Társadalmi Szervezetek:
Keresés:
OK
Ágens Társulat Közhasznú Egyesület
(0%)
Társulatunk húsz éve aktív színházi csoport, a Bikali Élménybirtokon, mint állandó játszóhelyen mutatkozik meg és ezzel párhuzamosan számos hazai és külföldi művészeti projekt megvalósulásában vesz részt. A Beavató színházi eseményeket 2015-ben indította útjára a társulat, s idén is folytatni szeretné e munkáját.
www.agens.hu
Az Ágens társulat 10 éve működik, számtalan eloadást, koncertet, művészeti eseményt hoztunk létre kiemelkedo szakmai és közönség figyelem közepette. 2011-ben is folytatni szeretnénk a színházi eloadások, koncertek, egyéb művészeti események létrehozását, művészeti publikációk, kiadványok megjelentetését, a fiatal tehetségek felkarolását.
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
3 723 Ft
Alapítvány a Magzati Élet Védelméért
(16%)
Alapítványunk céljai közé tartozik a terhesek gondozásának javítása hazánkban a szakmai résztvevők továbbképzésének illetve kutatások támogatásával, eszközök beszerzésével. Közvetett cél a hazai szülés körüli magzati és újszülött halálozás csökkentése, az egészséges újszülöttek megszületésének elősegítése.
Távgyógyászati eszközöket szeretnénk beszerezni terhes gondozók számára, amelyekkel a várandós anyák otthoni észlelését végezhetik, abból a célból, hogy a magzati károsodásokat elkerüljék a szülés előtti időszakban.
Igényelt összeg:
1 500 000 Ft
Összegyűlt:
244 154 Ft
Astangajóga Alapítvány
(0%)
Az Alapítvány tevékenységi köre: - Az ázsiai, kelet-európai kultúrák bölcseleti és mozgás rendszereinek kutatása, oktatása, gyakorlása és népszerűsítése. - Ázsiai eredetű, a testi-szellemi harmónia fejlődését elősegítő és az egészség megőrzését szolgáló módszerek integrálása az európai életstílusba. - Azon egészséges életmód és magatartás elősegítése, mely figyelembe veszi az ember valódi természetét és nem gátolja fizikai, szellemi és lelki kiteljesedését. - Az egészséges életmódot szem előtt tartó családok és közösségek támogatása. - Káros függőségek kialakulásának megelőzése, az egészséges életstílus propagálása, ezeket elősegítő programok szervezése. - Fogyatékkal élő embertársaink testi, érzelmi és értelmi fejlődésének támogatása, a társadalomba való integrálásuk elősegítése.
www.astangajoga.hu
Az Astangajóga Alapítvány 2001 óta szervez kiállításokat, egészségmegőrző, önismeret- és képességfejlesztő tanfolyamokat, valamint díjmentes ismeretterjesztő, prevenciós, integrációs és kulturális programokat. A mai nem könnyű világban igyekszik segíteni a mindennapi élet okozta stressz levezetését, illetve hatásainak kezelését, és a kiegyensúlyozott életmód kialakítását. Fontos feladatának tartja a rehabilitációs tevékenységet is, mint az egészségileg károsodottak felkarolását, szocializációjuk elősegítését. Aikidó foglalkozásokkal, tartásjavító és mozgásfejlesztő tanfolyamokkal gondoskodik a gyerekekről. Kutatja a különböző kultúrák hasonlóságát, közös pontjait, és a népek közötti egészséges párbeszédre szólít. Bővebben: http://www.astangajoga.hu/ PROJEKT: A KAP pályázattal a fenti tevékenységhez működési támogatást kérünk. Támogatást a bérelt helység fenntartására (bérleti díj, rezsiköltség fedezése, felújítás); a foglalkozásokhoz szükséges eszköztár bővítésére; a működéshez szükséges tárgyi eszközök (képkivetítő, másológép, papír tűzőgép, stb.) vásárlására szeretnénk fordítani.
Igényelt összeg:
1 200 000 Ft
Összegyűlt:
3 240 Ft
Békásmegyeri Lakótelep Templomépítése Alapítvány
(40%)
Szervezetünk az alábbiakkal foglalkozik: Budapest - Békásmegyer Református Egyházközségnek a Békásmegyeri lakótelep és a régi Ófalu lakossága körében végzendo gyülekezetépíto hitéletet elosegíto munkájának támogatása. Az igehirdetés és a gyülekezeti élet
www.blta.hu/
A gyermek vallásoktatás tárgyi eszközbeszerzés biztosítása, továbbá a gyülekezeti élet tárgyi eszközbeszerzés támogatása.
Igényelt összeg:
250 000 Ft
Összegyűlt:
100 168 Ft
Belvárosi- és Délbudai Infarctus Alapítvány
(6%)
Közhasznú alapítványunk több éve végez szerte ágazó prevenciós munkát: Rendszeres ingyenes egészségnevelő előadások és szűrések.Rehabilitációs tornák,jógák,diétás és orvosi tanácsadás,stb... Rendezvényeink nagy érdeklődés mellett zajlanak.Az alapítvány munkatársai, szakképzett orvosok és természetgyógyászok töretlen lekesedéssel dolgoznak prevenciós céljaink megvalósítása érdekében.
www.arany-sziv.hu
A primer és secunder prevenció jegyében! Alapítványunk 2012-ben az EIS Non-Invazív technika segítségével , gondozott szív és érbetegek vizsgálatát, valamint tünetmentes, egészségtudatos, de veszélyeztetett (a dohányzó, a magas vérzsírszinttel, a magas vérnyomással, stresszel, cukorbetegséggel, genetikai háttérrel terhelt) egyének szűrését tervezi a KAP program segítségével. A tervezett munka, projekt feltételei: - a legkorszerűbb 3. generációs technika (Es-Tech) rendszer bérlete - a magas szintű orvosi és asszisztensi, humán erőforrás biztosításaA minőségi hosszú élet modellje!
