Társadalmi Szervezetek:
Keresés:
OK
Címkék:
Összes
Esélyegyenlőség
Gyógyítás
Kultúra
Környezetvédelem
Oktatás
Sport
Ágens Társulat Közhasznú Egyesület
(29%)
Társulatunk húsz éve aktív színházi csoport, a Bikali Élménybirtokon, mint állandó játszóhelyen mutatkozik meg és ezzel párhuzamosan számos hazai és külföldi művészeti projekt megvalósulásában vesz részt. A Beavató színházi eseményeket 2015-ben indította útjára a társulat, s idén is folytatni szeretné e munkáját.
www.agens.hu
Az Amúgy Rómeó és Júlia című előadással egybekötött beavató színházi program Shakespeare drámájának interaktív feldolgozása. A diákok bekapcsolódhatnak az előadásba, használhatják okostelefonjaikat vagy szerepet vállalhatnak az előadásban. Az Amúgy Rómeó előadás vizsgálja, hogy ez a korosztály, hogyan éli meg a valóságot, valamint a virtuális világ szintjén zajló szerelmeket.
Igényelt összeg:
500 000 Ft
Összegyűlt:
145 380 Ft
Címkék:
Kultúra
Alternatal Alapítvány a háborítatlan szülésért, születésért
(84%)
Az Alternatal Alapítvány célja, hogy gyermekeik születésénél segítsen az anyáknak, családoknak - egészségi állapotuknak, vágyaiknak, a tudomány aktuális fejlettségi fokának figyelembevételével - kiválasztani és biztosítani a lehető legmegfelelőbb és legbiztonságosabb körülményeket, valamint azok személyi és tárgyi feltételeit. Az Alapítvány többek között támogatni kívánja a cél elérése érdekében végzett tevékenységet folytató személyeket, a személyek továbbképzését.
www.otthonszules.hu/alternatal-alapitvany
A mai magyar szülészeti intézményekben dolgozó szülésznők, bábák általában – éppen úgy, mint a szülő nők - korlátozva vannak a kórházi szabályok és "bevett" gyakorlatok által. E miatt is szükséges lenne a független bábák erőteljesebb jelenléte hazánkban. Jelenleg a független bábaság inkább megtűrt, mint támogatott hivatás, többek között azért, mert valóban kevés még a tapasztalt, döntésképes, önálló munkára alkalmas bába, a Magyarországon jelenleg életben lévő rendelet viszont gyakorlatilag minden, szülésznői képesítéssel rendelkező személynek lehetővé teszi a független bábaként való működést. Ezen a helyzeten szeretnénk javítani azzal, hogy az arra kész bábáknak lehetővé tesszük, hogy palettájuk szélesebb legyen az anyák és az újszülöttek, gyermekek egészségmegőrzése érdekében (azaz: tanfolyamokra íratjuk be őket, szakirodalmat biztosítunk számukra, valamint számítógépes diagnosztikus programokat teszünk hozzáférhetővé).
Igényelt összeg:
400 000 Ft
Összegyűlt:
335 425 Ft
Címkék:
Esélyegyenlőség
Sport
Oktatás
Antromedicart a Magyarországi Antropozófus Gyógyító Művészetért Egyesület
(33%)
Egyesületünk fő tevékenysége az antropozófus orvoslás hazai népszerűsítése és oktatása. Képzéseinken az orvosok és terapeuták megtanulják a természettudományos, egyetemeken tanult orvoslást szellemtudományos módszerekkel kiegészíteni. Olyan együtt érző orvosokat és terapeutákat képzünk, akik észreveszik, és embernek tekintik a beteget. Olyan szép, derűs helyekért dolgozunk, ahol nyugodtan és jól lehet gyógyulni. A képzésünk utolsó szakaszában gyógyítóink még közelebb kerülnek a természet adta és az ember által teremtett gyógyító erőkhöz; a betegséghez és magához a beteg emberhez is.
www.antromedicart.hu
Egyesületünk fő célja oktatási-nevelési és gyógyítói tevékenységén keresztül, hogy működtesse az első hazai antropozófus orvos- és terapeuta-képzést. A hagyományos terápiák mellett a művészeti terápiák, gyógyeuritmia, ritmikus masszázs, terápiás beszélgetések adta lehetőségeket is használjuk. Az egyesület szorosan együttműködik a terület külföldi szakértőivel. A jelenlegi képzés 4./5. szemeszterének finanszírozásához kérünk támogatást (vendégdocensek tiszteletdíja, művészeti foglalkozások költségei, adminisztrációs költségek).
Igényelt összeg:
500 000 Ft
Összegyűlt:
165 405 Ft
Címkék:
Gyógyítás
Sport
Oktatás
Aranymadár Alapítvány
(3%)
Alapítványunk magánkezdeményezésre jött létre. Célja művészeti tevékenységek tereinek, lehetőségeinek megteremtése, művészeti események, tárgyak létrehívása, környezetünk és kultúránk szebbé és jobbá tétele, hagyományaink, emlékeink megőrzése, továbbá a művészi értékek terjesztése. Békássy Ferenc egybegyűjtött írásainak (2010) és szerelmes leveleinek (2013) kiadása első lépéseink voltak ezen célok figyelembevétele mellett. Fontos projektünk Weiner Sennyey Tibor és a Radikális Szabadidő Színház SZAPPHÓ című tragikomédiájának megvalósítása, mely a Katona József drámapályázat díjnyertes drámája. A darabot 2013-ban a MÜSZI és MU Színház mellett bemutatjuk a nagyobb vidéki városokban (Debrecen, Miskolc, Szeged, Pécs, Kaposvár) és a granadai FITUG nemzetközi színházi fesztiválra is meghívást kaptunk. Célunk művészi eszközökkel (színház, költészet, irodalom, zene) az emberek felébresztése, saját és közösségük helyzetének tudatosítása, továbbá a szélesebb élet-horizontra való figyelem felhívása. A közös és az egyéni éberség megteremtése. Nem is beszélve a független és szabad színház életben tartásáról, melynek rossz helyzete közismert. A színház, mint a művészet és kultúra hagyományos közösségi tere és a szabadság eszméjének hordozója éppen mindezért nagyon fontos realizációs pontja céljainknak.
VERSET PESTNEK! - Amennyiben elnyerjük a megfelelő KAP-támogatást a streetart és más művészeti eszközök révén fiatal, kortárs költők napjainkról szóló verseit festetnénk fel és helyeznénk el plakátokon és szórólapokon képzőművészekkel Pest omladozó falain, koszos járdáin, különböző részein. A versek megjelenése a városi térben meglepő, tehát az általános fásultságból ébresztő hatású, továbbá esztétikus, tehát jó érzést keltő lesz. A támogatást a hordozó anyagokra és a felületek elkészítésére költenénk. A DRÓT körül szerveződő és ott rendszeresen publikáló jelentős számú alkotó és költő bőven biztosítaná a megfelelő verseket. A városi "vers-boom" arra emlékeztetné az embereket, hogy olvassanak többet, töltsék mindennapjaikat értékesebben. A versekkel megszórt Budapest felébred majd téli álmából, és nem csak a politika és a kereskedelem fogja uralni az utcákat, hanem a költészet révén teret kap az élet.
Igényelt összeg:
500 000 Ft
Összegyűlt:
15 480 Ft
Címkék:
Kultúra
Baltazár Színház Alapítvány
(100%)
A Baltazár Színház Magyarországon egyedülálló színtársulat. A professzionális színház értelmi sérült színészei azon kevés fogyatékos emberek közé tartoznak hazánkban, akik 22 éve művészetből élnek meg. Tevékenységeink szerteágazóak, azonban mindegyiket az a közös cél vezeti, amely a többségi társadalom számára segít láthatóvá, ezáltal elfogadhatóvá tenni fókuszon kívül eső társadalmi csoportokat.
www.baltazarszinhaz.hu
2015 januárjában a Baltazár Színház teljes társulata Indiába utazott. Az utazás költségeit egy televíziós csatorna "álommegvalósító" kvízműsorán elnyert díj fedezi. Az út nem "csupán" egy álom megvalósítása: célunk, hogy a teljes útról, annak előzményeiről és utóéletéről dokumentumfilmet készítsünk és azt hazai és nemzetközi nyilvánosság előtt be is mutassuk. Ennek érdekében egy professzionális stáb kísérte a társulatot, láthatatlanul rögzítve a nem mindennapi utazás minden pillanatát. A forgatócsoport utazása egy nemzetközi vállalati összefogásnak köszönhetően szintén megvalósulhatott. A KAP-program keretében a dokumentumfilm forgatásának magyarországi fázisaihoz szeretnénk kiegészítő forrást találni, hiszen ezek nélkül egy összefüggéseiből kiragadott pillanat kerülhetne csupán a nézők elé. Az így elkészülő, nyilvánosság elé szánt dokumentumfilm sokkal több, mint egyszerű útinapló: nyilvános tanúságtétel arról, hogy a sérültség nem lehet akadálya a lélek szárnyalásának.
Igényelt összeg:
500 000 Ft
Összegyűlt:
546 149 Ft
Címkék:
Kultúra
Esélyegyenlőség
Oktatás
Bokor Öko Csoport Alapítvány
(5%)
Fő célja egy szeretet-civilizáció előmozdítása, környezeti és békére nevelés, nemzetközi fejlesztés és emberi jogok, globális képzés magyar nyelvterületen, Indiában és több szegény országban. A fő témakörök: Béke, Ökológia, Klíma, Természet, Globális képzés, Vallás, Mozgalom, Igazságosság, Családtervezés, Szexualitás, Reproduktív egészség és jogok, Jövő generációk, Filozófia, Nevelés, Nem-anyagi gazdagság, nem-fogyasztói boldogság...
www.bocs.eu
A magyar közoktatás hiánytémáira (családi életre nevelés, fenntarthatóság, pénzügyi felkészítés) koncentrál oktatócsomagunk (feladatlapokkal tanároknak és 12-17 éveseknek), szöveggyűjteményünk, posztereink, képeslapjaink, kalendáriumunk, természetvédelmi albumunk, könyveink, filmvetítéseink, fotókiállításaink, interaktív játékaink, kézművességünk, előadásaink, csoportos beszélgetéseink. A meghívók igényei, helyszín, időtartam, korcsoport, létszám, érdeklődés alapján állítjuk össze az egyes képzéseket
Igényelt összeg:
500 000 Ft
Összegyűlt:
25 818 Ft
Címkék:
Környezetvédelem
Sport
Oktatás
Budapesti Hidroterápiás Rehabilitációs Gimnasztika Alapítvány
(100%)
Alapítványunk 1993 óta eltérő fejlődésű gyermekeket lát el egyéni és kiscsoportos mozgásterápiákkal valamint kognitív fejlesztésekkel. Fél éves kortól 14 éves korig fogadjuk a sérült idegrendszerű gyerekeket, valamint az ép intellektusú, de tanulási, viselkedéses vagy mozgásos problémákkal küzdő gyerekeket. Alapos kivizsgálás után – terápiás protokoll mentén – állítjuk össze a gyermek egyénre szabott oki terápiát, amelyben több – egymás hatását erősítő – szárazföldi és vízi fejlesztő módszert kombinálunk.
www.bhrg.hu
Snoezelen szoba berendezése koraszülött babák és súlyosan sérült gyermekek részére: egy komplex módszer, terápia különböző súlyosságú sérülésekkel rendelkező gyermekek részére. A módszer lényege, hogy lágy, de stimuláló környezetbe helyezzük a gyermeket: a szoba speciálisan úgy van kialakítva, hogy különböző érzékszerveket stimuláljon fények, színek, zenék, mozgóképek, illatok, textúrák által.
Igényelt összeg:
500 000 Ft
Összegyűlt:
524 837 Ft
Címkék:
Esélyegyenlőség
Gyógyítás
Oktatás
CARL ROGERS Személyközpontú Iskola alapítvány
(6%)
Carl Rogers személyközpontú szemléletén alapuló iskolánk 1990-ben kezdte meg működését. A kezdetektől olyan fiatalokat akarunk nevelni, akik biztos alapkészségekre épített, megalapozott tudás birtokában, magas szintű szociális kompetenciával, másokkal együttműködve érvényesülnek az életben. 2005-ben indult a Rogers Óvoda. Intézményünk legfontosabb formálói a személyek, akik az évek során kapcsolatba kerültek velünk. Hiszünk abban, hogy a gyerekek nevelése a szülőkkel közös felelősségünk.
www.rogersiskola.hu/
Intézményünk udvara poros, kevés a játék, eszköz. A szülők segítségével már próbálkoztunk a füvesítéssel, "fűzfajátékok" telepítésével, de a talaj nem alkalmas erre. A gyerekek egészséges és tartalmas időtöltése érdekében muszáj a terület rendezését, gumilapos borítását megoldanunk. Egy témanapon a gyerekekkel együtt álmodtuk meg a vágyaink udvarát. Ennek a tervnek a megvalósításához kérünk támogatást a KAP programban.
