszabályozására, így a kóbor állatok számának visszaszorítására.
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
1 067 743 Ft
Címkék:
Környezetvédelem
Gyógyítás
Oktatás
Nők A Nőkért Együtt Az Erőszak Ellen
(60%)
A NANE célja, hogy fellépjen a nők és gyerekek ellen elkövetett erőszakkal szemben. Ennek érdekében áldozatsegítést végez, képzéseket tart, támogató csoportokat vezet, kiadványokat publikál, szemléletformáló megmozdulásokat szervez és érdekérvényesítő tevékenységet végez. A NANE kiemelt figyelmet szentel a fiatalokat megcélzó, erőszak-megelőző programokra és a hátrányos helyzetű közösségek megszólítására.
nane.hu/
Az Erő a változáshoz csoport egy 14 alkalmas önbecsülésnövelő önismereti-tanulási csoport, melynek résztvevői párkapcsolati erőszak túlélői, akik közösen keresik az utat a gyógyulás felé. Az „Erő a változáshoz” módszert egy nemzetközi szakmai team dolgozta ki pár éve a NANE Egyesület vezetésével. Tagjaink a módszer kifejlesztése óta eltelt időben nagy gyakorlatra tettek szert e csoportok vezetésében, és folyamatos az igény effajta csoportokra. Mivel a párkapcsolati erőszakból kiszabadult nők többnyire teljesen kisemmizve, javaikat hátrahagyva tudják csak magukat és gyermekeiket megszabadítani az erőszaktól, alapvető fontosságú, hogy az „Erő a változáshoz” csoportokat a rászorulók számára ingyenesen tudjuk kínálni, erre gyűjtünk az idei KAP kampányban.
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
599 237 Ft
Címkék:
Esélyegyenlőség
Oktatás
Nyitott Kör Egyesület
(10%)
Küldetésünk, hogy a színházi nevelés segítségével, új nézőpontokat nyissunk meg elsősorban a fiatalok számára, hogy önmagukkal, a környezetükkel és a társadalommal dinamikus egyensúlyban lévő emberekké váljanak. Szeretnénk elérni, hogy képesek legyenek egymást segíteni, konfliktusaikat kezelni, energiáikat közös cél érdekében hasznosítani.
www.nyitottkor.hu
Az iskolai kiközösítés, kirekesztés, zaklatás témájában hozunk létre színházi nevelési előadást. Napjainkban egyre nagyobb hangsúllyal van jelen az online terekben jelentkező megszégyenítés kiskamaszok és középiskolások körében. A projekt célja megvizsgálni a „cyberbullying” vagyis online, a közösségi média felületein tapasztalható megfélemlítés jelenségét. Az általunk tervezett program elsősorban a megelőzésre helyez hangsúlyt.
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
102 458 Ft
Címkék:
Kultúra
Esélyegyenlőség
Oktatás
Óbudai Waldorf Alapítvány
(100%)
"1990-ben szülői kör állt össze Óbudán, akik szerették volna gyermekeiket a Waldorf pedagógia szellemében felnevelni. A harmadik kerületi önkormányzat támogatásával alapítványt hoztak létre Waldorf-óvoda és iskola beindításához, melynek eredményeképpen az Óbudai Waldorf Iskola 1992 szeptemberében 19 tanulóval megkezdte működését. Az iskola felfelé bővülő rendszerben épült ki, az iskola tanulólétszáma pedig a 2019/2020-es tanévben már 602 fő. Az iskola pedagógiai programja a gyermeki fejlődés törvényszerűségeire épít. Az egyes osztályfokok tananyagát is az adott életkori sajátosságoknak megfelelő szellemi-, lelki-, testi erőnlétet tápláló tudományos, irodalmi és művészeti értékekből választjuk ki. Iskolánk nem az információdömping átadására törekszik (hiszen ezek úgyis gyorsan elavulnak), hanem egyetemes emberi értékek átadására, melyekhez az újabb és újabb információk hozzászövődnek. "
www.obudaiwaldorf.hu
Alapítványunk fenntartásában működő Óbudai Waldorf Óvoda gyermekbútorainak megújítása. Az óvoda gyermekképe szerint a gyermeknek olyan fizikai környezetet szükséges biztosítani, amelyben kizárólagosan természetes anyagok vannak, s amelyek nem csapják be érzékleteiben a gyermeket. A pályázat segítségével az egyik csoportunknak lehetősége lenne a gyermekbútorok megújítására magyar gyártó által készített tömör bükkfa bútorokkal.