Igényelt összeg:
1 500 000 Ft
Összegyűlt:
96 986 Ft
Beszélj Velem Alapítvány
(2%)
14 éve folyik intézményünkben óvodai nevelés, korai fejlesztés intézményes keretek között. Tipikus fejlődésű és sérült gyermekek együttnevelése a korai életszakaszban. Célunk a tehetséggondozás és/vagy fejlesztés, minden gyermek számára egyéni portfólió kidolgozása otthoni alkalmazásra. Valamennyi szolgáltatás egy helyen álljon a családok rendelkezésére. Kiváló szakemberekkel együttműködve a szolgáltatások széles skálája áll a 2-7 éves korú sérült és ép gyermekek rendelkezésére: gyógypedagógiai, logopéi ellátás, gyógylovaglás, viziterápia, tehetséggondozás, német nyelv oktatása, BABA-MAMA KLUB, Ayres torna, speciális zeneterápia, szülőcsoport. http://www.beszeljvelem.hu
www.beszeljvelem.hu
PROJEKT: Az idei projektünk sajátos igényeket kielégítő, fogyatékkal élő gyermekek számára készült bútorcsalád kivitelezése, melynek gyártását csökkentett munkaképességű felnőtteket foglalkoztató műhely végzi. A Beszélj Velem Óvoda referencia intézményként mutatja be a formatervező által megálmodott, speciális, akadálymentesített és egyben fejlesztő bútorcsaládot. Formatervezett termékeinknél elsődleges szempontnak tartjuk a környezetvédelmet a fenntarthatóságot és a társadalmi hasznosságot, projektünkkel így valósítva meg társadalmi célú törekvéseinket. Integrált intézményünkben a projekt részeként egyben elindítjuk épületünk akadálymentesítését.
Igényelt összeg:
1 500 000 Ft
Összegyűlt:
34 412 Ft
Budapest Evezős Egyesület
(2%)
Közel 100 éves egyesületünk a Népszigeten, a Budapest Csónakházban minden korosztály számára biztosítja a lehetőséget a sportolásra, az olimpikon élsportolóinak és a szabadidős túraevezősöknek egyaránt. "Vízi-Suli” oktatási programunk keretében, évente több száz gyermek ismerkedik meg az evezéssel: télen evezős egrométer verseny, nyáron napközis tábor formájában. Valljuk, hogy a sport nem vél, hanem eszköz, egészségmegőrzés,egészséges életmódra nevelés, a környezettudatos magatartás kialakítása, s nem utolsó sorban személyiség egészének fejlesztésében.
www.evezz.hu
A nyári szünetben egyesületünk Vízi napközis tábort szervez a 8-14 éves gyermekek részére. A vakáció alatt így nem a tv előtt gubbasztanak naphosszat, és nem is az utcán csellengenek, hanem valóban tartalmasan töltik el a szünidőt: a Duna közelsége, a vízi élet szépsége, a mozgás öröme életre szóló élményt nyújt számukra. A KAP programból remélt támogatással e programunkat szeretnénk bővíteni, hogy minél több gyermek "kóstolhasson" bele: milyen egy nyár a Dunán.
Igényelt összeg:
1 500 000 Ft
Összegyűlt:
31 303 Ft
Budapesti Hidroterápiás Rehabilitációs Gimnasztika Alapítvány
(2%)
Alapítványunk 1993 óta eltérő fejlődésű gyermekeket lát el egyéni és kiscsoportos mozgásterápiákkal valamint kognitív fejlesztésekkel. Fél éves kortól 14 éves korig fogadjuk a sérült idegrendszerű gyerekeket, valamint az ép intellektusú, de tanulási, viselkedéses vagy mozgásos problémákkal küzdő gyerekeket. Alapos kivizsgálás után – terápiás protokoll mentén – állítjuk össze a gyermek egyénre szabott oki terápiát, amelyben több – egymás hatását erősítő – szárazföldi és vízi fejlesztő módszert kombinálunk.
www.bhrg.hu
Módszerünk hatékonysága a gyakorlati tapasztalatok - a kezelt gyermekek eredményei - alapján mérhető. Az eredmények objektív értékeléséhez, tudományos irányú igazolásához gnosztikai eszközökre /szoftverek és kiegészítőik/van szükségünk. A szakfolyóiratokban megjelenő közléseink értékét nagyban növelnék a számokkal alátámasztható javulások.