Igényelt összeg:
500 000 Ft
Összegyűlt:
29 811 Ft
Címkék:
Kultúra
Sport
Oktatás
Cédrus Alapítvány
(34%)
A Cédrus Alapítvány fenntartója a Cédrus Táncegyüttesnek és az Együttes utánpótlás gyermek csoportjainak. Az Alapítványt 9 magánszemélyekből és cégekből álló csoport alapította 1999 nyarán azzal a szándékkal, hogy alapfokú művészetoktatási intézmény alapításával, fiataloknak szóló nevelési, oktatási képességfejlesztési, ismeretterjesztési programok kidolgozásával és kulturális örökségünk megóvásával jobbító szándékkal tegyen eleget közhasznú feladatainak. A Cédrus Alapítvány fontosnak tartja a helyi oktatáson túl regionális, országos és nemzetközi szinten céljai és hitvallása kiteljesítését táncegyüttesén és gyermek csoportjain keresztül.
www.cedrustanc.hu
Az Alapítvány 2000 óta szervez nyári tánctábort (szaktábort) az Őrségbe a Cédrus Táncegyüttes és annak utánpótlás csoportjai részére. A tábor költségvetését a Cédrus alapítvány részben a régió vállalkozásainak célzott támogatásaiból, a táborozók hozzájárulásából és pályázati úton történő finanszírozással fedezi. A táborban folyó oktatást 2 szakoktató és alkalmanként vendégoktató –(k) végzi, illetve 3 tagú zenekar segíti a táncfoglalkozások munkáját, és az esti táncház részbeni zenei kíséretét adja. 2015-ben az előző évhez hasonlóan korcsoportos bontásban 2*1 hetes táborozási időszak mellett döntött a vezetés. Elsődlegesen a Táncegyüttes és az utánpótlás csoportok részére szerveződik a program, de érdeklődés esetén a tábor nyilvános lesz. Az előző évi statisztikák alapján a táborokra összesen 65 -70 fő
Igényelt összeg:
400 000 Ft
Összegyűlt:
136 781 Ft
Címkék:
Kultúra
Oktatás
Csodalámpa Óhaj-Sóhaj Kívánságteljesítő Alapítvány
(100%)
Az alapítvány 2003.novembere óta teljesíti, olyan életet veszélyeztető betegségben szenvedő, és e betegség miatt orvosi kezelés alatt álló 3 és 18 év közötti gyerekeknek egy kívánságát, akiknek családja megfelelő anyagi erőforrások hiányában nem valósíthatja meg ezeket. Célunk, hogy a teljesült kívánságok csodája erősítse a gyermek és családja gyógyulásba vetett hitét és reményét.
www.csodalampa.hu
Az egyedi kívánságok lényegéből fakad, hogy egyedi projektekről van szó, ezért a megpályázott 500.000,- Ft összegből, legalább 4 gyermeket szeretnénk meglepni a régóta vágyott kívánságának teljesítésével. Az elmúlt évekhez hasonlóan reméljük, hogy ismét együtt csalunk mosolyt a gyermekek arcára, amikor megkapják a régóta várt ajándékokat.
Igényelt összeg:
500 000 Ft
Összegyűlt:
504 560 Ft
Címkék:
Gyógyítás
Dévény Anna Alapítvány
(100%)
A korai Dévény-speciális manuális technika (SMT) pozitív mellékhatása, hogy a gyógyult gyermekek az átlagnál jóval ügyesebbek és okosabbak lesznek. A kezelés prevenció és gyógyítás is egyben, sőt e kezelésben részesült csecsemők egész életükben egészségesen élhetnek.
www.deveny.hu
Kezeléseinkhez műszereket nem használunk, kizárólag a kiművelt emberfő és kéz az eszközünk. A minőségi és széleskörű betegellátáshoz minél több jól képzett DSGM-szakgyógytornászra, megfelelő kulturált munkakörülményekre és környezetre van szükség. Ezért a részünkre megítélt támogatási összeget DSGM- szakgyógytornász bér- és járulékaira kívánjuk felhasználni.
Igényelt összeg:
500 000 Ft
Összegyűlt:
508 674 Ft
Címkék:
Sport
Dr. Göllner Mária Waldorf Egyesület
(16%)
Egyesületünk Piliscsaba és vonzáskörzetében működteti Waldorf Óvodáját, amely a gyermekek Waldorf pedagógia alapján történő nevelését tűzte ki célul. Egyesületünk non-profit közhasznú szervezet, és mint ilyen, saját pénzügyi forrásai korlátozottak. Amit lehet a szülői közösség teremt meg az Óvoda számára.
www.gmwe.hu
A MagNet bank által biztosított hitelből most vettünk egy házat az Óvodának. Ennek felújítási munkái nagyrészt elkészültek, de szeretnénk egy fedett teraszt, amely lehetőséget biztosítana a gyermekeknek szabad levegőn történő játékokhoz esős időjárás esetén is és két kerti fajátékot építeni. Ezen munkák anyagköltségéhez kérünk pénzügyi támogatást.
Igényelt összeg:
500 000 Ft
Összegyűlt:
77 655 Ft
Címkék:
Oktatás
Egy Csepp Figyelem Alapítvány
(100%)
Alapítványunk Magyarország egyik legjelentősebb, a cukorbetegség terjedése ellen küzdő, nonprofit szervezet. Főként a fiatalokat, családokat kívánja programjaival megszólítani, amelyek a következők: Belevalók - ingyenes diabétesz oktató program pedagógusoknak, „Magyarország Cukormentes Tortája” verseny, Egy Csepp Világnap – Ingyenes családi egészségnap és Cseppont Patika program.
www.egycseppfigyelem.hu
Magyarországon mintegy 5000 cukorbeteg gyermek él, akik egész életükben inzulininjekciókra szorulnak. Sok esetben nem veszik fel őket az óvodába, mert a pedagógusok félnek a felelősségtől, nincs ismeretük a cukorbeteg gyerek ellátásáról. Ezért az alapítvány a pedagógusoknak elindított egy félnapos, ingyenes továbbképzést, amelyen felkészítik a nevelőket a cukorbeteg kisgyerekek körüli feladatokra.
Igényelt összeg:
500 000 Ft
Összegyűlt:
501 978 Ft
Címkék:
Esélyegyenlőség
Sport
Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány
(100%)
Az alapítvány legfőbb célja a daganatos betegséggel küzdő gyermekek gyógyításának segítése, életminőségének javítása, az onkológiai osztályok fejlesztésével, mama-lakások kialakításával, rehabilitációs ház működtetésével. A betegágyak mellett dolgozó gyógytestnevelők, pszichológusok, művészetterápiás és egyéb segítő szakemberek foglalkoztatásával.
www.dgy.hu
Egyre több olyan daganatos megbetegedésű gyermek kerül az onkológiai osztályokra, akinek családja a legalapvetőbb élelmiszereket, ruhaneműt, higiéniai körülményeket sem tudja gyermeke részére biztosítani. Ez a kemoterápiás és sugár kezelések miatt legyengült immunrendszerű gyermek gyógyulási esélyeit rendkívüli mértékben megnehezíti. Még a betegséget megelőzően viszonylag jól szituált, teljes család is belerokkan a hosszú ideig tartó rendkívüli helyzetbe. A beteg gyermeke mellett 24 órás szolgálatot teljesítő anya rendszerint elveszíti munkahelyét, összefogás, támogatás nélkül lehetetlenné válik a napi megélhetés és alapvető szükségletek anyagi hátterének előteremtése is. Alapítványunk segít a legégetőbb problémák megoldásában, pénzbeli, és természetbeli adományok juttatásával átsegíti a kritikus időszakon a legnehezebb helyzetben lévő családokat. Ezen lehetőségeink bővítéséhez kérjük a MagNet Bank ügyfeleinek támogatását.
Igényelt összeg:
500 000 Ft
Összegyűlt:
513 901 Ft
Címkék:
Gyógyítás
Életkísérő Alapítvány
(11%)
Az Életkísérő Alapítvány célja az egész életet végigkísérő tanulás támogatása, mind szellemi, lelki és gyakorlati úton. Az Alapítvány abban segíti az úton járókat, akik spirituális ébredésben, életmód váltás folyamatában vannak, hogy az új világukban lépésről lépésre tapasztalva találják saját útjukat. A Biofalu, a vendégház fizikai és érzelmi környezete sugallja az egyediség, spontaneitás, önmagunkhoz való őszinteség értékét. A megszokott világuk helyett - védett, változásra nyitott szigeten - élhetik át a természet-közeli, egyszerű életet, közösségben létezés új élményeit.
www.biofalu.hu
Több napos lehetőségeket adunk az elmélyült tapasztalásra, változást élők közegében, hogy teljesítmény elvárás nélkül élhesse meg a dobbantani vágyó, hogy igazából mit is szeretne, ahhoz képest, amilyen előképpel érkezett. Mindez közös tapasztalás és egyéni utak keresése, hiszen az Alapítvány a saját folyamatában ugyanezen az úton jár.
Igényelt összeg:
500 000 Ft
Összegyűlt:
54 135 Ft
Címkék:
Környezetvédelem
Oktatás
Energiaklub Szakpolitikai Int. Egyesület
(19%)
Az Energiaklub csaknem 30 éve dolgozik a magyar energiapolitika fenntartható pályára állítása, a klímatudatos és fenntartható energiarendszerek kialakítása érdekében. Szűkös készleteink ésszerű felhasználása, a sokszínű helyi erőforrásokon alapuló gazdaság, vagy az energiapazarló fogyasztási szokások megváltoztatása, mind-mind része a megoldásoknak, melyet szervezetünk kutatásaival, képzéseivel, szakmai anyagaival és kommunikációs kampányaival támogat.
www.energiaklub.hu
Jelenleg az Energiaklub egyik kiemelt témája a Paksra tervezett új atomerőmű. Egy ekkora horderejű ügyben a társadalom kontrollszerepe elengedhetetlen. A szervezet ezért szakmai tanulmányokkal és jogi úton próbálja feltárni a tervezett beruházás rejtett körülményeit, kockázatait. Ezeket nyilvános fórumain, saját létrehozású internetes csatornáin osztja meg a nyilvánossággal.
Igényelt összeg:
500 000 Ft
Összegyűlt:
94 293 Ft
Címkék:
Környezetvédelem
Ép-Kéz-Láb Baleseti Sérültekért Alapítvány
(100%)
Érte Önt már baleset? Az ÉP-KÉZ-LÁB Baleseti Sérültekért Alapítványt a Péterfy Kórház-Rendelőintézet Országos Traumatológiai Intézet Baleseti Rehabilitációs Osztályának orvosai, gyógytornászai hozták létre. Célunk a balesetet szenvedettek mielőbbi gyógyulásának segítése, a betegellátás színvonalának emelése, technikai és személyi feltételek javítása. Ezért támogatjuk kollégáink szakmai továbbképzéseit, emellett folyamatosan fejlesztjük a kezelésekhez szükséges eszközparkunkat.
www.ep-kez-lab.hu
A BRO közel 6 000 új beteget kezel évente. Betegeink egyéni és csoportos tornákon vesznek részt, melyek kezelőágyakon és matracokon folynak. Jelenlegi matracaink elnyűttek a több évtizedes használatuk során, sem a higiéniás előírásoknak, sem az ergonómiai elvárásoknak nem felelnek meg. Így tehát elengedhetetlen lenne 25 db kiváló minőségű tornaszőnyeg beszerzése: amely különleges allergénmentes anyagú, nagy teherbírású, könnyen tisztítható és fertőtleníthető. Csoportos vízi tornát is végeznek betegeink, mely foglalkozások a komplex fizioterápia részét képezik. A vízben speciális eszközökkel végzett gyakorlatok javítják a keringést, fejlesztik az izomerőt, növelik az ízületi mozgástartományt. Ezért a vízi torna gyakorlataihoz olyan sporteszközökre van szükség, amelyek speciálisak. Szükségünk lenne további 2 db minőségi teremkerékpár beszerzésére is, amelyek segítségével a lábsérültek elengedhetetlen kezelési és gyógyulási folyamatát tudjuk elősegíteni.
Igényelt összeg:
500 000 Ft
Összegyűlt:
500 770 Ft
Címkék:
Gyógyítás
Erdőmentők Alapítvány
(100%)
Az Erdőmentők Alapítvány egy közérdekű feladatokat megvalósító, non-profit, civil szervezet, melynek elsődleges célja az erdei élő környezet sérüléseinek helyreállítása, és az arról való hosszú távú gondoskodás. Munkánkat mintegy 1400 önkéntessel, országosan 8 regionális központba szerveződve végezzük. Sorainkat csupa elszánt és végletekig lelkes ember alkotja, akiknek közös vágya: az Erdők szebbé, boldogabbá és természetesebbé tétele.
www.erdomentok.hu
Projektünk célja, hogy a hazai fiatalságot élőben ismertessük meg a Természetről való gondoskodás módszereivel, feladataival, szükségességével, valamint felelősségével. Ehhez az ország számos pontján szeretnénk a középiskolásokat kivinni a helyi Erdőkbe, és megtanítani nekik azokat a módszereket, amikkel ők maguk is gondoskodhatnak a természetes élőhelyek védelméről, valamint a civilizáció okozta károk helyreállításáról.
Igényelt összeg:
500 000 Ft
Összegyűlt:
527 697 Ft
Címkék:
Környezetvédelem
Felelős Gasztrohős Alapítvány
(6%)
Küldetésünk a fenntartható és egészséges étkezés támogatása. Hisszük, hogy környezetbarát gasztronómiai megoldásokkal zöldebbé és egészségesebbé tehetjük étkezéseinket, s ezáltal jót teszünk magunkkal és környezetünkkel is. Mindenki lehet hős, és falatonként képesek vagyunk megváltoztatni a világot! Mi azért vagyunk, hogy megmutassuk Neked, mennyire egyszerű odafigyelni arra, hogy mi kerül az asztalunkra.
www.gasztrohos.hu
A Felelős Gasztrohős mottója: Egyél Felelősen! Környezet-gasztronómiai kezdeményezésünk keretében célunk, hogy összegyűjtsük a környezetbarát főzéssel kapcsolatos módszereket, ötleteket, recepteket, amelyeknek mindennapjainkban hasznát vehetjük. A honlapunkon ingyenesen hozzáférhető formában szeretnénk tájékoztatást nyújtani mindezekről, beleértve az alapanyagok beszerzését (helyi, szezonális, kevesebb hús és tejtermék, hazai termelők támogatása stb.), illetve az egészséges és a környezetbarát étkezés közötti kapcsolatot.