Igényelt összeg:
322 000 Ft
Összegyűlt:
334 272 Ft
Címkék:
Kultúra
Esélyegyenlőség
Oktatás
Oltalom Karitatív Egyesület
(56%)
Egyesületünk 1989-ben alakult, célja a rászoruló, társadalom perifériájára jutott emberek támogatása, továbbá a társadalom szolidaritásának, figyelmének felkeltése. Támogatjuk az utcai szociális munkát, női átmeneti szállót, ill. családok átmeneti otthonait üzemeltetjük, valamint hozzánk tartozik 51 ágyas ún. Oltalom Kórház is.tbeni, lelki támogatása, érdekükben a közvélemény figyelmének és szolidaritásának felkeltése. Munkánkat azzal a hittel végezzük, hogy gondozottjaink visszasegíthetőek egy emberhez méltó életbe.
www.oltalom.hu
Jelen projektünk keretében a főváros VIII. kerületében, ill. az ország leghátrányosabb helyzetű régióiban (Észak-Alföld, Észak-Magyarország) végzett családsegítő tevékenységünket kívánjuk kiegészíteni. Tapasztalataink szerint e régiókban számos-gyakran többgyermekes-család alapvető élelmezési gondokkal küzd: sokuknál a mindennapi otthoni étkezés sem biztosított. Nagy sikerű tavalyi programunk folytatásaként újabb 17 rászoruló, halmozottan hátrányos helyzetű család fél éven át tartó, havi 10.000Ft értékű élelmezési támogatását tervezzük.
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
563 065 Ft
Címkék:
Esélyegyenlőség
Sport
Oktatás
Orkesztika Alapítvány
(55%)
Az Orkesztika Alapítvány közhasznú szervezet (1991), az Orkesztika Iskola utódja (1912-ben alapította Dienes Valéria). Célunk: a magyar modern tánc (Mozdulatművészet) hagyományainak megőrzése, megújítása. Komplex tevékenységeken keresztül támogatjuk a táncművészetet (közösségi, próba, előadás-helyszín nyújtása független társulatoknak – a MOHA-Mozdulatművészek Házában). Népszerűsítjük a tánc, mozgás különféle műfajait. Célunk: elmélyült, magas tudású táncosok, táncszerető közönség-közösség nevelése.
www.facebook.com/orkesztika
A MOHA az Alapítvány programjainak helyszíne. A Magyar-Mozdulatkórus, a MOHA műkedvelő-előadócsoportja, mely a több-mint-100-éves-mozdulatművészet elméletei-gyakorlatai mentén tanul. A Mozdulatkórus előadásain keresztül szeretnénk minél több emberhez közelebb vinni a tánc, mozgás szabadságát. A kapott támogatást a Kórus megjelenéseire-fellépéseire szeretnénk fordítani. Szeretnénk, hogy minél több ilyen előadás jöjjön létre. A tánc mindenkié.
Igényelt összeg:
750 000 Ft
Összegyűlt:
415 572 Ft
Címkék:
Kultúra
Sport
Oktatás
Országos Állatvédőrség Alapítvány
(100%)
Dinamikusan fejlődő állatvédelmi szervezetként, országos szervezetté nőttünk, és az ORFK-val együttműködési szerződéssel dolgozunk. Az ország minden pontján mentjük a bajba jutott, kidobott, megkínzott állatokat, gyógyítjuk, rehabilitáljuk és elhelyezzük őket. Mindezek mellett oktatási programokat szervezünk a felelős állattartás érdekében és komoly lobby tevékenységet folytatunk azért, hogy a törvényalkotók is helyén kezeljék az állatvédelmet.
www.orszagosallatvedorseg.hu
Az Országos Állatvédőrség Alapítvány egy olyan dinamikusan fejlődő állatvédelmi szervezet, amely egy civil szerveződésből országos szervezetté nőtt, médiafogadtatása teljes mértékben pozitív. Az egyetlen olyan állatvédelmi szervezet, amely az ORFK-val együttműködési szerződéssel dolgozik.A befolyt adományok összegét a mentéseinkre és a mentések alkalmával felmerülő orvosi költségekre kívánjuk fordítani.