Igényelt összeg:
1 500 000 Ft
Összegyűlt:
34 122 Ft
CIVIL CENTRUM KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY
(0%)
Az Alapítvány célja hogy a Magyarországon bejegyzett non-profit szervezetek működését erősítse, hatékonyságukat növelje annak érdekében, hogy társadalmi szerepvállalásuk növekedjék. A Civil Centrum Közhasznú Alapítvány a Közép-dunántúli régióban alaptevékenységeként végzi fejlesztő, tanácsadó munkáját. Az Alapítvány segíti mindazon non-profit civil szervezeteket, melyeknek fontos célja, hogy szakmailag kiváló munkát végezzenek. Az Alapítvány törekszik arra, hogy segítse az újonnan alakult non-profit civil szervezeteket a tevékenységük megkezdésében, beindításában, hogy mihamarabb képessé váljanak arra, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassák klienseiknek, célcsoportjaiknak. Víziónk A Civil Centrum Alapítvány azért tevékenykedik, hogy Magyarországon, de elsősorban a Közép-dunántúli régióban a társadalom alapja a bizalom legyen, a társadalmi szereplők partnerségben, összhangban, tudatosan, egymásért és környezetükért felelősséget vállalva önmaguktól is elvárják, hogy hitelesek, megbízhatóak, cselekvéseikben átláthatóak legyenek, mely megteremti a nyugodt, kiszámítható közösségi élet alapját. Missziónk A Civil Centrum Alapítvány célja, hogy a Közép-dunántúli régióban a minőségi, átlátható működés iránt elkötelezett, a partnerség iránt nyitott nonprofit civil szervezeteket és más elkötelezett társadalmi szereplőket fejlessze generáló, adaptáló, facilitáló szolgáltatások nyújtásával, audio-vizuális termékek biztosításával. Tevékenységünket az alábbi értékek mentén végezzük EGYÜTTMŰKÖDÉS - PARTNERSÉG • MINŐSÉGI, IGÉNYEKEN ALAPULÓ SZOLGÁLTATÁS • NYILVÁNOSSÁG • ÁTLÁTHATÓSÁG • NYITOTTSÁG
www.civilcentrum.hu
A projekt célja, hogy egy akadálymentes állásközvetítő portálon keresztül, kapcsoljuk össze a látássérült munkavállalókat és a munkáltatókat. A munkavállalókat egyéni és csoportos tanácsadásokkal és kompetenciafejlesztéssel (mentális felkészítés, jogi tanácsadás, akadálymentes oktatófelületen kompetenciafejlesztés látássérült szakemberek alkalmazásával) a munkaadókat érzékenyítő tréninggel és akadálymentesítési tanácsadással készítjük fel a közös munkára.<br><a target="_blank" href="http://youtu.be/i4GAeVGn0gU">A "HelloWork" promóciós kisfilm megtekintése</a>
Igényelt összeg:
1 500 000 Ft
Összegyűlt:
3 095 Ft
Common Purpose Magyarország Egyesület
(1%)
A Common Purpose Magyarország egy nemzetközi háttérrel rendelkező független, közhasznú egyesület, mely különleges leadership kurzusokat szervez a köz-, a magán- és a civil szféra vezetőinek. Küldetésünk, hogy inspirációt, tudást és kapcsolatokat adjunk embereknek ahhoz, hogy jobb vezetőkké válhassanak a saját munkahelyükön és a társadalomban egyaránt.
www.commonpurpose.org.hu
Nyugat-Európához hasonlóan itthon is évek óta növekszik azon fiatalok száma, akik az oktatásból kikerülve nem tudnak elhelyezkedni a munkaerőpiacon. 2011-ben már közel 55.000 pályakezdő munkanélküli regisztrált a munkaügyi központokban. A téma fontosságát azok az elmúlt években készült kutatások is hangsúlyozzák, melyekből az is kiderül, milyen kompetenciákat várnak el, és melyeket hiányolják a munkaadók a pályakezdőknél. A legtöbben a szakmai gyakorlat mellett elsősorban precizitást, önálló munkavégzést, proaktivitást, csoportmunkát, szakmai ambíciókat, tanulékonyságot, nagy munkabírást, kreativitást, kíváncsiságot és új iránti fogékonyságot várnak el a fiataloktól. Emellett olyan további elvárásokat is megfogalmaztak a pályakezdőkkel szemben, mint a vezetői készségek, a határozottság, a rugalmasság, a szakmai alázat, illetve a projekttapasztalat. A karrier előtt álló fiataloknak (akiket "Y generációnak" nevez a szakirodalom) gyakran nincs lehetőségük vezetőként fejlődni sem management, sem leadership értelemben mindaddig, míg el nem kezdenek dolgozni. A program általános célja: 20-25 éves pályakezdő munkanélküli fiatalok kulcskompetenciáinak fejlesztése a jobb munkaerő-piaci státusz érdekében.
Igényelt összeg:
1 500 000 Ft
Összegyűlt:
14 004 Ft
Család-Vár Alapítvány
(1%)
Eszter-lánc Anyatejmisszió működtetése – 2001 óta anyatej-közvetítés országszerte, telefonos szoptatási tanácsadás, igény szerint személyes felkeresés megszervezése, vagy látogatás a család otthonába. Örökbefogadó családoknak is megmutatjuk azokat a lehetőségeket, eszközöket, amikkel a szoptatás vagy ahhoz hasonló anyatejes táplálás lehetővé válhat. Gyerekmaros – tavaszi és őszi találkozó. 1989 óta évente két alkalommal, 700-800 gyermek részvételével zajló tematikus csoport- és közösségi foglalkozások Nagymaroson. A gyermekeket 3-16 éves korig várjuk az anyaországból és a határon túli magyarlakta területekről. Kisebbségekből, hátrányos térségekből vagy szociális háttérből, valamint halmozottan fogyatékos gyermekek közösségbe integrálása, közös csoportfoglalkozások, figyelmesen megtanuljuk kezelni a testi vagy lelki nehézségeket (pl. vak gyerekeknek tapintással mutogatunk, stb.). Több, mint havi 15 óra önkéntes munkát végeznek szimpatizánsaink. A programok a Duna-Ipoly Nemzeti Park területén, valamint a Nagymaros város műemléki védettség alatt álló épületeiben zajlanak, ezzel is támogatjuk a gyermekek természetben való jártasságát, erősítjük természethez közeli szemlélet kialakítását, környezettudatos életformát. Valamennyi programunk alkalmával bemutatjuk a helyszínt adó környezet egy-egy természeti, épített és néprajzi értékét is.
www.anyababa.info
Tovább folytatjuk az egyeztetéseket az Egészségügyi államtitkársággal a családbarát szülészeti gondoskodás koncepciójának kidolgozására a Semmelweis Mozgalom keretein belül a szülészeti ellátás javításáért a családok igényeinek érdekképviseletére. Ennek egyik lényeges motívuma egy bemutató, melyet országjárás keretében szeretnénk eljuttatni a szülészeti intézményekhez. Fontos, hogy a családok igényeinek megfelelő szakszemélyzet is megjelenjen.