Igényelt összeg:
500 000 Ft
Összegyűlt:
30 451 Ft
Címkék:
Környezetvédelem
Felelős Közösség Alapítvány
(100%)
Az Alapítvány célja a kutyás közösség szervezése útján a felelős, környezet- és egészségtudatos életmód elősegítése, a Magyarországon endemikusan, vagy jellemző gyakorisággal elterjedt védett magyar kutyafajták tovább élésének elősegítése, e magyar kutyafajták védelmének-, tartásának- tenyésztésének elősegítése.
feleloskozosseg.hu
Magyar kutyafajták népszerűsítése, iskolai és közösségi előadások szervezése élő állatok bemutatásával. Felelős Állattartás előadássorozat eljuttatása a környező iskolákba, óvodákba, civil klubbokba, kiemelve a magyar kutyafajták tenyésztésének és tartásnak előnyeit, az állattartás felelősségét. Állatorvosok előadássorozata a felelős állattartás keretében, ahol az állatok kötelező és ajánlott oltásainak, gyakori betegségeinek és tüneteinek fényképes bemutató keretében történő ismertetése. Interaktív oktatási anyagok kidolgozása. Színes népszerűsítő és foglalkoztató könyvek írása különböző korosztályok számára. Kihangsúlyozva, a védett magyar kutyafajták történetét, a fajta felismerés és jellegzetességek bemutatását. Játékos ismeretterjesztő anyagok készítése.
Igényelt összeg:
500 000 Ft
Összegyűlt:
502 594 Ft
Címkék:
Környezetvédelem
Oktatás
Flóra 2007 Közhasznú Alapítvány
(100%)
Alapítványunk halmozottan sérült, autizmus spektrumzavarban szenvedő gyermekeket és fiatalokat fejleszt. Célcsoportunk a családban élő, 2 – 30 éves korú, szociális-kapcsolati problémákkal küzdő, alacsony önellátási szinten lévő gyermekek és fiatal felnőttek. Célunk a készség- és képességfejlesztés, a szociális kapcsolatok fejlesztése, alternatív kommunikációs technikák tanításával, az önellátás minél magasabb szintre emelése, illetve a családsegítés.
www.floraalapitvany.hu
Terápiánkon a mozgás- és kognitív fejlesztés mellett nagy hangsúlyt kap a szociabilitás, a kommunikáció fejlesztése, az önellátás kialakítása. A támogatás egy részéből a foglalkozásokhoz szükséges készségfejlesztő eszközöket, játékokat szeretnénk beszerezni. Környezetünk szebbé varázsolása érdekében, 2015-ös nagy projektünk az alapítványi épületünk külső homlokzatának színesebbé tétele. A szülők és önkéntesek bevonásával szeretnénk az egyhangú és szürke épületet kívülről átfesteni.A nyári szünetben a szülők igényeinek megfelelően ötnapos napközis táborokat szervezünk, ahol tartalmas, színes programokat kínálunk a gyerekek számára (kirándulások, kulturális és egyéb szabadidős programok). A programok megszervezéséhez szeretnénk a támogatás egy részét felhasználni.
Igényelt összeg:
500 000 Ft
Összegyűlt:
500 386 Ft
Címkék:
Esélyegyenlőség
Oktatás
Fóti Szabad Waldorf Egyesület
(85%)
A Fóti Szabad Waldorf Egyesület 1996. óta működteti intézményét, mely többcélú oktatási feladatot lát el: óvoda, általános iskola és gimnázium működik itt összesen 450 tanulóval és óvodással.
www.fotiwaldorf.hu
A tavalyi évben először párhuzamos első osztály indult, ennek felszereléséhez nyertünk a 2014-es KAP pályázaton, ami nagy segítség volt a tanterem kialakításában. Idén szintén két első osztályt szeretnénk indítani, ennek berendezéséhez székek, padok, sportszerek, hangszerek vásárlásához kérjük a támogatók segítségét.
Igényelt összeg:
500 000 Ft
Összegyűlt:
422 774 Ft
Címkék:
Oktatás
Földanya Alapítvány
(11%)
A Földanya Alapítvány három éve alakult. Elsődleges célja, hogy minél több fát ültessünk, minél ocsóbbaan, minél egyszerűbben, minél hatékonyabban, minél gyorsabban a világban. Kicsiny 20-40 cm-es facsemetéket küldtünk ki megrendelés alapján településeinkre. 7.600 Ft ért postai költséggel együtt 200 db facsemetét, így 450.000 db őshonos magyar facsemetét sikerült földbe juttattni. A kő vágása során keletkező kőiszapba is ültetünk fákat. A kőiszap megtartja a vizet, s kellő táptalajt biztosít a fáknak. Módszerünk lehetőséget kínál száraz, csapadékszegény, sivatagos területek fásítására. Magyaroszágon, Dél-Afrikában és Madagaszkáron végzett faültetési missziónk hitet és bizonyítékkal szolgál, hogy módszerünk helyes és követendő! Módszerünket egy egyszemélyes road show keretében szeretnénk bemutatni, bejárva Magyarország összes települését. Folyóvizeink, vasútvonalaink, közterületeink, az autópályák melletti partszakaszok, üresen hagyott közterületeink kínálják magukat, ültessünk...
www.foldanyaalapitvany.com/
A regionális biopiac hivatott a jövő élelmiszerellátását biztosítani. Harmónikus, vegyszermentes, helyi zöldség és levéltáplálékot kell a családok asztalára eljuttatni. A biopiac a kultúra tere is egyben. Előzetesen elkészültek a tanulmányok, már megvásároltuk a telkeket önerőből. A piacteret tavasszal nyitjuk meg, párhuzamosan történik a tervezés és több lépcsőben az építés.
Igényelt összeg:
500 000 Ft
Összegyűlt:
56 776 Ft
Címkék:
Környezetvédelem
Gyógyítás
Oktatás
Gyermekliget Alapítvány
(35%)
"A Gyermekliget Alapítvány a Pest megyei, dombokkal, erdővel határolt, festői Tök községben működő Gyermekliget Waldorf Óvoda és a Kisgöncöl Waldorf Iskola fenntartója. Az Alapítvány célja a gyermekek kiegyensúlyozott testi-lelki-szellemi fejlődésének, nevelésének elősegítése; a Waldorf-pedagógia alkalmazásának támogatása. Közösségünk családjai számára óvodáskortól tudjuk ezt biztosítani Budapest közelében, a természet ölelésében, családias hangulatban."
www.gyermekliget.net/hu
Egy olyan oktatási-nevelési, szabadidős központot szeretnénk létrehozni, mely széles lehetőségeket teremt a gyermekek felnövekedéséhez, a családok szellemi és kulturális életéhez, hétköznapjaihoz. A központba tervezünk óvodát, egy 8 osztályos iskolát, és egy szakközépiskolát is. Az intézmény köré tervezünk mintagazdaságot, kézműves műhelyeket, meseparkot és egy gyógyközpontot. A támogatást a projekt előkészítésére fordítanánk.
Igényelt összeg:
500 000 Ft
Összegyűlt:
172 913 Ft
Címkék:
Kultúra
Sport
Oktatás
Gyermekünk Álmaiért Alapítvány
(85%)
A Gyermekünk Álmaiért Alapítvány célja bölcsődei és óvodai nevelés korszerű kialakítása, GYERMEKEK NEVELÉSÉNEK, OKTATÁSÁNAK, KÉPESSÉGEIK FEJLESZTÉSÉNEK BIZTOSÍTÁSA az esélyegyenlőség szem előtt tartásával, a gyermekek jobb életminőségének és személyiségfejlesztésének támogatása, HÁTRÁNYOS HELYZETŰ, FOGYATÉKKAL ÉLŐ GYERMEKEK FELZÁRKÓZTATÁSA, iskolára előkészítés, egészséges életmódra nevelés elősegítése, művészetek, sport iránti érdeklődés feltételeinek megteremtése.
www.szitakotoovi.hu
Szeretnénk a továbbiakban is sikereket elérni az ADHD (hiperaktív/figyelemzavaros) AUTISTA, ASPERGER SZINDRÓMÁS GYERMEKEK ELLÁTÁSÁBAN. Tehetséggondozó programunkkal támogatni tudjuk óvodás korú gyermekek fejlődését. Logopédiai foglalkozásunk nagy sikereket ér el a SZÁJPAD HASADÉKKAL SZÜLETETT GYERMEKEK terén. A támogatás a működési költségek fedezetéhez nyújtana segítséget (az alapítvány székhelyének bérleti díja, rezsi, könyvelés, irodaszerek, telefon- és postaköltségek, bérköltség).
Igényelt összeg:
500 000 Ft
Összegyűlt:
424 487 Ft
Címkék:
Esélyegyenlőség
Gyógyítás
Oktatás
Habitat for Humanity
(5%)
A Habitat for Humanity azért dolgozik, hogy minden ember méltó és megfizethető otthonban élhessen. A szervezet itthon az elmúlt húsz évben 150 házat épített, 720 lakást újított fel és további 2000 embernek adott tanácsokat lakhatási témában. Terepi programjaink mellett évek óta foglalkozunk szakpoltikával, hogy a lakhatási szegénységgel küzdők helyzetét átfogóan javítani képes változások szülessenek.
www.habitat.hu
Ma Magyarországon 30.000 hajléktalan ember él. A szállókon mindössze harmadennyi hely van. A jelenlegi ellátórendszer ugyanakkor nem jelent kiutat a hajléktalanságból. A Habitat szerint a biztos háttér, az otthon jelent olyan támogatást, amely segíthet egy hajléktalan embernek új életet kezdeni. 2015-ben öt szociális bérlakást újítunk fel, amelyekbe hajléktalan emberek költözhetnek be. A lakásokat a helyi önkormányzat biztosítja, a felújítást a Habitat végzi önkéntesek segítségével, és a leendő lakók részvételével. A beköltözőket szociális munkások segítik, hogy képesek legyen megtartani új otthonukat. A programban olyan emberek vesznek részt, akik maguk is elkötelezettek erre a változásra. Adományával a hiányzó építőanyagok és a szociális munka költségeihez járul hozzá. Köszönjük!
Igényelt összeg:
500 000 Ft
Összegyűlt:
23 527 Ft
Címkék:
Esélyegyenlőség
Háttér Társaság
(3%)
A Háttér Társaság Magyarország legnagyobb és legrégebbi jelenleg is működő leszbikus, meleg, bi, transz, queer és interszex (LMBTQI) civil szervezete. Az LMBTQI emberek segítő szolgáltatásaink alacsony küszöbűek, hogy minél szélesebb körben segítséget tudjunk nyújtani. Ingyenes a Lelkisegély, a Személyes segítői és a Jogsegély szolgálatunk is, amikkel támogatjuk a közösség tagjait.
www.hatter.hu
Lelkisegély-szolgálatunk 1996 óta mindennap meghallgatással, beszélgetéssel segít telefonon, és már chaten is mindenkinek, aki az önelfogadással és szexualitással kapcsolatban él át nehézségeket előítéletes társadalmunkban. Minél szélesebb körben szeretnénk ismertté tenni ezt a lehetőséget, önkénteseinknek pedig színvonalas képzést biztosítani, hogy továbbra is tudjuk támogatni azokat, akik nem tudják kivel megosztani gondjaikat.
Igényelt összeg:
500 000 Ft
Összegyűlt:
16 876 Ft
Címkék:
Kultúra
Esélyegyenlőség
Sport
Házat - Hazát Alapítvány
(13%)
A Házat Hazát Alapítvány rászoruló fiatal családoknak épít gyermekváró otthonokat, akik saját erőből soha nem tudnának építkezni. Saját készpénz erővel is kell rendelkezniük, a Szoc. Pol. támogatás is saját erőnek számít, 500 óra kaláka felajánlást kell vállalniuk és a számukra megelőlegezett építkezési költségeket 20 év alatt fizetik vissza az Alapítványnak. A kalákának köszönhetően 20-30 % megtakarítás érhető el.
www.hazathazat.com
Csiszár Attila 1993-ban 17 évesen vonatbalesetben vesztette el mindkét lábát és jobb kezét, a hitét és akaraterejét viszont nem! 2004-ben házasodott, felesége Enikő, magyar-hittanszakos tanár. Két gyermekük született: Csenge 3 éves, Benedek 7 éves. Jelenleg Szobon szolgálati lakásban élnek. Attila informatikusként dolgozik Budapesten, 150 km-t autózik Szob és Budapest között. A Csiszár család házának felépítése a következő vállalásunk, minél közelebb Budapesthez, ha sikerül telket szereznünk, akkor Budapesten. Üresen álló családi ház felújítása is szóba jöhet.