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
1 016 226 Ft
Címkék:
Esélyegyenlőség
Környezetvédelem
Oktatás
Otthon Segítünk Alapítvány
(45%)
Az Otthon Segítünk Alapítvány szülői tapasztalattal rendelkező önkéntesei heti rendszerességgel látogatják a támogatást kérő kisgyermekes családokat otthonukban, hogy segítséget nyújtsanak a mindennapi tevékenységekben, a harmonikus családi élet kialakításában. Az alapítvány célja, hogy megmutassa a szülővé válás pozitív, örömet adó oldalát.
www.otthonsegitunk.hu
1. Célunk, hogy 5 ÚJABB TELEPÜLÉSEN ELINDULJON családsegítő szolgálatunk, ezért az intenzív önkéntes toborzás után 40-50 önkéntest felkészítünk a családsegítésre. 2. Másik fontos célunk, hogy SEGÍTŐ SZÜLŐCSOPORTOKAT SZERVEZZÜNK sérült gyermeket nevelő családoknak, ahol a szülők megoszthatják egymással tapasztalataikat, előadásokat hallgathatnak meg, és hosszú távon egymást támogató erős érdekvédelmi csoporttá alakulnak.
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
450 296 Ft
Címkék:
Esélyegyenlőség
Oktatás
Para-Fitt Sportegyesület
(100%)
Egyesületünket 14 évvel ezelőtt alapítottuk értelmileg sérült gyerekek és fiatalok részére. Elindítottunk két, a társadalmi befogadást elősegítő projektet is. Az egyik informális oktatás és életvezetési gyakorlatokat tanít, a másik kortárs középiskolásokkal zajlik. Szeretnénk, ha a sérült emberekben a társadalom a másság sokszínűségét, szerethetőségét látná, akik közösségük aktív tagjai tudnak lenni.
www.para-fitt.hu
Egyesületünk számára a legnagyobb költség mindig a létesítmények: uszodák, tornatermek és a művészeti foglalkozásoknak otthont adó bérleti díj, ahol a foglalkozásokat tartjuk, ez évente –saját tulajdon híján – több milliós nagyságrendű. Az ellátottaink száma a sokféle programnak köszönhetően 40-80 fő között mozog. De szervezünk olyan ingyenes kulturális és sport programokat is, amik bárki számára nyitottak, közösségi oldalunkon hirdetjük meg őket. Mert szeretnénk, ha minél többen szereznének kellemes tapasztalatot és élményt fogyatékos emberek társaságában is.
Igényelt összeg:
500 000 Ft
Összegyűlt:
678 671 Ft
Címkék:
Esélyegyenlőség
Gyógyítás
Sport
Pilis-Dunakanyar Waldorf Nevelésért Óvoda és Iskola Egyesület
(80%)
15 éves egyesületünk a Kékvölgy Waldorf Iskola működtetésével a pedagógia megújításán túl társadalmi szinten is aktív felelősséget vállal. A szülők és tanárok a szabadságra nevelés, önnevelés, elfogadás, egyéni és közösségi felelősségvállalás értékei alapján szerveződött közösségében egészséges, kiegyensúlyozott, együttműködő gyermekek nőnek fel. Ez a feladatunk, ez a legtöbb, amit a jövőért tehetünk.
www.kekvolgy.hu
Iskolánk 2017 évre tervezett legnagyobb projektje a falu központjában lévő épületünk udvarán sportudvar és pihenő rész kialakítása. Az udvaron tereprendezésre, a sportudvari részen gumitégla borításra és kültéri sporteszközökre, míg a pihenő részen ülőbútorokra lenne szükség. Projektünkkel szeretnénk diákjaink sport tevékenységét és társas kapcsolatainak fejlődését elősegíteni.
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
795 082 Ft
Címkék:
Sport
Oktatás
Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány
(100%)
A Piros Orr bohócdoktorok immár 20 éve heti rendszerességgel látogatják a gyermekkórházakat és idősotthonokat, hogy felvidítsák a kis betegeket és idős embereket. Hisszük, hogy a nevetés gyógyít, a bohócdoktorok által varázsolt mosolyok pedig hozzájárulnak a mielőbbi gyógyuláshoz.
www.pirosorr.hu
Hagyományosan az év 4. hónapja a vidámságé, a bolondozásé. A Közösségi Adományozási Programból kapott támogatási összeget az április hónapban tartott budapesti bohócdoktori vizitek finanszírozására fordítjuk. Budapesten heti szinten 12 bohócdoktori vizitet tartunk, ez egy hónapra levetítve 48 vizitet jelent.