Igényelt összeg:
1 500 000 Ft
Összegyűlt:
13 580 Ft
Császármadár Természetvédelmi és Ismeretterjesztő Alapítvány
(54%)
Egyesületünk célja, hogy népszerűsítse a természetjárást, a magashegyi túrázást és a hegymászást, segítse a természetjárás mozgáskultúrájának elterjedését, és példát mutasson a környezet-tudatos magatartás kialakítására elsősorban a fiatalok, családok és gyermekek körében. Célunk a kimagasló teljesítményt elért hegymászók expedíciójának támogatása, majd az elért egyéni teljesítmény példaként állítása, hogy a megszerzett tudás és tapasztalat szélesebb körben elérhető legyen és másoknak is javára válva hasznosuljon.
A téi időszakban oduk, madáretetők kihelyezése és folyamatos feltöltése madáreleséggel, és mindezekbe a gyermekek bevonása. A nyár a madarak, állatok viselkedésének megfigyelése, ismeretterjesztés az állatvédelem területén.
Igényelt összeg:
500 000 Ft
Összegyűlt:
267 899 Ft
Csodalámpa Óhaj-Sóhaj Kívánságteljesítő Alapítvány
(21%)
Az alapítvány 2003.novembere óta teljesíti, olyan életet veszélyeztető betegségben szenvedő, és e betegség miatt orvosi kezelés alatt álló 3 és 18 év közötti gyerekeknek egy kívánságát, akiknek családja megfelelő anyagi erőforrások hiányában nem valósíthatja meg ezeket. Célunk, hogy a teljesült kívánságok csodája erősítse a gyermek és családja gyógyulásba vetett hitét és reményét.
www.csodalampa.hu
Az egyedi kívánságok lényegéből fakad, hogy mini-projektekről van szó, ezért a megpályázott 1.500.000,-Ft összeggel 10-12 gyermeknek szeretnénk néhány, a betegséget elfeledtető boldog órát vagy napot szerezni. Sikerként könyvelhettük el, hogy mindkét eddig meghirdetett KAP Program során, jelentős eredményeket értünk el, így 2010 évben 10 gyermek, 2011-ben pedig 6 gyermek álmát válthattuk valóra közösen. A gyermekek fantáziája határtalan volt. Ezek között a kívánságok között megtalálható kerti játszótér, PS3 játékgép, külföldi városnézés és delfinsimogatás, laptopos és netbookos kívánságok mellett pedig Bendegúz, a ló is barátra talált egy kislány személyében. A kívánságteljesítésekről szóló beszámolók olvashatóak a honlapunkon, melyek mellett feltüntetjük a bank logoját és linkjét is, valamint közvetlenül elküldjük a banki kapcsolattartónak is. Az alapítvány a kívánságokat folyamatosan teljesíti (jelenleg is több tucat áll szervezés alatt), várhatóan 2011-ben is 250-nél több alkalommal sikerül örömet okoznunk. Reméljük, hogy munkatársaik személyesen is megtapasztalják a kívánságteljesítések örömét.
Igényelt összeg:
1 500 000 Ft
Összegyűlt:
308 821 Ft
Csúcskereszt Sportegyesület
(0%)
Egyesületünk célja, hogy népszerűsítse a természetjárást, a magashegyi túrázást és a hegymászást, segítse a természetjárás mozgáskultúrájának elterjedését, és példát mutasson a környezet-tudatos magatartás kialakítására elsősorban a fiatalok, családok és gyermekek körében. Célunk a kimagasló teljesítményt elért hegymászók expedíciójának támogatása, majd az elért egyéni teljesítmény példaként állítása, hogy a megszerzett tudás és tapasztalat szélesebb körben elérhető legyen és másoknak is javára válva hasznosuljon.
www.gyogyszeresza7csucson.hu
Dr. Horváth Árpád hegymászó-gyógyszerész célja a hét kontinens legmagasabb csúcsaira feljutni. Európa és Afrika meghódítása után Ausztrália-Óceánia legmagasabb csúcsa következik, a 4884 méter magas Carstensz Pyramid, amely Pápua-Új Guineában található. Részben a nagy távolság, részben a nehéz megközelíthetőség miatt magyar hegymászó még nem jutott el ide. A cél első magyarként feljutni és ezzel újabb csúcsra kitűzni a magyar zászlót, újabb kontinens csúcsát felírni a magyarok által megmászottak listájára. Az expedíciós célkitűzésben Európa és Afrika teteje után háromra bővíteni a megmászottakat a 7 csúcsból.
Igényelt összeg:
1 500 000 Ft
Összegyűlt:
660 Ft
Demokratikus Ifjúságért Alapítvány
(1%)
Olyan kezdeményezéseket támogatunk, amelyek elsődleges célja a fiatalok demokratikus készségeinek fejlesztése. Meggyőződésünk szerint modern demokrácia csak felkészült állampolgárok aktív részvételével működhet. Ezért célunk, hogy a közösségi tanulás és az állampolgári részvétel széles körben elterjedt és elismert gyakorlattá váljon az iskolarendszeren belül és azon kívül. http://www.i-dia.org/
www.i-dia.org
Egy összetartó társadalomért. Minden iskola, ahol támogatni tudjuk az Iskolai Közösségi Szolgálat (IKSZ) program működését egy lépés az összetartóbb társadalom felé! Közösségi szolgálat során a fiatalok szervezett keretek között, közösségben végeznek a környezetükben élők számára hasznos tevékenységet, ami környezeti, szociális vagy kulturális projektek megvalósítását is jelentheti, miközben tapasztalati úton sajátítanak el kulcsfontosságú készségeket. A támogatási összeget közösségi szolgálati programok költségeire költjük: anyag költségre és koordinátori munkára.