Igényelt összeg:
500 000 Ft
Összegyűlt:
64 740 Ft
Címkék:
Esélyegyenlőség
Környezetvédelem
Oktatás
Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány
(100%)
A Heim Pál Gyermekkórház 1990-ben alapította meg az Alapítványt. Célja a Kórház fejlesztése, a gyermekek ellátási körülményeinek javítása, műszerezettségének és a dolgozók szakmai tudásának fejlesztése. A pár százezer forintba kerülő infúziós pumpáktól a 36 millió forintba kerülő ultrahang készülékig nagyon sok orvosi műszert adományozott a kórháznak, a TÁMOGATÓK segítségével.
www.heimalap.hu
A Heim Pál Gyermekkórház műtétes osztályai részére szeretnénk Urodinámiás készülékhez különféle tartozékokat beszerezni. Az Urodinámia egy modern nem fájdalmas vizsgálati módszer. Fontos diagnosztikus eszköz a vizeletürítési problémákkal (neurogén hólyag, gerinc sérülés után, stb.) jelentkező gyermekek ellátásában. Magyarországon összesen négy helyen végeznek ilyen vizsgálatot, a betegek részéről óriási igény lenne, de sajnos a Kórház eszközparkja elöregedett. Ehhez kérnék segítséget, hogy korszerű eszközpótlással a vizsgálatok kivitelezése mielőbb megtörténhessen.
Igényelt összeg:
500 000 Ft
Összegyűlt:
505 235 Ft
Címkék:
Gyógyítás
Hornyák Alapítvány
(96%)
1992-ben azzal a céllal jöttünk létre, hogy segítsük a halmozottan fogyatékkal élő, vak és egyben értelmileg sérült személyek és családjaik életét. Alapítványunk otthonában, jelenleg 24 fogyatékkal élő fiatal felnőttet gondozunk. Biztonságos otthont, értelmes munkát, egészségmegőrző-fejlesztő terápiákat és hasznos szabadidős programokat biztosítunk számukra.
hornyakalap.hu
A vak és értelmi fogyatékos fiatalok önálló életvitelre nem képesek, állandó felügyelet mellett, támogató környezetben azonban életminőségük javulhat, boldog, kiegyensúlyozott életet élhetnek. Alapítványunk évről évre nyári tábort szervez a bennlakó fiatalok részére, hogy új élményekkel gazdagítsuk és segítsük őket integrálódni az "egészségesek" társadalmába. A tábor ideje alatt önkéntesek segítik gondozottjainkat, így ők is hasznos tapasztalatokat szerezhetnek a fogyatékos emberek életéről.
Igényelt összeg:
500 000 Ft
Összegyűlt:
480 779 Ft
Címkék:
Esélyegyenlőség
Sport
Oktatás
Humusz Szövetség
(16%)
Hulladékcsökkentés, tudatos életmód népszerűsítése, szemléletformálás - ezekkel foglalkozik a Humusz Szövetség már több mint 20 éve. Környezetvédelmi civil szervezetként kiemelt célunk a hulladékmegelőzési és hulladékcsökkentési jógyakorlatok terjesztése, a lakosság környezettudatos életmód felé való irányítása.
www.humusz.hu
Fontosnak tartjuk a szoros kapcsolatot a környéken élő emberekkel, akiknek pont a nagyvárosi lét miatt nehezebb dolguk van a zöld mindennapok kialakításában. Számukra szeretnénk egy öt alkalmas programsorozatot indítani. Zöld Kalandozások című beszélgetéssorozatunk több éves múltra tekint vissza. Előadássorozatunkkal szeretnénk rávilágítani, a városi embereknek hogyan is lehet "zöldebben", takarékosabban, fenntarthatóbb módon élni hétköznapjaikat. A programokon többek között terítéken lesz a takarékos háztartás és közösségi kertek témája is.
Igényelt összeg:
500 000 Ft
Összegyűlt:
81 432 Ft
Címkék:
Környezetvédelem
Kontakt Alapítvány
(100%)
Legfőbb célkitűzésünk a munka- és pályatanácsadás új módszereinek kidolgozása, terjesztése. Célcsoportjaink közé tartoznak a munkaerő-piacon hátrányos helyzetű, roma, inaktív és tartós álláskeresők, nők, 50 év felettiek, pályakezdők, rehabilitációs járadékban részesülők. A munkaerőpiacon hátrányos helyzetű rétegek képzését, foglalkoztatását, társadalmi esélyegyenlőségét segítjük elő az igénybe vehető szolgáltatásokkal.
www.palyanet.hu
A projekt az alsótoldi üresen álló iskola átalakításával szolgáltató központot hoz létre. A HÁZ rekreációs és fejlesztő szolgáltatásokat nyújt gyermekeknek, időskorúaknak, pihenni vágyóknak. A támogatásból beszerzett eszközök segítségünkre lesznek abban, hogy a gyermekek és szépkorúak megfelelő fejlesztést kapjanak, minőségi szolgáltatást nyújtsunk. Beszerzendő eszközök: ágynemű, étkészlet, evőeszköz, gyógyászati segédeszközök, fejlesztő játékok.
Igényelt összeg:
450 000 Ft
Összegyűlt:
493 829 Ft
Címkék:
Kultúra
Sport
Oktatás
Köz-Tér-Háló Alapítvány
(2%)
A Köz-Tér-Háló Alapítvány 2013 februárjában jött létre abból a célból, hogy a Baranyai Hegyháton mélyszegénységben élő családok körülményeiben változást hozzon létre. A kuratórium olyan helyi tagokból áll, akik munkájuk során már eddig is kapcsolatba kerültek a szegénység okozta jelenségek valamelyikével. Eddig a lakhatási és energia-szegénységgel, valamint az élelmiszer önellátással összefüggő projektjeink voltak. Fenntartható módszereket igyekszünk alkalmazni, amelyek figyelemmel vannak a társadalmi az ökológiai és a gazdasági szempontokra is.
www.facebook.com/kozterhalo?fref=ts
Vályogtapasztással foglalkozó szolidáris társadalmi vállalkozást fogunk létrehozni. Nemrégiben, kaláka munkára alapozott, lakhatási szegénységre reagáló projektet indítottunk a Baranya Megyei Ágon. A családokat közösségi folyamatokba vontuk be. A cél saját lakókörnyezetük élhetővé tétele, függetlenedés a segélyek és a közmunka/fekete munka csapdáitól. Az elmúlt nyáron technikai, technológiai tudást szereztek a helyiek, de most további ismeretek megszerzéséhez, a szövetkezet létrehozásához és a vállalkozásunk termelő eszközeinek megteremtéséhez kérünk támogatást.
Igényelt összeg:
500 000 Ft
Összegyűlt:
8 123 Ft
Címkék:
Esélyegyenlőség
Oktatás
Kud-Arc Közhasznú Ifjúsági Egyesület
(100%)
Fontos számodra is, hogy a feltörekvő fiatal tehetségek értő fülekre, szemekre találjanak? A Kud-A.R.C KIE megalakulása óta kezdő zenekaroknak és képzőművészeknek ad lehetőséget a kibontakozásra, megmutatkozásra. Segítsd őket Te is. Támogasd munkánkat.
www.kud-arc.hu/index.html
2015-ben saját szervezésű programjaink megvalósításához kérnénk segítséget: Kiállítások, fiatal amatőr és pályakezdő művészeknek; Ismeretterjesztő előadások szórakoztató estek egy-egy témakör köré csoportosítva; Koncertek, előadó estek fiatal amatőr zenekaroknak, előadó művészeknek; Koncertek, profi előadókkal; Solymári Chili Fesztivál. Az idén negyedszer megrendezésre kerülő programunk annyira sikeressé vált, hogy az egész országból vonzza a kiállítókat és érdeklődőket. Az esemény szerencsés egyvelege a színvonalas szakmai és szórakoztató programoknak; Kud-A.R.C 25. születésnapi fesztivál, ahol bemutatjuk a klub történetét, koncertekkel, kiállítással, kiegészítő programokkal.
Igényelt összeg:
500 000 Ft
Összegyűlt:
502 040 Ft
Címkék:
Kultúra
Lelenc Kutyamentő Egyesület
(100%)
Fő tevékenységünk az állatvédelem, amelynek keretében nagy hangsúlyt fektetünk a megelőzésre (ivartalanítási programok, állatok jótartásáról felvilágosítás és abban segítségnyújtás). Menhelyünk egyidejűleg 60-70 állatnak nyújt ellátást. A munkát keresők száma megnőt, októbertől kezdődően az EFO lehetőségével munkát adunk, 2021-ben megpróbálunk munkaviszony keretében is foglalkoztatókká válni. A fatalok szakmai orientációjához egyesületünk jó terep: számos állatorvosnak, kutyakiképzőnek, állatkozmetikusnak, állatgondozónak észülő fatal szerez nálunk tapasztalatot. Részt vetünk az ültess 1 millió fát mozgalomban, rész veszünk más szervezetekkel környezet-természetvédelmi szakmai anyagok kidolgozásában, és meg akarjuk tartani az Állatokkal Emberekért programunkat.
www.lelenc.hu
Egyesületünk 2011. augusztus végén sokévnyi állatmentés után Őrbottyán közelében egy álomszép, 11 hektáros Tanya használatára köthettünk szerződést. A LelencTanyán egyidejűleg 50 eb kényelmes, tágas fedett boxos-kifutós elhelyezését és ellátását tudjuk biztosítani. Fő tevékenységünk változatlanul a gazdátlanná vált ebeken való segítség, az ő fizikai-lelki rehabilitációjuk, majd gazdához adásuk. Minden tőlünk telhetőt, időt, energiát és pénzt nem sajnálva törődünk velük, ám a LelencTanya már most több mint egy kutyamenhely: közösségi hellyé is vált. Gyermekek és szüleik látogatnak hozzánk, megismerkedhetnek az állattartás ideális módjával. Szoros együttműködést alakítottunk ki állami gondozott fiatalokat ellátó intézményekkel is. A gondozásunkban levő ebek megfelelő színvonalú ellátása mellett arra törekszünk, hogy a LelencTanya olyan közösségi hellyé váljék, amelyről elmondhatjuk feltöltődni, élményhez jutni, szabadidőt hasznosan és önfeledten eltölteni szándékozók szívesen látogatják.
Igényelt összeg:
500 000 Ft
Összegyűlt:
527 351 Ft
Címkék:
Környezetvédelem
Oktatás
Levegő Munkacsoport
(13%)
A Levegő Munkacsoport független társadalmi szervezet. Azért dolgozunk, hogy minden ember egészséges környezetben, emberhez méltó módon élhessen. Munkánkat az éghajlatvédelem, közlekedés, egészségvédelem, levegőtisztaság-védelem, épített környezet-védelem, jogi szabályozások területén végezzük. Rendkívül fontosnak tartjuk és kiemelten törekszünk az állampolgári részvétel lehetőségeinek bővítésére, az aktív állampolgárság erősítésére.
www.levego.hu
A lakosság környezettudatosságának, környezetvédelemmel kapcsolatos ismereteinek a hiánya hibás egyéni döntésekhez vezet, melyek környezetszennyezést és természetkárosítást okozhatnak, ezen kívül az egyén egészségkárosodását. Elkötelezett civil környezetvédő munkatársainknak 15 éves tapasztalattal ingyenes lakossági tanácsadó irodát működtetnek. Ingyenes szolgáltatásunkat éves szinten, mintegy 2500 ember használja. Célunk a tanácsadó munka folyamatos ellátása.
Igényelt összeg:
500 000 Ft
Összegyűlt:
64 322 Ft
Címkék:
Környezetvédelem
Sport
Oktatás
Madách Irodalmi Társaság
(70%)
Madách-kutatás, konferenciák (eddig húsz alkalommal), az eredmények, valamint Madách műveinek kiadása magyar és idegen nyelven (eddig 77 kötet), a Digitális Madách Archívum folyamatos fejlesztése, folyamatos információcsere a Madách-kutatók között, másrészt információszolgáltatás az érdeklődők felé.
www.madach.hu
A Madách Irodalmi Társaság a XXIII. Madách Szimpózium tavaszi és őszi ülésszakának megrendezéséhez, valamint kiadványaink megjelentetéséhez szeretné a támogatást fölhasználni. A szimpózium költségeire, valamint a kiadványok megjelentetéséhez szükséges nyomdai költségre és anyagköltségre fordítanánk az összeget.
Igényelt összeg:
400 000 Ft
Összegyűlt:
280 670 Ft
Címkék:
Kultúra
Magfejtő Közhasznú Alapítvány
(21%)
A Magfejtő Közhasznú Alapítvány az egészséggel, a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos rendezvényeivel hozzájárul az önmagunkkal, embertársainkkal és környezetünkkel kapcsolatos tudatosság emeléséhez. Ezen célunk megvalósítása során tartottunk rendezvényt az Öko-völgyben. A budapesti Páskom-ligetben elkészített gyönyörű tanösvény tábláink bemutatják a hely növény-, állatvilágát és történetét. Ezen ismeretek birtokában az oda látogatók jobban óvják környezetüket. A drog- és túlzott alkoholfogyasztást megelőző programok keretében felvilágosító kampányunkkal eddig 856 diáknak tartottunk interaktív foglalkozást. Gárdony kulturált megjelenéséhez nagy mértékben hozzájárult a város központi területén, az általunk kialakított parkban felállított halászó kisfiú szobor.
www.magfejto.hu/
Drogprevenciós rendezvényünket, amely az ifjúságot érintő egyik legsúlyosabb problémával foglalkozik, azért szeretnénk megtartani, mert fontosnak tartjuk, hogy a drogok hatásmechanizmusát, a droghasználat következményeit megismertessük a diákokkal. Minden egyes ember önmaga hoz döntéseket, így együtt is kell élnie döntésének következményeivel. Mi azzal segítünk, hogy pontos információkat nyújtunk a drogok hatásairól, megmutatjuk hogyan lehet ezeket az információkat a döntéshozatal során felhasználni. Ezen felvilágosító munkánkkal szeretnénk segíteni abban, hogy elkerülhető legyen nehéz élethelyzetekben a drogok "segítségül hívása". Másik nagyon fontos területe az életnek a tanulás. Versenyképességünk, túlélésünk nagy mértékben azon múlik milyen jól tudunk tanulni, és alkalmazni a megtanultakat. Alapítványunk ebben is szeretne segítséget nyújtani a diákoknak, egy kiállítás keretében megismertetve velük a tanulás három legfontosabb akadályát
Igényelt összeg:
240 000 Ft
Összegyűlt:
51 596 Ft
Címkék:
Környezetvédelem
Sport
Oktatás
Magyar Bohócok A Betegekért Alapítvány
(100%)
2000 óta rendszeresen látogatjuk, a nevetésterápia módszerét alkalmazva a budapesti Heim Pál kórház betegeit. Jótékony hatása, fontossága a lelki gyógyulási folyamatban már bizonyított és ezt az orvosok, a kórházi személyzet is erősen támogatja.
www.bohocdokik.hu
A Nevetésterápia program folytatása a Heim Pál Gyermekkórház, a SOTE Tűzoltó utcai Gyermekklinika és a székesfehérvári Szent György kórház osztályain. Vigyázz! Kész! Gyógyítás! Mit tudunk? – Mindent! Vizitjeinken: Képzünk, vizsgálunk, műtünk, lelkizünk! Nem hiába mi igazi dokik vagyunk! Éppen ezért nekünk is szűkségünk van, komoly orvosi műszerekre, mint amilyen a lufi, homloktükör, buborék, zuhanyzó szett, műtéti kellékek és más fontos gyógyító kellékek. Most Ön is segíthet nekünk! Tegye meg! - és mi megháláljuk sok, sok gyermekkacajjal. Köszönjük!