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
1 361 115 Ft
Címkék:
Kultúra
Esélyegyenlőség
Gyógyítás
Primus Inter Pares közhasznú Alapítvány
(38%)
A PIPA Alapítvány célja, hogy elősegítse a társadalom bármelyfajta kisebbségi, fogyatékkal élő és hátrányos helyzetű csoportjai problémáinak megoldását, a kisebbségi csoportok társadalmi integrációját, a különbségek felszámolását, érdekükben a társadalom véleményformálását. Mindezt az összes mentálhigiénés segítő technikák igénybevételével, pszichológiai, mediációs, coaching, csoport- és egyéni terápiás eszközök, tréningek használatával kívánja elérni.
www.pipa.info.hu
Coaching központú pszichoedukációs tréning tartása LMBT fiataloknak és szüleiknek: A meleg vágyakkal évekig egyedül küzdő gyermek általában 13-14 évesen mondja el szüleinek másságát, akik ezt 2-3 év alatt tudják teljesen elfogadni. A családi és személyes krízis megoldását pszichoedukáció, egymás megértése segíti. Csoportunk célja ezen krízis időszak lerövidítése, a kommunikáció helyreállítása.
Igényelt összeg:
910 000 Ft
Összegyűlt:
342 033 Ft
Címkék:
Esélyegyenlőség
Gyógyítás
Oktatás
Ritka és Veleszületett Rendellenességgel Élők Országos Szövetsége
(91%)
A RIROSZ egy ernyőszervezet, mely a ritka betegekkel foglalkozó civil szervezeteket és egyéni tagokat fogja össze, akadályaikat hazai és európai szinten képviseli. Az érintettek számára nehéz már a diagnózis megszerzése is, nemhogy a megfelelő szakember, terápia megtalálása. Szervezetünk azért küzd, hogy az érintettek - más betegségcsoportokkal összehasonlítva is - hátrányos helyzete megszűnjön, életük könnyebbé, jobbá váljon.
mentoov.rirosz.hu
A RIROSZ Mentőöv Információs Központja, segítségével a társadalomtól elzártan élő, erősen információhiányos majdnem 800.000 ritka betegeknek is esélye nyílik, hogy megfelelő ellátásban részesüljenek. A Központ komplexen egészségügyi, szociális és oktatási kérdésekben nyújt segítséget. Szinte egyedüli egészségügyi információs szolgáltatásként, a betegeknek, a szakembereknek és a döntéshozóknak egyaránt segítünk sok csatornán keresztül.
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
909 643 Ft
Címkék:
Esélyegyenlőség
Gyógyítás
Sport
SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa
(100%)
Szervezetünk azért jött létre, hogy otthont és szeretetet nyújtson a vér szerinti családjukat nélkülözni kényszerülő gyermekeknek. Az SOS gyerekek Orosházán, Kőszegen, Kecskeméten, Szegeden és Sében, családi házakban nőnek fel, ahol a vér szerinti testvérek együtt maradhatnak.
www.sos.hu
Rekreációs foglalkozás biztosítása az SOS Gyermekfalu által „lefedett” minden korosztály számára. Ez által lehetőség biztosítása mind a felnőttek, fiatal felnőttek és gyerekek részére, hogy az „én idejüket” szervezett keretek között, valóban kikapcsolódással és hasznosan tudják eltölteni. A rekreációs foglalkozás első sorban FBC és YF programelemeknek szól, az FS fennmaradó helyeken érintett. A foglalkozások 10 alkalomra szólnak, ami után utánkövetésként csoportos beszélgetések szervezése következik a különböző csoportokkal.
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
1 021 574 Ft
Címkék:
Esélyegyenlőség
Sport
Oktatás
Suhanj! Alapítvány
(100%)
A SUHANJ! non-profit, közhasznú szervezet, mely megosztja a mozgás örömét sérült és fogyatékkal élő társainkkal. Adománygyűjtő alapítvány, mely rendszeres edzéslehetőséget biztosít értelmi, látás- és mozgássérülteknek több sportágban. Integratív sportklub, ahol az akadályozottsággal élők és az épek együtt sportolnak. Nyitott mozgalom, melynek önkéntesei együtt futnak, úsznak, kerékpároznak fogyatékkal élőkkel.
www.suhanj.hu
Magyarországon egyedülálló, látás- és mozgássérülteknek egyaránt akadálymentesített, de épek számára is igénybe vehető, integratív edzőterem és futóklub, ahol fogyatékkal élők és épek együtt sportolhatnak. 2017-től terápiás fejlesztő programokkal bővítjük a szolgáltatásaink körét - a tőlünk megszokott módon - integratív keretek között.