Igényelt összeg:
1 500 000 Ft
Összegyűlt:
11 442 Ft
Dévény Anna Alapítvány
(25%)
A korai Dévény-speciális manuális technika (SMT) pozitív mellékhatása, hogy a gyógyult gyermekek az átlagnál jóval ügyesebbek és okosabbak lesznek. A kezelés prevenció és gyógyítás is egyben, sőt e kezelésben részesült csecsemők egész életükben egészségesen élhetnek.
www.deveny.hu
Az Alapítvány fő profilja a szülési sérülések és a mind gyakoribb koraszülések miatt idegrendszeri károsodást szenvedett csecsemők kezelése, de gyakori a baleseti sérülések rehabilitációja is. A Dévény-módszer két, egymásra épülő területen fejti ki hatását: 1. DSGM I. Speciális manuális technika (SMT): Az SMT egy kézzel végzett, finom erőadagolással történő kezelés. Hármas célja a kontraktúraoldás, az izomhelyzet normalizálás és a direkt idegrendszeri stimuláció. Az SMT alkalmazása egyéni kezelés formájában történik. 2. DSGM II. Speciális testképző gimnasztika (STG): Ez csoportosan végzett, esztétikus, analitikus testképzéssel történő mozgáskorrekció. Az órákon gerincferdüléssel, csípőficammal és a legkülönbözőbb tartási és koordinációs problémákkal küzdő kisgyermekek, serdülők és felnőttek gyakorolnak, ahol nemcsak gyógyulnak, hanem a mozgás örömét megismerve egyben mozgáskultúrát is szereznek. http://www.deveny.hu/
Igényelt összeg:
1 500 000 Ft
Összegyűlt:
379 911 Ft
Dr. Szegő Tamás Díj Alapítvány
(2%)
Dr. Szegő Tamásné és a MÚOSZ 1996-ban nyílt alapítványt hozott létre (1998-ban közhasznú lett), amellyel emléket állít az 1995-ben elhúnyt dr. Szegő Tamásnak. Az ösztöndíjban évente egy alkalommal egy 30 év alatti újságíró részesül, aki az írott vagy az e
www.muosz.hu/main.php?page=alapitvanyok&fo=9&id=19
A pályázat meghirdetésére, az oklevelek, plakettek, érmék elkészítésére, az ösztöndíj összegének megemelésére, a díjátadó szinvonalának emelésére, a könyvelői- és banki díjak fedezésére fordítj a az alapítvány az elnyert összeget. 2011-ben a FaceBook oldalán létrehoztunk egy - a névadóval illetve a díjjal foglalkozó - oldalt (http://www.facebook.com/szegodij), amely bemutatja Dr. Szegő Tamás tevékenységét, a díjat, az eddigi díjazottakat és pályázataikat valamint helyet biztosít egyéb publikációk számára. Mindezekkel méltó emléket állítva a díj névadójának és munkásságának.
Igényelt összeg:
350 000 Ft
Összegyűlt:
5 953 Ft
Egészség Hídja Összefogás az Egészségért a Mellrák Ellen Egyesület
(12%)
Az Egészség Hídja Összefogás Egyesület célja, hogy a társadalom figyelmét az egészséges életmód, a stressz helyes kezelése és a megfelelő táplálkozás révén a mellrák betegség elkerülésére irányítsa, egyúttal tudatosítsa a szűrővizsgálatok jelentőségét. A korai felismerés fontos, hiszen az időben felismert mellrák 90%-os biztonsággal gyógyítható.
www.egeszseghid.hu
Az Egészség Hídja Összefogás Egyesület éves nagyrendezvénye, a rózsaszín lánchídi séta a mellrák ellen, minden október első vasárnapján kerül megrendezésre a lánchíd pesti hídfőjénél. A rendezvény népszerűsíti az egyesület által kitűzött oktatási és felvilágosítási célokat, általában egész napos egészségprogramokkal, színpadi fellépőkkel, szűrésekkel. Sötétedéskor átsétál a tömeg a rózsaszínre világított Lánchídon.
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
120 696 Ft
Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány
(100%)
Az alapítvány legfőbb célja a daganatos betegséggel küzdő gyermekek gyógyításának segítése, életminőségének javítása, az onkológiai osztályok fejlesztésével, mama-lakások kialakításával, rehabilitációs ház működtetésével. A betegágyak mellett dolgozó gyógytestnevelők, pszichológusok, művészetterápiás és egyéb segítő szakemberek foglalkoztatásával.
www.dgy.hu
A daganatos betegséggel küzdő gyermekek a kemoterápiás kezelések alatt, a fertőzésveszély miatt, nem mehetnek közösségi uszodába, így vízi terápián való részvételre nincs lehetőségük. Ezt a hiányt pótolja az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány kiskőrösi Rehabilitációs Központjában működő csúcsminőségű vízi terápiás részlege, mely kizárólag a daganatos gyermekeknek épült, a legkorszerűbb szűrő-tisztító berendezésekkel felszerelt, és biztosítja a gyermekeknek a fokozott higiénés követelményeket. Jelen program keretében a vízi terápiához szükséges eszközöket szeretnénk bővíteni.