Igényelt összeg:
500 000 Ft
Összegyűlt:
541 194 Ft
Címkék:
Esélyegyenlőség
Gyógyítás
Sport
Magyar Hospice Alapítvány
(100%)
A Magyar Hospice Alapítvány 1991 óta segíti komplex, térítésmentes ellátással a gyógyíthatatlan daganatos betegeket és családjaikat. Gondoskodásunk kiterjed a beteg testi, lelki, szociális és spirituális igényeire, valamint a hozzátartozók segítésére a betegség fennállása és a gyász ideje alatt egyaránt. Célunk a lehető legjobb életminőség fenntartása és az emberi méltóság megőrzése az utolsó pillanatig.
www.hospicehaz.hu
A Budapest Hospice Házban működtetjük fekvőbeteg részlegünket a gyógyíthatatlan daganatos betegek számára. Nem mindegy, hogy életük végét milyen állapotban és milyen körülmények között tölthetik. Fontos a hatékony tüneti kezelés és az odafigyelő sokrétű gondoskodás. Betegeink speciális táplálkozásra szorulnak, különös figyelmet kell szentelni étrendjük összeállításánál. A betegek étkeztetéséhez kérünk ezúttal hozzájárulást.
Igényelt összeg:
500 000 Ft
Összegyűlt:
546 351 Ft
Címkék:
Esélyegyenlőség
Gyógyítás
Magyar Leszbikus, Meleg, Biszexuális, Transznemű Szövetség
(9%)
A Magyar LMBT Szövetség 2009-ben létrejött ernyőszervezet, célja a magyarországi leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (LMBT) szervezetek összefogása révén az LMBT emberek jogegyenlőségének és érdekképviseletének előmozdítása, valamint az LMBT csoportok és szervezetek érdekvédelmi képviselete. A Szövetség célja továbbá az emberi jogok védelme, a diszkrimináció és az előítéletek visszaszorítása, az LMBT emberek társadalmi befogadásának, láthatóságának növelése, öntudatának és identitásának erősítése.
www.lmbtszovetseg.hu
"Itt vagyunk" - Országos kampányunk célja az LMBT emberek láthatóságának és elfogadásának növelése. Hisszük, hogy az előítéletek lebontásában elengedhetetlen szerepe van a személyes kapcsolatoknak, ezért fesztiválokra és vidéki városok főterére látogatunk el, hogy interaktív játékok segítségével hozzuk közelebb egymáshoz az LMBT embereket és a többségi társadalom tagjait, hogy minél többen megismerjék, elfogadják és támogassák az LMBT embereket.
Igényelt összeg:
400 000 Ft
Összegyűlt:
35 132 Ft
Címkék:
Kultúra
Esélyegyenlőség
Oktatás
Magyar Rákellenes Liga
(100%)
Tevékenységünk szolgálat a rákbetegekért és az egészség megőrzéséért: betegek lelki támogatása és rehabilitációja, eszközök beszerzése, iskolai és lakossági programok a megelőzésről, felvilágosítás a szűrések és a rendszeres önvizsgálat fontosságáról - mert korai felismeréssel a daganatos betegségek jó eséllyel gyógyíthatók. Valljuk, hogy a rák elleni küzdelem mindannyiunk közös ügye, nem csak orvosi feladat!
www.rakliga.hu
Hazánkban ma naponta legalább 200 honfitársunknál diagnosztizálnak újonnan valamilyen rákbetegséget. Ebben a nehéz helyzetben nyújtunk lelki, pszichés támogatást a betegeknek és hozzátartozóiknak: közösségeinkkel, betegklubjainkkal, tájékoztató kiadványainkkal segítjük őket a betegséggel való küzdelemben.
Igényelt összeg:
480 000 Ft
Összegyűlt:
487 496 Ft
Címkék:
Gyógyítás
Sport
Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége
(100%)
Több mint 90 éve állunk a hazai látássérültek szolgálatában. Feladatunk a vak és gyengénlátó emberek habilitációjának és rehabilitációjának elősegítése. Figyelemmel kísérjük a vak és gyengénlátó gyerekek helyzetét, elősegítjük a felnőtt korban megvakult személyek Braille írás-olvasását. Továbbá Vakvezetőkutya-kiképző Iskolát működtetünk.
www.mvgyosz.hu
Az MVGYOSZ és a miskolci Büntetés Végrehajtó Intézet között hosszú távú együttműködési szerződés jött létre, amelynek értelmében kölyökkutyákat nevelnek fel az elítéltek a kutya 1 éves koráig. Az Intézetben szükség lenne az ott nevelkedő kutyák számára egy mobil akadálypálya kialakítására, hogy a kutyusok megtanulhassák a különböző akadályok közt való közlekedést. Ennek kialakításához kérjük az Önök segítségét. Köszönjük.
Igényelt összeg:
500 000 Ft
Összegyűlt:
620 344 Ft
Címkék:
Esélyegyenlőség
Magyar Vöröskereszt Pest Megyei Szervezet
(100%)
Szervezetünk 14 környező településen látja el a vöröskeresztes feladatokat. Kiemelt célja a véradások szervezése, elsősegély oktatás és közúti elsősegély vizsgáztatás, rászorultak megsegítése, adományok gyűjtése és kiosztása.
www.pestmegye.voroskereszt.hu
Célunk, hogy Solymáron és környékén a véradók száma emelkedjen, új véradókat tudjunk bevonni és a véradóink megbecsülését kiemelve, helyi véradóünnepélyeket tudjunk szervezni. Az elsősegély nyújtási területen a célunk elsősegély bemutatók és rendezvények szervezése, oktató anyagok és eszközök vásárlása,önkéntesek továbbképzése és ezen belül a helyi alapszervezetek működésének és finanszírozásának biztosítása.
Igényelt összeg:
500 000 Ft
Összegyűlt:
503 071 Ft
Címkék:
Esélyegyenlőség
Gyógyítás
Oktatás
Magyar Williams Szindróma Társaság
(32%)
A Magyar Williams Szindróma Társaságot 1999-ben, érintett szülők alapították szakmai segítséggel. Tevékenységünk a Williams szindrómával, valamint más értelmi akadályozottság által érintett gyerekeket, fiatalokat, felnőtteket célozza meg különböző fejlesztő foglalkozásokkal, melyek egyszerre a családok közösségének megerősítését is segítik. Nagy hangsúlyt fektetünk a kapcsolódó szakmákkal való együttműködésre, valamint a társadalmi szemléletformálásra is.
www.williams.org.hu
Az értelmi fogyatékos fiataloknak is igénye van a szülőkről való fokozatos leválásra, önállóságra, munkavállalásra. Ebben segít a Fészekhagyó projekt, ahol a fiatalokat rendezvényszervezésre és önálló életvezetésre tanítjuk és a szülőket is tréningeken készítjük fel az elengedésre. Célunk egy vállalkozás indítása, ami a munka és a támogatott lakhatás feltételeit alapozná meg.
Igényelt összeg:
500 000 Ft
Összegyűlt:
161 861 Ft
Címkék:
Esélyegyenlőség
Sport
Oktatás
MATURE Magyar Tradícionális Usui Reiki Egyesület
(11%)
Egyesületünk, a Magyar Tradicionális Usui Reiki Egyesület (MaTURE) a nyugati világban leginkább ismert tradicionális reiki-irányzat elkötelezett tanítóiból és gyakorlóiból szerveződött civil szervezet. Az életminőség javítása, az életben maradásért való küzdelem területén a keletiek más logikát követnek, mint mi. Ők az életenergia szabad áramlásának a hívei és ezt biztosítják olyan technikák segítségével, mint pl. az akupunktúra, a feng sui, a tai chi és a különféle küzdősportok. Az energia begyűjtésének és a rászorulóknak való közvetítéséhez kialakított sokféle módszer egyike a japán eredetű, a világon szinte mindenhol elterjedt és sikerrel alkalmazott technika a REIKI, amelyet mi is alkalmazunk, tanítunk - eredeti formáját megőrizve.
www.reiki.org.hu
Egészségnapokon és fesztiválokon(Sziget, Everness, Spirituális Börze stb. pl. https://www.facebook.com/MaTURE.reiki) való részvétel kapcsán önkénteseink ingyenes reiki kezelést adnak a rászorulóknak. Minden évben többszáz ember tapasztal meg segítségünkkel egy új lehetőséget az önismeret, egészségmegőrzés, egészségjavítás és a másokért végzett munka területén. A KAPott támogatás segítségével még több emberhez tudnánk eljutni.
Igényelt összeg:
60 000 Ft
Összegyűlt:
6 326 Ft
Címkék:
Gyógyítás
Sport
Oktatás
Menhely Alapítvány
(100%)
Az Alapítvány alapértéke, hogy minden embernek alapvető joga van ahhoz, hogy mind jogilag, mind fizikailag, mind társas kapcsolataiban - biztonságban érezhesse magát egy helyen: egy lakásban, egy településen, egy hazában. Az Alapítvány alapcélja, hogy ez a lehetőség valóban mindenki számára elérhetővé váljon, ettől a lehetőségtől senki ne legyen megfosztva.
www.menhely.hu
Lakhatási támogatásban olyan jövedelemmel rendelkező hajléktalan emberek részesülhetnek, akik némi anyagi és szociális támogatás mellett képesek az önálló életvitelre. Elhelyezkedési támogatást a munkában frissen elhelezkedett munkavállalók kaphatnak. Számukra bérletet, munkaruhát, élelmiszert, tanfolymi támogatást nyújtunk. Köszönjük, ha a támogatás összegével hozzájárul legalább 1 család lakhatásához, és további 4-8 fő munkában elhelyezkedéséhez!
Igényelt összeg:
500 000 Ft
Összegyűlt:
501 408 Ft
Címkék:
Esélyegyenlőség
Messzelátó Egyesület
(75%)
A Messzelátó Egyesületnél hisszük, hogy városlakóként is létezik a természettel harmonikus és örömteli élet. Azért dolgozunk, hogy minél többen tanulhassák el azokat a praktikákat, amelyekkel a városi forgatagban is lehet fenntartható módon és boldogan közösségben élni. Célunk megalkotni azt a praktikus ökológiai képzést, amellyel a városlakók örömteli, tudatos és egészséges életet tudnak kialakítani a modern nagyvárosban. Mindezek mellett célunk az önkéntesség kultúrájának terjesztése is. 2015-ben, EVS programunk keretében 60 fiatal jutott el velünk külföldi tanulmányútra.
www.messzelato.hu
A MAGNET Bank támogatásával Zöld Otthon Akadémia programunkat szeretnénk életben tartani, továbbfejleszteni. Az akadémia hallgatói a természetes és fenntartható életmód praktikáit tanulhatják meg 3 órás foglalkozásainkon. Az akadémia 2015-ben tervezett programjai: 1.befőzés, tartósítás, aszalás fortélyai – egészséges és fenntartható táplálkozás, 2. okö tisztítás (takarítás, mosdás), 3. túró, vaj, joghurt készítése (a sajtkészítő foglalkozások továbbgondolása), 4.ehető vadnövények, gyógynövények, 5. hagyományos kenyérsütés és/vagy tésztakészítés. Foglalkozásainkról további információkat találnak az egyesület honlapján.
Igényelt összeg:
500 000 Ft
Összegyűlt:
373 518 Ft
Címkék:
Környezetvédelem
Sport
Oktatás
Monostori Lovas Farm Közhasznú Sport Egyesület
(56%)
Lovasegyesületünk gyermekek és felnőttek lovasoktatásával,gyermekek nyári táboroztatásával, lovak és lovasok versenyszintű képzésével, valamint az Országos Állatvédőrség gel együttműködve sérült, bántalmazott, vagy rossz körülmények közül mentett állatok (legfőképp lovak és háztáji állatok) elhelyezésével és rehabilitációjával foglalkozik.
www.monostorilovasfarm.hu
A projektünk kétfelé ágazik. Egyrészt szeretnénk szolgáltatásunkat a gyermekek számára szinesebbé tenni, a nyári táborainkhoz, illetve a nálunk lovagló óvodások és kisiskolások részére egy póni fogatot és felszereléseket vásárolni, amivel erdei és dunaparti kirándulásra vihetjük a kicsiket . Másrészről pedig a hozzánk érkező rehabilitációra szoruló lovak és egyéb állatok számára szeretnénk bőviteni a férőhelyeket, karám és futóistálló létesitésével, mivel a bejelentések és az ehhez kapcsolódó esetek száma egyre nő.