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
1 008 772 Ft
Címkék:
Esélyegyenlőség
Sport
Szabadtéri Sportok Egyesülete
(46%)
A Szabadtéri Sportok Egyesülete a hátrányos helyzetű gyermekek versenysportolásának támogatója. A 12 év alatti, nehéz családi körülmények között felnövekvő fiatalok, egyesületi kereteken belül sajátíthatják el a szervezett sport által közvetített pozitív szemléletmódot, a csapatszellem fontosságát és az egészséges élethez elengedhetetlen életfilozófiát. Kosárlabda csapatait speciális pedagógiai segítséggel és szakirányú sportháttérrel alakította ki
www.szse.hu
FACE TEAM Magyarország első és egyetlen akrobatikus sportszínháza. Az organizációhoz kapcsolódó széleskörű sporttevékenység gyakorlati megvalósításához a Szabadtéri Sportok Egyesülete szolgál háttérül. A világhírű akrobatikus csapat állandó szinten tartásának és folyamatos fejlődésének jegyében az egyesület akrobatikus kosárlabda szakága utánpótlás akadémiákat üzemeltet Budapesten és Győrben. Az egyesület kosárlabda szakosztályának, a Pressley Ridge Magyarország Alapítvány szakirányú pedagógiai segítsége mellett nyílik lehetősége, a hátrányos helyzetű gyerekek szervezetten lebonyolított versenyeztetésére is.
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
455 607 Ft
Címkék:
Esélyegyenlőség
Sport
Oktatás
Szabad Waldorf Nevelésért Alapítvány
(100%)
Fő tevékenységünk a solymári Fészek Waldorf Iskola és a Solymári Waldorf Óvoda működtetése, fejlesztése és az itt tanuló majd 400 gyermek fejlődésének biztosítása az óvodától a gimnázium végéig. Működésünket legalább 50%-ban önkéntes adományok teszik lehetővé, iskolaépítési terveink megvalósításához pedig forrásokat gyűjtünk.
www.feszekiskola.hu
A mai egyre gyorsuló környezetben vészesen növekszik a különféle problémákkal küzdő gyermekek száma. A Fészek Waldorf Iskola integráló iskolaként is működik, ahol lehetőségeink szerint segíteni próbáljuk ezeknek a gyermekeknek az egészséges fejlődését. Berendeztünk egy fejlesztő helyiséget, majd létrehoztunk egy fejlesztő pedagógus csapatot. Most a működésük finanszírozására pályázunk.
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
1 140 203 Ft
Címkék:
Esélyegyenlőség
Gyógyítás
Oktatás
Szent Márton Gyermekmentőszolgálat Közhasznú Alapítvány
(100%)
A súlyos állapotú csecsemők és kisgyermekek ellátása különleges, magas szintű szakmai és technikai felkészültséget igényel. A budapesti Gyermek rohamkocsi és a vidéki gyermek-mentőorvosi kocsijaink a 16 év alatt több mint 39.000 esetben segítettek a bajba jutott gyermekeken az Országos Mentőszolgálat kötelékében.
www.gyermekrohamkocsi.hu
A Józsefvárosi Mentőállomás illetve a Gyermekmentési és Oktatási Centrum létrehozásával szeretnénk még inkább a gyakorlati oktatásra helyezni a hangsúlyt és a hazai gyermekellátásban dolgozók számára lehetőséget biztosítani a legkorszerűbb szakmai képzésekre. Ezért 2017. szeptemberében elindítjuk a szakmai képzéseinket. A sürgősségi gyermekellátás minden résztvevője számára (mentőápolók, mentőtisztek, mentőorvosok, kórházi sürgősségi osztályon dolgozók, házi gyermekorvosok, stb) indítunk komplex képzést, ehhez azonban eszközparkunk további bővítése szükséges. Ezen felül laikusoknak (óvónők, gyermekfelügyelők, tanárok, szülők) is szeretnénk indítani képzéseket, hogy mit kell tenniük a nehéz helyzetekben, amellyel a kicsik életét meg tudják menteni. Ahhoz, hogy a képzéshez szükséges eszközöket, fantom babákat megvásárolhassuk, kérjük a Magnet Bank segítségét.
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
1 006 305 Ft
Címkék:
Gyógyítás
Sport
Oktatás
Társaság a Szabadságjogokért (TASZ)
(100%)
A Társaság a Szabadságjogokért 1994-ben jött létre Budapesten. Missziónk azóta is változatlan, tevékenységünk azonban jelentősen megváltozott és kibővült az elmúlt évtizedekben. Már nem megvédeni kell Magyarországon a jogállamot, hanem helyreállítani, ehhez pedig aktív polgárokra van szükség. Ezért döntöttünk úgy 2023-ban elfogadott új stratégiánkban, hogy az ő támogatásukra helyezzük a legnagyobb hangsúlyt, miközben folytatjuk a kiszolgáltatott emberek védelméért és a rendszerszintű változásokért folyó munkánkat
tasz.hu
A Gyerekkel vagyok kampányban arra hívjuk fel a figyelmet, hogy a gyerekeknek és szülőknek milyen jogaik vannak akkor, amikor a gyermekük kórházi kezelést kap. A kórházak gyakorlatának felmérése mellett a szülőknek szóló tréningeket tervezünk a jogaikról, valamint a kórházi jó gyakorlatok bemutatásával mutatunk rá, hogy szándék kérdése a jogok betartása.