Igényelt összeg:
1 500 000 Ft
Összegyűlt:
1 500 010 Ft
Együtt Könnyebben Lehet Alapítvány
(14%)
Alapítványunk feladata, célkitűzéseink: Hátrányos helyzetű, beteg emberek megsegítése, egészségügyi, oktatási intézmények napi feladatai ellátásához segítségnyújtás, határon túl is.
www.ekla.hu
Budapesti Merényi Kórház: mindennapi gyógyításban nélkülözhetetlen műszerek és eszközök biztosítása (betegágyak, éjjeli szekrények, decubitus matracok) A projekt teljes költségvetése: 1.200.000.-Ft Sulák család: Bács-Kiskun megyei 3 gyermekes család, 2 beteg gyermeke részére anti allergén matrac, ágynemű, és egy teljesen poratka mentesítő speciális porszívó készülékre volna a családnak szüksége. A 9 éves kisfiú autista, és sorozatos betegsége után derült ki, hogy súlyos asztmás beteg, a kislány 8 éves, egy ritka bőrbetegségben, és súlyos asztmában szenved. A projekt teljes költségvetése: 300.000.-Ft
Igényelt összeg:
1 200 000 Ft
Összegyűlt:
169 048 Ft
Erőforrás Alapítvány
(0%)
A magyar United Way hálózat 1991-ben indult azzal a céllal, hogy erősítse az együttműködést non-profit szervezetek között, támogatva a kritikus egészségügyi és humán szolgáltatókat a közösség szükségleteinek felmérése alapján. A United Way Magyarország (Erőforrás Alapítványként bejegyzett) szervezet 1998-ban indult és tagja a United Way Worldwide-nak. Az UWM köteles megfelelni az ellenőrizhetőség, átláthatóság, hatékonyság és eredményesség követelményeinek. Annak érdekében, hogy a világhálózat tagja maradjon, az UWM évente bizonyítja megfelelősségét a nemzetközi követelményeknek. A United Way Magyarországnak három helyi hálózati partnere van. E A hálózat tagjai: United Way Vértes Vidéke Alapítvány; United Way Kiskunfélegyháza Alapítvány; United Way Kisalföld Alapítvány.
www.unitedway.hu
Szórakoztató balesetmegelőző oktatás biztosítása a magyar oktatási intézmények számára, amely a legújabb nevelési és kommunikációs eszközökkel garantálja az eredményességet. A UWM a Biztonságos Iskola program keretében iskolákba látogat annak érdekében, hogy a gyermekek és az ő biztontásukért felelősök számára oktatást nyújtson. A UWM oktatási programját az Eurosafe (European Association for Injury Prevention and Safety Promotion), az Országos Gyermekegészségügyi Intézet, a UNICEF és a WHO hivatalos adataira alapozza. Cél: játékos oktatási program ismertetése magyar oktatási intézményekkel, különös figyelemmel a hátrányok helyzetű régiókra. A program jövőbeni céljai: Az alapítvány társadalmi hatásváltozást szeretne elérni az általa képviselt területeken, úgymint: • A ’Biztonságos Iskola’ program kiterjesztése országos szintre • A program beágyazása a nemzeti alaptantervbe • Önkénes tanári hálózat kiépítése és működtetése, mely követendő példa lehet • A gyermekbalesetek megelőzésén működő szervezetek együttműködésének erősítése és koordinálása • A baleseti statisztika mérhetőségének fejlesztése a társszervezetekkel
Igényelt összeg:
1 500 000 Ft
Összegyűlt:
1 548 Ft
Fasori Orgona Alapítvány
(5%)
A Fasori Orgona Alapítvány a Fasori Református Templom zenei életét támogató közhasznú szervezet. Elsősorban támogatja a 2003-ban elindult, nagy volumenű orgonaépítést, melynek felén már túl vagyunk: jelenleg a 7. ütem 10 milliós projektje a rövidtávú cél, melyet 2012. április 30-ig valósítunk meg. Másodsorban támogatja a Fasori Zenés Esték évi 15 hangversenyét, mely a VI. és VII. kerület, és általában a templomi zene magas színvonalú hagyományává vált az elmúlt 8 évben.
www.fze.hu
A Fasori Zenés Esték hangversenysorozat Terézvárosban és Erzsébetvárosban is egyedülálló kulturális program. Többezer példányban megjelenő műsorfüzetben közöljük az elhangzó műsorokat. Az orgona építésével párhuzamos hosszútávú célunk, hogy évenként egy-egy külföldi előadóművész meghívásával színesedjen a sorozat. A KAP támogatást a IX. évfolyam műsorfüzetére és az orgonaépítés 7. ütemére szeretnénk fordítani.
Igényelt összeg:
1 500 000 Ft
Összegyűlt:
81 239 Ft
Fauna Egyesület
(6%)
Küldetés: A Fauna Egyesület 1989-ben alakult közhasznú szervezet, mely az élet tiszteletén alapuló, ökológiai szempontból fenntartható társadalom kialakítása érdekében dolgozik. Akciókkal, az állatok és állatbarát emberek érdekeinek érvényesítésével és oktatással foglalkozik országszerte. Fő tevékenység: A Fauna Egyesület Magyarországon az egyetlen szervezet, mely a gazdasági haszonállatok védelmével, és egyéb az Európai Unió szintjén jelen levő állatvédelmi problémákkal foglalkozik.