Igényelt összeg:
500 000 Ft
Összegyűlt:
277 539 Ft
Címkék:
Környezetvédelem
Sport
Oktatás
Motiváció Mozgásérülteket Segítő Alapítvány
(100%)
Alapítványunk 24 éve biztosít megváltozott munkaképességű és fogyatékossággal élő emberek számára szükségleteikhez igazodó különböző szolgáltatásokat, hogy széles körben megvalósulhasson társadalmi integrációjuk és önrendelkező életvitelük.
www.motivacio.hu
Alapítványunk fontosnak tartja, hogy a szolgáltatásaink célcsoportjai és munkatársaink önállóan használhatják az akadálymentesség előírásainak megfelelő épített környezetet. Jelenlegi székhelyünkön 2007 óta működünk, látássérült kollégáink épületen belüli tájékozódását segítő "vezetősáv" felújítása időszerűvé vált kopott állapota miatt, és jelenleg nincs költségvetési forrásunk ennek felújítására.
Igényelt összeg:
500 000 Ft
Összegyűlt:
504 394 Ft
Címkék:
Sport
Munka-Kör Alapítvány a Hallássérültekért
(36%)
Hallod, amit mondok?- Érted, miről van szó?- hangzik el napjában többször és a válasz általában: NEM! Alapítványuk célja, hogy ez a válasz IGEN! legyen a hallássérült emberek számára. Ők azok, akik tudnak és szeretnének dolgozni, de kommunikációs akadályaik miatt ezt nem tudják elérni. Ahhoz, hogy a munkavégzésük sikeres, életük boldogabb legyen az Ön segítségére van szükségünk! Segítséggel 15 hallássérült embernek tudnánk hallásfejlesztést biztosítani, illetve lehetőségük lenne a szájról olvasás elsajátítására, szókincsbővítésre, beszédjavításra, ezáltal pedig a sikeres munkavállalásra. A könnyebb kommunikációjuk érdekében ehhez egy biztos, szakember-csapat állandó jelenléte jelent megoldást! "Kell még egy szó, amit mindenki megért."
www.munkakoralap.hu
A hallássérült emberek többségének nincs munkahelye. Mivel többségük nincs regisztrálva a munkaügyi központokban, valamint új orvosi felülvizsgálattal sem rendelkeznek, ezért gyakorlatilag láthatatlanok. Az Alapítvány célja, hogy ezen személyeknek az információhoz jutását, a piacképes tudását, elhelyezkedését elősegítse. Elősegítve ezáltal a gyermekeik boldogulását és valamennyiük esélyegyenlőségét. Ezen munkánkhoz szükséges pénzt adományokból fedezzük
Igényelt összeg:
500 000 Ft
Összegyűlt:
182 092 Ft
Címkék:
Esélyegyenlőség
Napfény a Beteg Gyermekekért, Rászorultakért Közhasznú Alapítvány
(100%)
Az alapítvány 2008-ban alakult, elsődleges célja a hazai gyermekkórházak és más egészségügyi intézmények orvosi műszerekkel történő ellátottságának javítása. Napi munkánk során folyamatosan szembesülünk vele, mennyi nehézséget okoznak az elavult, vagy hibásan működő műszerek a beteg gyermekek mindennapi gyógyítása során, modern eszközök hiányában pedig az orvosok munkája gyakran teljesen ellehetetlenül.
www.napfenyalapitvany.hu
Az Újszülött Életmentő Szolgálat támogatása! A Szolgálat feladata az életveszélyben lévő újszülöttek, koraszülöttek mentése, az őket ellátó regionális központba szállítása az újszülött intenzív osztályra. Az élet első perceiben, óráiban történő mentés elmaradása az újszülött, koraszülött életkilátásait életben marad vagy meghal és a későbbi évek életminőségét testileg és szellemileg ép lesz vagy károsodott döntően meghatározza. A szállítás során már megkezdett szakszerű ellátás oxigén adás, lélegeztetés, szívműködés biztosítása, lehűlés megelőzése jelentős mértékben javítja az újszülöttek, koraszülöttek életkilátásait. A biztonságos mentés biztosításához kérnénk támogatását!
Igényelt összeg:
500 000 Ft
Összegyűlt:
509 186 Ft
Címkék:
Gyógyítás
Sport
Nők A Nőkért Együtt Az Erőszak Ellen
(100%)
A NANE célja, hogy fellépjen a nők és gyerekek ellen elkövetett erőszakkal szemben. Ennek érdekében áldozatsegítést végez, képzéseket tart, támogató csoportokat vezet, kiadványokat publikál, szemléletformáló megmozdulásokat szervez és érdekérvényesítő tevékenységet végez. A NANE kiemelt figyelmet szentel a fiatalokat megcélzó, erőszak-megelőző programokra és a hátrányos helyzetű közösségek megszólítására.
nane.hu/
A bántalmazott nők és gyerekek számára működtetett ingyenesen hívható segélyvonalunk évente 1700-2000 hívást fogad ügyeleti időben. A vonalon segítő beszélgetést tudunk folytatni a hívókkal, illetve hasznos információkkal szolgálunk egyéni helyzetük feltérképezése során. A párkapcsolati erőszak minden ötödik nőt érintő probléma a kutatások szerint, ezért a segélyvonal megléte társadalmi kérdés.
Igényelt összeg:
500 000 Ft
Összegyűlt:
539 297 Ft
Címkék:
Esélyegyenlőség
Nyitott Kör Egyesület
(21%)
Küldetésünk, hogy a színházi nevelés segítségével, új nézőpontokat nyissunk meg elsősorban a fiatalok számára, hogy önmagukkal, a környezetükkel és a társadalommal dinamikus egyensúlyban lévő emberekké váljanak. Szeretnénk elérni, hogy képesek legyenek egymást segíteni, konfliktusaikat kezelni, energiáikat közös cél érdekében hasznosítani.
www.nyitottkor.hu
A Cserebogár csoport enyhe- és középsúlyos értelmi fogyatékos fiatalok drámacsoportja. A támogatás segítségével a találkozásaink sűrűbben történhetnek meg, így a folyamatosság és a rendszeresség révén további fejlődést tudunk elérni. Az önkéntesen tevékenykedő csoportvezetők utazási költségeit fedezzük, és a tervezett nyári tábor részvételi díját csökkentjük. Kézműves programot tudunk beilleszteni programunkba.
Igényelt összeg:
200 000 Ft
Összegyűlt:
42 489 Ft
Címkék:
Kultúra
Esélyegyenlőség
Oktatás
Oltalom Karitatív Egyesület
(91%)
Egyesületünk 1989-ben alakult, célja a rászoruló, társadalom perifériájára jutott emberek támogatása, továbbá a társadalom szolidaritásának, figyelmének felkeltése. Támogatjuk az utcai szociális munkát, női átmeneti szállót, ill. családok átmeneti otthonait üzemeltetjük, valamint hozzánk tartozik 51 ágyas ún. Oltalom Kórház is.tbeni, lelki támogatása, érdekükben a közvélemény figyelmének és szolidaritásának felkeltése. Munkánkat azzal a hittel végezzük, hogy gondozottjaink visszasegíthetőek egy emberhez méltó életbe.
www.oltalom.hu
Egyesületünk a főváros VIII. kerületében, ill. az ország leghátrányosabb helyzetű régióiban (Észak-Alföld, Észak-Magyarország) családsegítő tevékenységet is végez. Tapasztalataink szerint e régiókban számos-gyakran többgyermekes-család alapvető élelmezési gondokkal küzd: sokuknál a mindennapi otthoni étkezés sem biztosított. Nagy sikerű tavalyi programunk folytatásaként újabb 10 rászoruló, halmozottan hátrányos helyzetű család fél éven át tartó, havi 10.000Ft értékű élelmezési támogatását tervezzük
Igényelt összeg:
500 000 Ft
Összegyűlt:
455 456 Ft
Címkék:
Esélyegyenlőség
Otthon Segítünk Alapítvány
(53%)
Az Otthon Segítünk Alapítvány szülői tapasztalattal rendelkező önkéntesei heti rendszerességgel látogatják a támogatást kérő kisgyermekes családokat otthonukban, hogy segítséget nyújtsanak a mindennapi tevékenységekben, a harmonikus családi élet kialakításában. Az alapítvány célja, hogy megmutassa a szülővé válás pozitív, örömet adó oldalát.
www.otthonsegitunk.hu
A helyi szolgálataink közelében fekvő kistelepüléseken is igény van önkéntes munkánkra. Projektünk egyik célja, hogy önkénteseink eljussanak ezekre a településekre és utazási költségeiket megtéríthessük. Másik célunk, hogy segítő hálózatunk helyi szervezői számára a minőségi munka szempontjából elengedhetetlenül szükséges, havonta tartott kötelező szupervízióra/továbbképzésre való utazást folyamatosan finanszírozni tudjuk.
Igényelt összeg:
500 000 Ft
Összegyűlt:
265 911 Ft
Címkék:
Esélyegyenlőség
Sport
Oktatás
Ökoszolgálat AlapÍtvány
(4%)
Az Ökoszolgálat az első magyar környezeti tanácsadóként immáron 25 éve segít elsősorban a városlakóknak a zöld életmód váltásban. Praktikus tudást, megoldásokat nyújtunk változatos formában minden érdeklődőnek. Öko háztartás tréningeket, képzéseket szervezünk fiataloknak, felnőtteknek, vállalati közösségeknek, előadásokat, médiaszerepléseket vállalunk, olcsó nyílászáró szigetelési programot futtatunk és működtetjük non-profit öko boltunkat - a Zöld Zugot. Részt veszünk nemzetközi képzéseken és örömmel fogadunk hazai és külföldi önkénteseket programjainkhoz.
www.okoszolgalat.hu/
2015-ben pályázati forrásból 25 szegénységben élő család lakásának nyílászáróit újítjuk fel teljesen ingyen, s gyakorlati tanácsainkkal is segítjük őket, hogyan tudják a legegyszerűbb módon csökkenteni lakhatási költségeiket úgy, hogy közben környezettudatosabban is élnek. Sajnos mindannyian tudjuk, hogy jóval többen szorulnának rá ilyen segítségre. Célunk, hogy további családokat vonhassunk be programunkba.
Igényelt összeg:
300 000 Ft
Összegyűlt:
11 769 Ft
Címkék:
Esélyegyenlőség
Környezetvédelem
Para-Fitt Sportegyesület
(81%)
Egyesületünket 14 évvel ezelőtt alapítottuk értelmileg sérült gyerekek és fiatalok részére. Elindítottunk két, a társadalmi befogadást elősegítő projektet is. Az egyik informális oktatás és életvezetési gyakorlatokat tanít, a másik kortárs középiskolásokkal zajlik. Szeretnénk, ha a sérült emberekben a társadalom a másság sokszínűségét, szerethetőségét látná, akik közösségük aktív tagjai tudnak lenni.
www.para-fitt.hu
2012-es évvel kezdődően indult el értelmi sérült fiatalok-ifjoncok részére "Életrevalók" projektünk. Ennek keretén belül hétköznapi rutinfeladatokat kellett önállóan megoldaniuk: vásárlás, szolgáltatások igénybevétele. Sok tanítványuknak fejeződik be hamarosan az iskola,és szeretnénk bővíteni a tevékenységi körünket, létrehozni számukra munkahelyet és napközit. Ehhez helyiséget is bérelnénk. A támogatást ennek kialakítására fordítanánk.
Igényelt összeg:
500 000 Ft
Összegyűlt:
403 161 Ft
Címkék:
Esélyegyenlőség
Sport
Oktatás
Pilisborosjenői Waldorf Egyesület
(99%)
Az egyesületet 2007-ben hívta létre hat család. Mivel az elmúlt években egyre nagyobb az igény az alternatív nevelési módszerek iránt, ezért egyesületünk egy újabb Waldorf óvoda megteremtését kezdte el szervezni 2015 áprilisában, amelynek eredményeként szeptemberben megnyitotta kapuit Pilisborosjenőn a Gyöngyharmat Waldorf Óvoda.
www.gyongyharmatovi.hu/pilisborosjenoi-waldorf-egyesulet/
Egyesületünk elsőrendű feladata a Csillagszem Waldorf óvoda működtetése közösségi módon. Egyik fő alapelvünk, hogy szociálisan hátrányos családok gyermekei számára is legyen lehetőség megismerni a Waldorf pedagógiát. Az óvodát nagy nagyrészt a szülők lelkes, önkéntes munkájával működtetjük, ezért korlátozottak az anyagi lehetőségeink. Szeretnénk még nagyobb hangsúlyt fektetni a művészeti nevelésre, hiszen a különböző művészeti tevékenységek gazdagítják a gyermekek alkotókészségét. Az ehhez szükséges személyes és tárgyi feltételekre valamint az óvónők továbbképzési költségeinek fedezésére szeretnénk támogatást kérni.