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
1 001 024 Ft
Címkék:
Esélyegyenlőség
Oktatás
Tetovált Állatmentők Állatvédelmi Egyesület
(100%)
Egyesületünk 2011-ben alakult, fő profilunk a megkínzott, bántalmazott, éheztetett, balesetet szenvedett, vagy borzasztó körülmények között élő állatok megmentése. Lakossági bejelentés alapján szállunk helyszínre és a gazda együttműködésének függvényében döntünk a probléma megoldásáról, szükség esetén rendőri szerv bevonásáról.A gondozásunkba került állatok megfelelő orvosi ellátás után ideiglenes befogadóhoz kerülnek, majd gyógyulás és rehabilitáció után védenceinket gazdához juttatjuk és tovább figyeljük sorsuk alakulását.
www.allatmentok.hu
Szervezetünk célja mentett állataink saját rehabilitációs központban való elhelyezése, melynek munkálatai elindultak, azonban igen költségesek, így csak kis léptékben tudunk haladni annak építési munkálataival. A rehabilitációs központunk Pécelen épül, ahol a területet megtisztítottuk, terepet rendeztünk, és már több kennelt és hozzá kisebb tartózkodót kiviteleztünk, azonban további kennelek építése van folyamatban. Vásároltunk lakókocsit, hogy az állatok folyamatos felügyeletéhez ott tartózkodó személy be tudjon húzódni, melegedni egy zárt helyre. A közmű ügyintézések is folyamatosan zajlanak. A terület biztonságossá tételéhez annak teljes körbekerítésére van szükség, melynek anyagköltsége is igen magas, a kivitelezés pedig akkor ingyenes, ha azt saját tagjainkkal közösen végezzük el. Szervezetünk Mentettjeinek állatorvoshoz való szállítását, meglévő gépjármű parkunk segíti, melyeket folyamatosan bővítünk, azonban a gépjárművek avultak, szervizelésük költséges, így azok cseréjére gyűjtünk. Az állatok mentése és a bejelentések alapján a nem megfelelő állattartás ellenőrzéséhez is gépkocsikkal vonulunk - ki, hisz ilyenkor állat elszállítása, orvoshoz juttatása, ideiglenes befogadóhoz vagy panzióba való szállítása válik szükségessé – melyeknek üzemanyag finanszírozása is igen sok. A gépjármű parkunk bővült az elmúlt években, azonban az autók avultak, szervizelésük költséges, így mindenképpen újabb gépjárművek megvásárlására gyűjtünk. Szeretnék egy viszonylag fiatal kisteherautót vásárolni, melyben több állatot is el tudunk helyezni orvoshoz szállításra vagy rendezvényre való szállításra.
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
1 000 183 Ft
Címkék:
Esélyegyenlőség
Környezetvédelem
Oktatás
THEA Theatre Entertainment & Art Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
(4%)
A Mentőcsónak Egység fiataloknak szóló interaktív színházi programjaiban olyan aktuális társadalmi problémákat vizsgálunk, mint az előítéletesség, a mélyszegénység, a rasszizmus, a hajléktalanság, a menekültkérdés, illetve a demokrácia alapvetései. Fontosnak tartjuk, hogy a hátrányos helyzetű csoportokkal szembeni előítéletességet színházi eszközök segítségével is csökkentsük, így a toleranciát és a szolidaritást erősítsük nézőinkben, különösen a fiatalokban.
www.mentocsonak.com
Sok budapesti és vidéki középiskola szeretné meghívni előadásainkat, viszont anyagi forrásaik igen szűkösek. Az elnyert összeggel ahhoz járulnánk hozzá, hogy a hátrányos helyzetű iskolák térítésmentesen vagy minimális áron juthassanak hozzá társadalmi kérdésekre érzékenyítő előadásainkhoz. Interaktív színházi társasjátékaink: Szociopoly, Menekülj okosan, CÍM nélkül (hajlék-kaland-játék); színházi nevelési előadásaink: Újvilág, Pokolra kell annak menni.