www.fauna.hu/
Célunk jövő évben (2012) a már megszokott és hagyományos megjelenéseinken kívül (sport- és egészségnapok), önkénteseink és támogatóink táborát növelni (klubok, találkozók szervezése), valamint az előző évben elindított oktatási programunk fejlesztése és kiterjesztése. A 2011 szeptemberben kidolgozott haszonállatvédelmi kérdésekkel foglakozó oktatási anyagunkat több ökoiskolában, több száz gyermeknek mutattuk be. Célunk idén minél több, nem csak ökoiskolába eljutni ezzel az előadással. További tervünk hosszú távú együttműködést kialakítani a Fővárosi Növény- és Állatkerttel mellyel kapcsolatban november végén születik döntés. Úgy véljük az Állatkertben található "Parasztudvar" létesítmény ideális hely az Egyesület célkitűzéseinek és filozófiájának bemutatására. Itt rávilágíthatunk a kicsiktől a nagyokig mindenki számára, hogy miért fontos a környezettudatosság, a felelős és erőszakmentes életvitel, valamint a humánus bánásmód biztosítása a haszonállatok számára. Bemutathatjuk továbbá az állatbarát termékeket is, mint például a sikeresen folyó kampányunk termékét, a "nem ketreces" tojást. Az Állatkert ideális helyszín bemutatni a kis családi gazdagságok fontos szerepét abban, hogy a fenntartható gazdaságot megvalósíthassuk és hogy bemutathassuk miért nem környezet- ember- és főleg nem állatbarát a nagyüzemi állattartás napjainkban. Az eddig elkészült oktatási anyag a 7. osztályos korosztályt célozza meg,ezt szeretnénk kiterjeszteni minden korosztályra, hisz az Állatkertbe minden korosztály képviselői ellátogatnak.
Igényelt összeg:
800 000 Ft
Összegyűlt:
45 349 Ft
Gyermeklánc Alapítvány
(23%)
Alapítványunk célja a Napsugár óvodába járó gyermekek sokoldalú, harmonikus fejlesztése. Fontosnak tartjuk, hogy képességeikhez mérten, a legújabb és leghatékonyabb eszközökkel segítsük képességeik kibontakozását. Nevelési elveinkben a hagyományőrzésre és a természet értékeinek megóvására is nagy hangsúlyt fektetünk. Alapítványunk célja a Napsugár óvodába járó gyermekek sokoldalú, harmonikus fejlesztése. Fontosnak tartjuk, hogy lehetőségeinkhez mérten, a legújabb és leghatékonyabb eszközökkel segítsük képességeik kibontakozását. Nevelési elveinkben a hagyományőrzésre és a természet értékeinek megóvására is nagy hangsúlyt fektetünk. http://www.ovoda-solymar.hu/napsugar
www.ovoda-solymar.hu/napsugar
A többfunkciós játszóhajónk ütéscsillapításának megvalósítása és egy fészek hinta kivitelezése.
Igényelt összeg:
500 000 Ft
Összegyűlt:
112 849 Ft
Gyermekmédia Egyesület
(0%)
A Gyermekmédia Egyesület fő célja, hogy gyermekeknek/gyermekekről szóló műsorok készüljenek, melyek valódi kulturális és morális értéket képviselnek. Magyarországon – 1-2 üdítő kivételt leszámítva – NINCS gyerekműsor, gyerekeknek szóló magazinműsor, gyerekfilm. Illetve van, a 30-40 évvel ezelőtt készült zseniális műalkotások, melyek velünk élnek, barátaink lettek (pl.: Vuk, Süsü, Bagaméri, Bors néni, Szervusz Szergej, Mézga Aladár, Gusztáv, Mekk Mester, MirrMurr a kandúr, Csilicsala bácsi, Gombóc Artúr, a Nagy Hohohohorgász, Kököjszi és Bobojsza, Mazsola és Tádé, nem szólva Frigyes mesterről, Hakapeszi makiról és a versmondó lányról.) Ma már más a technológia, de ugyanannyi zseniális alkotó várja, hogy megint legyen tere az alkotásnak. Ezért hoztuk létre a KölyökAdó GyerekRádiót, a HangAdó Ifjúsági web programot, az ezekhez kapcsolódó riporterképzést, valamint a gyermek és ifjúsági önkéntes programokat is..
gyermekmedia.eu
"KölyökKommandó, azaz gyerekek a gyerekekért" projekt, melynek keretén belül egy országos mozgalmat indítottunk. A KölyökKommandó keretén belül parkokat, sportpályákat, óvodai termeket újítunk fel, játszótereket építünk felnőtt segítséggel. Ezeket a megmozdulásokat a mépartnereink is figyelemmel kísérik. Így a sikereket, a felújított területeket, a boldog gyerekeket is bemutatják, és mi is ezt tesszük partnereink és saját méorgánumainkon keresztül, mellyel arra bíztatjuk a többi gyereket is, hogy ebben a sivár, egocentrikus világban is létezik a másokon segítés öröme. A célokat, a megvalósítás módját szakemberek segítségével maguk a gyerekek találhatják ki. A terveink szerint ebből az összegből például egy kórházi gyerekosztály közös kifestését, mesedekorálását, egy nagyon szegény falu osztálytermének közös felújítását, és/vagy a vörösiszap sújtotta gyerekek óvodakertjének rekultiváció utáni rendberakását vállaljuk. Célunk példákon, valós történeteinken keresztül megmutatni, hogy hogyan tudnak az egészséges, jobb módú, - esetleg nagyobb - gyerekek hátrányos helyzetű, beteg gyerekeken segíteni. A közös munka örömén és a "meglepetésszerzés" örömén túl nagyon sokat tanulnak egymástól a résztvevők. Mi felnőttek is, és a televízió nézői is!
Igényelt összeg:
1 500 000 Ft
Összegyűlt:
2 167 Ft
Gyermekünk az Életünk Alapítvány
(8%)
Alapítványunk 2001 óta egészségügyi intézményeknek szponzorai segítségével életmentő készülékeket adományoz. Kiemelt területünk az Országos Mentőszolgálat megyei szervezeteinek ,alapítványainak esetkocsijában a műszerezettség fejlesztése. Eddigi munkánk révén több mint 220.000.000 ft. értékben adtunk át kórházi és mentős életmentő felszereléseket.Átadásaik mindig nyilvánosak,Magyar sztárok részvételével Jótékonysági Gáláink keretein belül.