Igényelt összeg:
195 000 Ft
Összegyűlt:
193 205 Ft
Címkék:
Oktatás
Pilis-Dunakanyar Waldorf Nevelésért Óvoda és Iskola Egyesület
(39%)
15 éves egyesületünk a Kékvölgy Waldorf Iskola működtetésével a pedagógia megújításán túl társadalmi szinten is aktív felelősséget vállal. A szülők és tanárok a szabadságra nevelés, önnevelés, elfogadás, egyéni és közösségi felelősségvállalás értékei alapján szerveződött közösségében egészséges, kiegyensúlyozott, együttműködő gyermekek nőnek fel. Ez a feladatunk, ez a legtöbb, amit a jövőért tehetünk.
www.kekvolgy.hu
Áll az új iskolaépület, melynek felépítéséhez a Bank nélkülözhetetlen segítséget nyújtott. Most - következő lépésként - szeretnénk az iskola kertjét az épülethez méltóvá tenni: csobogót, tavat építünk, homokozót, hintát, erdei játszóteret alakítunk ki, hogy tavaszra igazi tündérkertbe jöhessenek alsósaink.
Igényelt összeg:
500 000 Ft
Összegyűlt:
196 262 Ft
Címkék:
Oktatás
Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány
(100%)
A Piros Orr bohócdoktorok immár 20 éve heti rendszerességgel látogatják a gyermekkórházakat és idősotthonokat, hogy felvidítsák a kis betegeket és idős embereket. Hisszük, hogy a nevetés gyógyít, a bohócdoktorok által varázsolt mosolyok pedig hozzájárulnak a mielőbbi gyógyuláshoz.
www.pirosorr.hu
A Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány 2014. februárjában egy új programot indított ZeneKaraván néven, azzal a céllal, hogy a sérült gyermekek mentális állapotának javításához is hozzájáruljon. A jelen projekt célja, hogy a ZeneKaraván program 2015-ben is folytatódjon és minél több intézménybe eljusson. A ZeneKaraván olyan gyógyító- és tanintézményeket keres fel, ahol mentálisan és halmozottan sérült, speciális törődést igénylő gyermekek vannak. Minden esetben három bohócból álló zenekar látogat el a kiválasztott intézményekbe és ott egy speciális programmal szórakoztatja a különleges közönséget. A bohócdoktorok nagy figyelmet fordítanak a sérült gyermekekből álló közönség befogadóképességére és éppen aktuális érzelmi reakciójára, s ezt figyelembe véve alakítják előadásukat: zenével, színes kellékekkel, hangszerekkel és természetesen bohócjátékkal. A program az intézmények számára teljes körűen ingyenes.
Igényelt összeg:
500 000 Ft
Összegyűlt:
501 579 Ft
Címkék:
Gyógyítás
Sport
Reményt a Gyermekeknek Közhasznú Egyesület
(10%)
Reményt a Gyermekeknek Közhasznú Egyesület célja az ENSZ Gyermekjogi Egyezményében foglalt gyermeki jogok érvényesülésének elősegítése és védelme, melynek keretében a jogsegélynyújtás mellett kiemelt figyelmet fordítunk a gyerekek emberi jogi oktatására és jogtudatosság-fejlesztésére. Közvetítő szerepet töltünk be a vállalati szféra, az oktatási intézmények, a társadalom és a szükséghelyzetben lévő gyermekek között.
www.remenytagyermekeknek.hu/
Az Egyesület jogsegély szolgálat felállítását tervezi az alkalmi tanácsadások népszerűségére alapozva, mely elérhető gyermekek, fiatalok és családok számára bármely gyermeki jog megsértése esetében. Emellett kurzusokat indítunk az emberi jogok és a jogtudatosság fejlesztésének témakörében, melyeket nem-formális eszközökkel jogász és pszichológus kollégák tartanak, többek közt hátrányos helyzetű célcsoportok számára is.
Igényelt összeg:
500 000 Ft
Összegyűlt:
50 309 Ft
Címkék:
Oktatás
Salva Vita Alapítvány
(62%)
Szervezetünk 1993-ban jött létre. Értelmi sérült és autizmussal élő személyek egyéni szükségleteire keres munkaerő-piaci megoldásokat. Szolgáltatásaink lehetővé teszik, hogy a fogyatékos emberek egyenrangú állampolgárokként éljenek, a társadalom megtanulja elfogadni az emberek közötti különbségeket, így befogadóbb közösséggé fejlődjön. A munkáltatókat átvilágítással, tanácsadással, képzésekkel támogatjuk a fogyatékos személyek foglalkoztatásában.
www.salvavita.hu
A rendezett külső a társadalmi befogadáshoz elengedhetetlen. Az értelmi sérült emberek gyakran nincsenek azon ismeretek birtokában, melyek szükségesek a harmonikus megjelenés kialakításához. Ezért úgynevezett “Átváltoztató" előadássorozatot szervezünk számukra, mely hozzásegíti őket az ápolt megjelenés kialakításához. Figyelmet fordítunk olyan otthoni szépségápolási tippeket átadására, melyek nagyobb anyagi ráfordítás nélkül látványos “átváltozással" járnak
Igényelt összeg:
500 000 Ft
Összegyűlt:
310 310 Ft
Címkék:
Esélyegyenlőség
Slow Budapest Egyesület
(12%)
A Slow Budapest elsődleges célja a slow értékek terjesztése Magyarországon, elsősorban Budapesten. Célunk a figyelem felhívása a túlhajszoltságra, ami véleményünk szerint mindenki életében megjelenik így vagy úgy. Szeretnénk megállítani az embereket egy pillanatra, hogy elgondolkozzanak azon, miért és hova rohannak, és hogy ez megéri-e nekik? Ezen kívül szeretnénk alternatívákat mutatni a lassabb életre, programjainkon keresztül egy slow közösséget építeni és gyakorlati segítséget nyújtani az lassítás iránt érdeklődőknek. Rohanó nagyvárosi világunkban a tudatosabb, kiegyensúlyozottabb életmóddal foglalkozunk, amit testi-lelki szinten is próbálunk körbe járni.
www.slowbudapest.com/
A Fenntartható Élet Programunkkal olyan alternatív életstratégiát nyújtunk, amivel az élet egyszerűbbé, egészségesebbé és élvezhetőbbé tehető. Azoknak szól, akik komolyabban érdeklődnek a lassítás gyakorlata iránt, és valódi változást szeretnének az életükbe hozni. Mindenkit várunk, aki úgy érzi, szakmai segítséget venne igénybe a lassuláshoz, fejlesztené az önismeretét, és egy hosszú távon fenntartható életet alakítana ki magának.
Igényelt összeg:
500 000 Ft
Összegyűlt:
61 110 Ft
Címkék:
Kultúra
Sport
Oktatás
SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa
(100%)
Szervezetünk azért jött létre, hogy otthont és szeretetet nyújtson a vér szerinti családjukat nélkülözni kényszerülő gyermekeknek. Az SOS gyerekek Orosházán, Kőszegen, Kecskeméten, Szegeden és Sében, családi házakban nőnek fel, ahol a vér szerinti testvérek együtt maradhatnak.
www.sos.hu
A Támpont program keretén belül az MagNet Bank KAP program adományozói bevonásával a hátrányos helyzetből indult gyermekeink társadalmi felzárkóztatását szeretnénk elősegíteni egy új projekttel. Öngondoskodásra szeretnénk felkészíteni a fiataljainkat. Célunk egy diákszövetkezet létrehozása és piacképes termékek készítése a fiatalok segítségével. Amikor egy SOS gyermek kikerül a gondoskodásunkból (18-25 évesen) képesnek kell lennie arra, hogy megálljon a lábán. Nincs többé körülötte az a természetes védőháló, amit egy család és annak rokoni, baráti kapcsolatrendszere nyújt. Ezért ezeket a fiatalokat minél több olyan készség és ismeret birtokában kell elengednünk, ami képessé teszi őket arra, hogy önállóan boldoguljanak az életben.
Igényelt összeg:
500 000 Ft
Összegyűlt:
502 838 Ft
Címkék:
Kultúra
Esélyegyenlőség
Oktatás
Strokeinfó Alapítvány
(74%)
Szervezetünkben olyan érintett személyek vannak, akik különböző nézőpontokból, maguk is átélték e betegség nehézségeit. A tagok inspirálják egymást, tapasztalatokat cserélnek a felépüléshez. Olyan egymást támogató közösséget építünk, melyben személyes fejlődést, gyógyulást és önismeretet tápláló környezet jön létre.
www.strokeinfo.hu
Folyamatosan bővíteni szeretnénk tizenéveseknek szóló megelőző programunkat, az Iskolai Életmód Programunk. A projekt célja, hogy már fiatal korban megkezdődjön az egészségtudatos életmódra nevelés, amikor az ember a legfogékonyabb a változtatásra és a szervezet még egészséggel teli. Természetes közegükben ösztönözzük őket az egészség világába történő betekintésre:
Igényelt összeg:
500 000 Ft
Összegyűlt:
371 240 Ft
Címkék:
Esélyegyenlőség
Sport
Szent Márton Gyermekmentőszolgálat Közhasznú Alapítvány
(100%)
A súlyos állapotú csecsemők és kisgyermekek ellátása különleges, magas szintű szakmai és technikai felkészültséget igényel. A budapesti Gyermek rohamkocsi és a vidéki gyermek-mentőorvosi kocsijaink a 16 év alatt több mint 39.000 esetben segítettek a bajba jutott gyermekeken az Országos Mentőszolgálat kötelékében.
www.gyermekrohamkocsi.hu
A jelenlegi Gyermekrohamkocsink, amely Budapesten teljesít szolgálatot négy éves, a tartalék kocsi pedig elmúlt hét. A hét éves kocsi idős, sok a futott kilométer benne. Csak 2014-ben Budapesten több mint 2000 esethez riasztották a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat Gyermekrohamkocsiját. Létfontosságúvá vált egy új Gyermekrohamkocsi átadása, amellyel a hazai sürgősségi gyermekmentést világszínvonalon el tudjuk látni a későbbiekben is.
Igényelt összeg:
500 000 Ft
Összegyűlt:
531 352 Ft
Címkék:
Gyógyítás
Sztereó Művészeti Közhasznú Egyesület
(5%)
A STEREO Akt egy színházi produkciós társulat, művészeti vezetője Boross Martin, producere Rácz Anikó. 2011 óta folytatunk kulturális, művészeti tevékenységet és hozunk létre színházi előadásokat. Eddig öt egészestés „nagybemutatót” tartottunk, és számos kisebb, egyszeri alkalomra szóló művészeti projektet hoztunk létre. Munkáinkban nagy hangsúlyt fektetünk az együttműködésekre és civil közösségekkel való kapcsolatfelvételre.
www.stereoakt.hu
PROMENÁD – Városi sorsturizmus: 2015 tavaszán újbóli előadás sorozatot tervezünk a Promenád című színházi busz-utazásból. Egy meghatározott útvonalon halad egy turistabusz, a nézők a fedélzetéről követik a valóság-díszletben játszódó történetet. Mindeközben egy élőben szerkesztett hanganyagot hallgatnak fejhallgatóikon keresztül. Az utca valósága átszövi a cselekményt, így az előadás minden alkalommal más és más.
Igényelt összeg:
500 000 Ft
Összegyűlt:
26 712 Ft
Címkék:
Kultúra
Szubjektív Értékek Alapítvány
(10%)
Szubjektív Értékek Alapítvány: Kulturális és oktatási programokkal támogatjuk a hátrányos helyzetű közösségeket, közösen esélyt teremtünk a sikeres jövőre. Faktor Terminál Egyesület: Innovatív művészeti projektekkel mutatjuk be a társadalom peremére szorult csoportokat, erősítve a felelősségvállalást és társadalmi érzékenységet. Oltalom Sportegyesület: A sport és oktatás erejével segítjük a rászorulókat egy teljesebb, boldogabb élet felé. Közösséget teremtünk, amely motivál és támogat.
artravalo.com/hu/
A Daniel Pearl World Music Day egy nemzetközi koncertsorozat. Mindegyike egy megemlékezés és egyben figyelemfelhívás Daniel Pearl, amerikai újságíró munkásságára, aki 2002-ben faji hovatartozása miatt brutálisan meggyilkoltak. 2015. október 10-én, Daniel Pearl születésnapján, Budapesten is szeretnénk az ő tiszteletére rendezni egy ingyenes rendezvényt, amelynek fellépői saját zenéjüket játszó magyar zenészek.
Igényelt összeg:
500 000 Ft
Összegyűlt:
52 077 Ft
Címkék:
Kultúra
Társaság a Szabadságjogokért (TASZ)
(18%)
A Társaság a Szabadságjogokért 1994-ben jött létre Budapesten. Missziónk azóta is változatlan, tevékenységünk azonban jelentősen megváltozott és kibővült az elmúlt évtizedekben. Már nem megvédeni kell Magyarországon a jogállamot, hanem helyreállítani, ehhez pedig aktív polgárokra van szükség. Ezért döntöttünk úgy 2023-ban elfogadott új stratégiánkban, hogy az ő támogatásukra helyezzük a legnagyobb hangsúlyt, miközben folytatjuk a kiszolgáltatott emberek védelméért és a rendszerszintű változásokért folyó munkánkat
tasz.hu
Évente körülbelül 1000 embernek nyújtunk jogsegélyt, ami magában foglalja a tájékoztatás megadását, de akár a peres képviseletet is. Ügyvédeink és az egyes jogok érvényesítésével foglalkozó programvezetők napi 8 órában elérhetőek telefonon, valamint emailen. Előzetes egyeztetés alapján személyesen egyeztetésen is válaszolunk ügyfeleink kérdéseire, tájékoztatjuk őket a jogi lehetőségeikről. Jogsértések az ország valamennyi területén előfordulnak, sőt a fővároson kívül tapasztaltunk szerint még inkább rászorulnak az emberek a jogi segítségnyújtásra. Budapesti szervezet lévén a városon kívüli ügyek vállalása jelentős utazási költséggel jár: egy vidéki út átlagosan 8-15 ezer forintba kerül. Egy-egy ügyben pedig többször, akár tíz alkalommal is szükség van utazásra. A KAP-ban induló projektünk célja, hogy minél több esetben tudjuk képviseletet nyújtani vidéki ügyfeleknek is, hogy anyagi okok miatt egyik ügyfelünk se maradjon képviselet nélkül.