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
37 132 Ft
Címkék:
Kultúra
Esélyegyenlőség
Oktatás
TILOS Kulturális Alapítvány /Tilos Rádió/
(100%)
A Tilos Rádió nonprofit közösségi rádió, 1991-től kezdett sugározni kezdetben kalózadóként, majd 1995-től legális frekvencián. A Tilos Rádió a szólásszabadság elkötelezettje, az öntevékeny, független, igényes ember gondolkodtató médiuma. Működése bizonyíték arra, hogy rádiózni nemcsak pénzért lehet, a műsorokat majd 300 önkéntes készíti a nap 24 órájában.
www.tilos.hu
Mivel a független Tilos Rádió nem kér, és nem is fogad el állami támogatásokat, ezért stratégiai fontosságú a támogatói bázisunk növelése. 2017-es projektünk, hogy egy vontatható mobilstúdiót építünk, s így kilépve a stúdió falai közül, hatékonyabban rádózzunk. Tapasztalatunk szerint, egyértelmű összefüggés látszik a rádió hallgatottsága és a támogatók száma között.
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
1 002 874 Ft
Címkék:
Kultúra
Esélyegyenlőség
Környezetvédelem
TRAPPANCS Szervátültetett Gyermekek Rehabilitációs és Sportegyesülete
(100%)
Élet szervátültetés után: egyesületünk azt a célt tűzte ki maga elé, hogy hozzásegíti a szervátültetett tinédzsereket ahhoz a teljes élethez, amire az új szervvel esélyt kaptak: lelki és testi rehabilitáció, középpontban a sport szeretetével, a valahova tartozás érzésével.
trappancs.hu
A szervátültetett ifjúság sportja: a szervátültetett fiatalok gyermekkoruk nagy része a betegségről, kórházról, fájdalomról, korlátokról szólt. A sikeres szervátültetés után egy új világ nyílik ki számukra, ahova a betegség kapcsán megcsappant önbizalommal lépnek, amely erősítésének egyik legjobb lehetősége a rendszeres sportolás, a versenyeken való részvétel és siker. Köszönjük a segítséget!
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
1 119 855 Ft
Címkék:
Esélyegyenlőség
Gyógyítás
Sport
Útravaló Egyesület
(15%)
A Manna Kulturális Egyesület a színház területén tevékenykedő, ernyőszervezetként működő nonprofit civil szervezet. 2008-as megalakulásunk célja olyan alkalmi társulatok, alkotók támogatása, melyek minőségi színházi előadásokat hoznak létre. Munkánk során segítjük a színházi előadások megvalósítását az ötlet megszületésének pillanatától, a létrehozás szerteágazó feladatain keresztül, a gazdasági megvalósításig. Kulturális tevékenységünk az évek során bővült és 2012 óta szakemberek segítségével jogsegélyszolgálatot tartunk fenn kifejezetten előadó-művészeti szervezeteknek. Egyik fő célunk előremozdítani a színház magánszférából érkező támogatottságát, melyhez fontos kulcs a művészek jogi és gazdasági képviselete, és a két területi közötti hatékony kommunikáció segítése.
www.mannaegyesulet.hu
Munkacím: Mozi mindenkinek - Töltődj fel kultúrával korlátok nélkül!/A kultúra vonz, mint a mágnes! Az AKKU Egyesület munkatársaiként látássérültek számára audionarrációval, vagyis egy kísérő, kiegészítő magyarázattal, a hallássérültek számára jelnyelvi tolmácsolással, valamint speciális, a dramaturgiailag fontos hangeffekteket és zenei betétek is jelölő feliratokkal tesszük elérhetővé a kulturális termékeket, elsősorban színházi előadásokat, filmeket, valamint kiállításokat. Egy erősen vizuális világban a magyar kulturális értékek, a magyar animációs-, mese – és játékfilmek korlátok nélküli elérése, a mozizás egyenlő esélyű, közös élménye hatalmas előrelépést jelenthet a rejtőzködőbb, érintett réteg számára. Az integrált, szórakoztató program során a fiatalok nem csak a magyar filmtörténet számukra is izgalmas alkotásait nézhetik meg, de megismerkedhetnek a kulturális akadálymentesítés fogalmával. Az ép és fogyatékkal élő gyerekek közötti korlátokat lebontó, könnyed, fiatalos program kiemelt célja az ifjúság érzékenyítése. Emellett nagy hangsúlyt fektetünk a sérült gyermekes családok ép testvérekkel, barátokkal, családtagokkal létrehozott közös programjainak fontosságára.
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
149 292 Ft
Címkék:
Kultúra
Esélyegyenlőség
Védegylet Egyesület
(66%)
Célunk a természeti és kulturális sokféleség megőrzése, a környezetünkért viselt felelősségtudat megerősítése, egy jobb minőségű élet feltételeinek megteremtése Magyarország minden lakója számára. Az élelmiszer-önrendelkezéssel, helyi ügyekkel, energiaszegénységgel, méltányos kereskedelemmel foglalkozó munkacsoportok mellett az ÁTALAKULÓ KÖZÖSSÉGEK munkacsoport olyan lakóközösségek együttműködését támogatja, melyek közösen próbálnak megálmodni és létrehozni egy élhetőbb jövőt.
vedegylet.hu
A Védegylet jogi és szervezési segítséget nyújt lakóközösségek számára, akik a városi környezetünk védelmében lépnek fel. Fontos, hogy a városaink élhetőbbek legyenek, a levegőminőség javuljon, és télen - nyáron legyenek szabadterek, ahol összegyűlhetünk. Madarakkal és fákkal képzeljük el az ideális városunkat, ezért támogatjuk a közösség résztvételét a helyi fejlesztésekről szoló döntésekben.
Igényelt összeg:
800 000 Ft
Összegyűlt:
529 730 Ft
Címkék:
Kultúra
Környezetvédelem
Oktatás
Végső Vár Alapítvány
(100%)
Alapítványunk a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok "beteg és hátrányos helyzetű gyermekek, nagycsaládosok, létminimum alatt élők" támogatásának, életkörülményeik javításának céljából jött létre. Szeretnénk, hogy minél több olyan gazdasági szereplő, egyéni vállalkozó és magánszemély álljon mellénk támogatóként, aki hozzánk hasonlóan szívén viseli nehéz életű embertársai sorsát és segítene minket kitűzött céljaink elérésében.
vegsovaralapitvany.shp.hu
Gyermekek Mosolyáért! Az idei évben a következő projekttel szeretnénk gyermekeknek segíteni. Az elmúlt évek sikereit folytatva ez évben Mozgássérült gyerekek kívánságait szeretnénk teljesíteni a gyerekek kérései alapján. A tavalyi évben sikeres Daganatos és Szívbeteg gyermek támogatást valósítottunk meg.
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
1 079 502 Ft
Címkék:
Esélyegyenlőség
Gyógyítás
Sport
Wekerlei Társaskör Egyesület
(76%)
Budapest XIX. kerületében található Wekerletelep a 19. századi Kertváros-építési mozgalom ember és környezet centrikus városfejlesztésének a gyöngyszeme. A Wekerlei Társaskör Egyesület több mint 300 önkéntesével egész évben rendszeresen programokat szervez. Egyesületünk törekszik a lakóközösséget aktivizálni minden őket érintő területen - a műemlékvédelemért kiállunk, a közösségi terek fejlesztésben aktívak vagyunk.
www.wekerletelep.hu/
A környezetvédelemért is sokat teszünk, a Wekerletelep elsőként csatlakozott a nemzetközi Átalakuló városok hálózatához, az élhetőbb városért és a klímavédelemért. Több lehetőséget szeretnénk biztosítani a helyi közösség környezettudatosságának növeléséhez; a két nagy rendezvényünket "zöldíteni" szeretnénk - egy jól működő szelektívgyűjtés rendszerrel, újrahasznosítható Wekerlei "újra-pohár és tányérral", energiatermelő-biciklikkel. A helyi iskolákkal együttműködve szeretnék a fiatalokat bevonni programjainkba, a Wekerle zöldítése érdekében.
Igényelt összeg:
750 000 Ft
Összegyűlt:
567 155 Ft
Címkék:
Kultúra
Környezetvédelem
Oktatás
Zenével A Rákos Gyermekekért Alapítvány
(100%)
Az alapítvány 2011-ben kezdte meg működését. Seres Antal a szegedi gyermekklinika onkológiai osztályán, rákos beteg gyermekeknek, heti rendszerességgel, gitárt oktat. A kezelést befejezve, folytathatják a beteg gyermekek a zenei tanulmányaikat, táborokban. A zenei kurzusok már nem csak nyáron, hanem hétvégén is zajlanak.
zenevelarakosgyermekekert.hu
Az alapítvány, nagyon kevés költségvetéssel rendelkezik. A legnagyobb célkitűzés az elkövetkező évben, nyáron a Balatonon megrendezésre kerülő , zenei tábor. Amennyiben a költségvetés engedi, két nagyobb létszámú csoport, zenei kurzus létrehozása. A támogatott összegből, ez a célkitűzés megvalósulhat.
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
1 022 704 Ft
Címkék:
Kultúra
Gyógyítás
Oktatás