Igényelt összeg:
500 000 Ft
Összegyűlt:
91 429 Ft
Címkék:
Esélyegyenlőség
Technológiai Oktatásért Alapítvány (Skool)
(4%)
A 2014-ban alapított Skool célja, hogy a 10-23 év közötti lányoknak és hátrányos helyzetű fiataloknak mutassa meg a technológia és programozás izgalmas világát. Az alapítvány küldetése, hogy ingyenes programjaival hozzájáruljon egy olyan társadalmi változáshoz Magyarországon, amely csökkenti a nemek közötti szakadékot az egész világunkat meghatározó technológiai szektorban.
skool.org.hu
Alapítványunk fő projektjének, a Skoolnak célja, hogy az idei tanévben több mint 1200 lánynak mutassuk meg országszerte, hogy milyen fantasztikus lehetőségeket rejt számukra az informatika világa. Különleges oktatási módszerünkkel növeljük a lányok önbizalmát, segítjük pályaválasztásukat, valódi példaképeket és életpályákat mutatunk be nekik. A támogatásoknak köszönhetően minden képzésünk ingyenes
Igényelt összeg:
500 000 Ft
Összegyűlt:
18 319 Ft
Címkék:
Oktatás
TIT Kossuth Klub Egyesület
(5%)
A TIT Kossuth Klub Egyesület fontos szerepet vállal az oktatással, a tehetséggondozással kapcsolatos kiegészítő tevékenységek szervezésében. Közéleti fórumot teremtünk a tudományos, művészeti és politikai kérdések megvitatásához. A TIT József Attila Szabadegyetem előadássorozatainak sokszínűsége garantálja, hogy mindenki megtalálja azt a kurzust, ami igazán érdekli. Programjaink magas szakmai és kulturális színvonalának fenntartásához, olyan civil szervezetekkel működünk együtt, amelyek meghatározóak a magyar tudományos és kulturális életben.
www.kossuth-klub.hu
A TIT József Attila Szabadegyetem előadássorozatainak sokszínűsége garantálja, hogy mindenki megtalálja azt a kurzust, ami igazán érdekli. Célunk, hogy minél több előadássorozatot hirdethessünk, minél több színvonalas oktató bevonásával, és az árakat alacsonyan tartva, emelni tudjuk az előadások minőségét, technikai feltételeit. Előadásaink között megtalálhatóak a művészetekkel, zenével, természettudományokkal, történelemmel, pszichológiával, különböző kultúrákkal foglalkozó sorozatok is.
Igényelt összeg:
500 000 Ft
Összegyűlt:
26 424 Ft
Címkék:
Kultúra
TRAPPANCS Szervátültetett Gyermekek Rehabilitációs és Sportegyesülete
(100%)
Élet szervátültetés után: egyesületünk azt a célt tűzte ki maga elé, hogy hozzásegíti a szervátültetett tinédzsereket ahhoz a teljes élethez, amire az új szervvel esélyt kaptak: lelki és testi rehabilitáció, középpontban a sport szeretetével, a valahova tartozás érzésével.
trappancs.hu
A szervátültetett gyermekekkel kapcsolatos folyamatos rehabilitációs tevékenység mellett kiemelt figyelmet fordítunk az "átmeneti korosztályra" (14-20 éves kor), mert a szervátültetés után ez a korszak a legveszélyesebb a tinédzserkori lázadó attitűdök megjelenése és az állandó önértékelési zavarok miatt. Ehhez folyamatos foglalkozásokra van szükség, de a leghatékonyabb az egy hetes nyári tábor. Ehhez szükségünk van az Önök segítségére is. Köszönjük!
Igényelt összeg:
500 000 Ft
Összegyűlt:
506 076 Ft
Címkék:
Esélyegyenlőség
Gyógyítás
Sport
Újpesti Regionális Waldorf Egyesület
(14%)
Egyesületünk 2013 szeptemberében elindította a Göllner Mária Regionális Waldorf Gimnáziumot Újpesten, mely hamarosan 3 párhuzamos osztállyal fog működni. Fő feladatunk iskolánk fenntartása, működési feltételeinek folyamatos biztosítása, kapcsolódó kulturális és szociális kezdeményezések megvalósítása. Szeretnénk, ha nem elszigetelten, pusztán oktatási intézményként, hanem egy szellemi kutatóműhelyekből, pedagógiai, kulturális és gazdasági tevékenységeket folytató egységekből felépülő hálózat tagjaként működne.
www.prwk.hu
Szeretnénk egy olyan média termet létrehozni, ahol a diákok a gyakorlatban is kipróbálhatják a filmkészítéssel kapcsolatos munkákat. Szükségünk van ehhez egy jó minőségű kamerára, egy sokoldalú vágóprogramra és az ehhez szükséges számítógépre, mikrofonokra, világításra. Terveink között szerepel még a média terem berendezésének felújítása, az itt elhelyezett székek cseréje. Kiemelten fontosnak tartjuk a dokumentumfilm készítést, amiből szerény eszközökkel néhány elkészült már.
Igényelt összeg:
400 000 Ft
Összegyűlt:
57 569 Ft
Címkék:
Oktatás
Utak és Esélyek Alapítvány
(100%)
Alapítványunk célja, hogy az esélyegyenlőség megteremtésében minél nagyobb részt tudjon felvállalni. Hozzájárulunk a fiatal generáció testi-, lelki- és szellemi fejlődéséhez, az idősebb korosztály aktív és örömteli életvitelének megvalósulásához, valamint a generációk közötti együttműködés, együttgondolkodás és megértés kialakulásához. Jelenleg az országban három Tanodát működtetünk - Dorog, Jakabszállás, Zichyújfalu – ahol elősegítjük a gyerekek és fiatalok szocializációját, személyiségfejlődését, tanulmányi előrehaladását, ezzel növelve a munkavállalási esélyeiket, valamint társadalmi mobilizációjukat.
www.utakeseselyekalapitvany.shp.hu
Tanodáink tanulói halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek/tanulók. Lehetőséget kapnak egyéni-fejlesztésekre, tanulmányi- és személyiségfejlődésre, tapasztalat- és ismeretszerzésre. Ezáltal látószögük kitágul, megismerkedhetnek más életformákkal, lehetőségekkel. Közel 100 család életkörülményiben, gyermekeik jövőjének pozitív kilátásba-helyezésében változtatunk. Tanodáink pályázati szakasza 2015 első hónapjaiban befejeződik, így azok továbbműködtetése rendkívüli erőfeszítést igényelnek. A KAP támogatást erre szeretnénk felhasználni.
Igényelt összeg:
500 000 Ft
Összegyűlt:
547 913 Ft
Címkék:
Esélyegyenlőség
Oktatás
Útravaló Egyesület
(1%)
A Manna Kulturális Egyesület a színház területén tevékenykedő, ernyőszervezetként működő nonprofit civil szervezet. 2008-as megalakulásunk célja olyan alkalmi társulatok, alkotók támogatása, melyek minőségi színházi előadásokat hoznak létre. Munkánk során segítjük a színházi előadások megvalósítását az ötlet megszületésének pillanatától, a létrehozás szerteágazó feladatain keresztül, a gazdasági megvalósításig. Kulturális tevékenységünk az évek során bővült és 2012 óta szakemberek segítségével jogsegélyszolgálatot tartunk fenn kifejezetten előadó-művészeti szervezeteknek. Egyik fő célunk előremozdítani a színház magánszférából érkező támogatottságát, melyhez fontos kulcs a művészek jogi és gazdasági képviselete, és a két területi közötti hatékony kommunikáció segítése.
www.mannaegyesulet.hu
Pénzügyi tudatosságra való nevelés hiányzik a mai oktatásból. Ezen hiányosságot kívánja pótolni a készülő interaktív tantermi előadásunk. "Gazda(g)ság" címmel – drámapedagógus szakemberek közreműködésével - beavató színházi előadás és foglalkozás keretében szeretnénk közelebbről megismertetni a pénz fogalmát, működését, a hétköznapi életünkben a pénzügyek szerepét. A bemutatót követően 10 vidéki középiskolába juttatjuk el számukra térítésmentesen.
Igényelt összeg:
500 000 Ft
Összegyűlt:
4 722 Ft
Címkék:
Kultúra
Sport
Oktatás
Védegylet Egyesület
(74%)
Célunk a természeti és kulturális sokféleség megőrzése, a környezetünkért viselt felelősségtudat megerősítése, egy jobb minőségű élet feltételeinek megteremtése Magyarország minden lakója számára. Az élelmiszer-önrendelkezéssel, helyi ügyekkel, energiaszegénységgel, méltányos kereskedelemmel foglalkozó munkacsoportok mellett az ÁTALAKULÓ KÖZÖSSÉGEK munkacsoport olyan lakóközösségek együttműködését támogatja, melyek közösen próbálnak megálmodni és létrehozni egy élhetőbb jövőt.
vedegylet.hu
Fontos a közösség! Helyben tartjuk a kezdeményező erőt, és segítjük az önszerveződést. Kulcskérdés a táplálék! Támogatjuk a közösségi kertek, bevásárló körök szerveződését. A helyi energiakérdések kikerülhetetlenek! Alternatív, innovatív és ésszerű fűtési és takarékossági módokkal kísérletezünk, hogy mindenkinek komfortos lehessen az otthona. 2015-ben egy nyári táborban, majd egy kiadványban osztjuk meg a tapasztalatokat.
Igényelt összeg:
500 000 Ft
Összegyűlt:
368 472 Ft
Címkék:
Környezetvédelem
Végső Vár Alapítvány
(48%)
Alapítványunk a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok "beteg és hátrányos helyzetű gyermekek, nagycsaládosok, létminimum alatt élők" támogatásának, életkörülményeik javításának céljából jött létre. Szeretnénk, hogy minél több olyan gazdasági szereplő, egyéni vállalkozó és magánszemély álljon mellénk támogatóként, aki hozzánk hasonlóan szívén viseli nehéz életű embertársai sorsát és segítene minket kitűzött céljaink elérésében.
vegsovaralapitvany.shp.hu
"Szomorú szemek helyett mosolygó arcok!" Ez évben 150 család gyermekének ( beteg, hátrányos helyzetű ) szeretnénk segíteni élelmiszerrel, gyógyszerrel, gyógyászati segédeszközzel, táplálék kiegészítővel, stb.. De elsősorban olyan támogatással, amire a szülő igényt tart, hogy a támogatás minél hatékonyabb legyen a gyermekek érdekében.
Igényelt összeg:
500 000 Ft
Összegyűlt:
240 641 Ft
Címkék:
Esélyegyenlőség
Gyógyítás
Sport
Veresegyházi Waldorf Általános Iskola, Életfa Gyermekeinkért Alapítvány
(9%)
Életfa Gyermekeinkért Egyesületünket 2011-ben lelkes szülők és tanárok hívták életre Waldorf iskola alapítására és működtetésére. A Veresegyházi Napra-forgó Waldorf Általános Iskolában lassú növekedéssel mára 32 lelkes gyermek tanul a R. Steiner pedagógiája alapján. Egyesületünk fő célja az iskola működésének fenntartása, szülői közösség építése és az iskolai életet támogató lehetőségek megtalálása, végig vitele.
www.veresiwaldorf.blog.hu
4 éves fennállásunk óta iskolánkat bennfoglaló bérelt ház kertjében még nem tudtunk játszóteret létrehozni. Udvarunkon egy szál rogyadozó homokozó árválkodik. Egy 5 elemből álló csodálatos játszóteret álmodtunk meg közösen, amit nagyrészt szülői és egyéb segítő kezek segítségével szeretnénk megépíteni és ezen Kap Programban a pénzt az alapanyag egy részére pályáztuk meg.
Igényelt összeg:
500 000 Ft
Összegyűlt:
45 862 Ft
Címkék:
Sport
Zenével A Rákos Gyermekekért Alapítvány
(100%)
Az alapítvány 2011-ben kezdte meg működését. Seres Antal a szegedi gyermekklinika onkológiai osztályán, rákos beteg gyermekeknek, heti rendszerességgel, gitárt oktat. A kezelést befejezve, folytathatják a beteg gyermekek a zenei tanulmányaikat, táborokban. A zenei kurzusok már nem csak nyáron, hanem hétvégén is zajlanak.
zenevelarakosgyermekekert.hu
Az elmúlt év tapasztalata, hogy a zenei táborokat tovább kell fejleszteni, a gyermekek zenei képzéseit kiszélesíteni. Azok a gyermekek, akik a kezelést befejezték, nem mondhatók gyógyultnak, hiszen öt év még a kritikus (a gyermek visszaeshet). Az alapítvány fontos feladata, hogy a zenei táborozással felvállalt gyermekeket, hosszú ideig kell figyelemmel kísérni, és a megszerzett zenei képességeit, tudását tovább fejleszteni. Természetesen a gyermekek gitárt kapnak, ezzel is mélyítve és "hidat" emelve, egy nagyon jó közösséghez való tartozáshoz.
Igényelt összeg:
500 000 Ft
Összegyűlt:
508 153 Ft
Címkék:
Gyógyítás
Oktatás