PROJEKT: Weimann Sürgősségi komplett mentőstáska ,és Weimann váladékszívó megvásárlása lenne a célunk, melyeknek beszerzési ára 2.300.000. Ft.
Igényelt összeg:
1 500 000 Ft
Összegyűlt:
114 008 Ft
Hármas Egység Pedagógiai Alapítvány
(0%)
A Hármas Egység Pedagógiai Alapítvány a Waldorf pedagógia elvén és módszerein alapuló óvodát tart fenn, a Waldorf pedagógiával kapcsolatos képzéseket, továbbképzéseket támogat, szorosan együttműködik más civil szervezetekkel egymás segítése érdekében.
www.waldorfpecs.hu
A Hármas Egység Pedagógiai Alapítvány által fenntartot Tettye Völgye Waldorf Óvoda udvarának szebbé és a gyermekek számára izgalmasabbá tétele a célunk. Ennek érdekében fa játékokat szeretnénk e projekt keretében vásárolni, illetve szeretnénk zöldebbé, parkosabbá,a gyerekek számára izgalmasabbá tenni a növényzet által is az óvoda külső terét.
Igényelt összeg:
200 000 Ft
Összegyűlt:
821 Ft
Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány
(82%)
A Heim Pál Gyermekkórház 1990-ben alapította meg az Alapítványt. Célja a Kórház fejlesztése, a gyermekek ellátási körülményeinek javítása, műszerezettségének és a dolgozók szakmai tudásának fejlesztése. A pár százezer forintba kerülő infúziós pumpáktól a 36 millió forintba kerülő ultrahang készülékig nagyon sok orvosi műszert adományozott a kórháznak, a TÁMOGATÓK segítségével.
www.heimalap.hu
A Sebészeti osztály műszerezettségét szeretnénk javítani egy thermiás vágókészülék beszerzésével, mely a műtéti eljárások során nagyon fontos. A sebészeti beavatkozás során a vágás felülete nagyon tiszta, látható szövetkárosodás nélkülinek kell lennie, melyet hagyományos szikével nem lehet produkálni, ezért a thermiás készülék használata szinte kötelező. Az elektroscalpellel történő vágás során nem szükséges nyomást kifejteni, az operáció gyors és mind a vágás, mind a koaguláció ugyanazzal az eszközzel kivitelezhető.
Igényelt összeg:
1 500 000 Ft
Összegyűlt:
1 223 552 Ft
Helytörténeti Alapítvány Solymár
(48%)
A Helytörténeti Alapítványt 20 éve alapították a Helytörténeti Társaság tagjai azzal a céllal, hogy Solymár történelmi-, kulturális örökségét, feltárja és közkincsé tegye.
www.solymarvar.hu
A vár kútjának régészeti feltárása, valamint az elkészült faszerkezetek (kapu és vártorony) újra festése, konzerválása.
Igényelt összeg:
300 000 Ft
Összegyűlt:
144 524 Ft
Jó Egészség Centrum Alapítvány
(1%)
Az alapítvány bemutatása: Az alapítvány az érszűkület és magas vérnyomás kezelésében fejti ki tevékenységét. A magas vérnyomást egy úgynevezett MOFETTA kabinban igyekszünk a megfelelő szintre beállítani egy színtelen, szagtalan, a levegőnél nehezebb gáz segítségével. Az alkalmazott gáz tágítja az ereket és ezáltal csökkenti a vérnyomást. Mozgásszervi bántalmak kezelésére újonnan beállítottunk egy pulzáló elektromosságot előállító matracot, amellyel sikeres eredményeket értünk el.
www.joegeszsegcentrum.fw.hu/
Tevékenységünket szélesíteni kívánjuk egy beállított masszőr segítségével. E tevékenység szorosan kapcsolódik a mágnesterápiás tevékenységünkhöz. Új rendelő kialakítása van folyamatban, amelytől azt reméljük, hogy szélesebb körben érjük el a rászorulókat.
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
11 698 Ft
Kelet-európai Utógondozottakért és Lakóotthonban Lakókért Alapítvány
(0%)
Alapítványunk azért jött létre, hogy állami gondozott, lakóotthonokban, nevelőotthonokban élő fiataloknak, gyerekeknek segítse a társadalmi integrációját. Célunk, hogy olyan önkéntes rendszert alakítsunk ki, amin keresztül összekapcsoljuk őket családban nevelkedett fiatalokkal. Ebben a programban az önkéntesek két hetente találkoznak a nevelőotthonban élőkkel, ahol érték és jellemépítő klubokat, játékokat beszélgetéseket szerveznek a gyerekeknek. Ezúton fény derülhet: a gyerekek rejtett képességeire, tehetségeire, amiben mi később segítünk nekik kiteljesedni valamint belső kapaszkodókat kaphatnak, amelyek mentén el tudnak igazodni a mindennapi életben.
www.kulalapitvany.hu
Szeretnénk támogatást nyerni az egyik nyári táborunkra, és az arra való felkészülésre. A tábor jellege a gyerekek kívánságának megfelelően sport és tánc tábor lesz, állami gondoskodásban élők számára önkéntesek bevonásával. A tábort diákvezetőkkel szervezzünk meg, és a tavalyi tapasztalatok alapján úgy látjuk hatékonynak, hogyha a diákvezetőkkel előtte többet találkozunk, hogy minél több valósuljon meg az ötleteikből. Ezért már januártól szeretnénk havonta egyszer találkozni a mátészalkai, nyírbátori, berkeszi fiatalokkal, akikkel egy-egy napos tréning keretében szervezzük meg a tábort. Főcél: motiváljuk a fiatal diákvezetőket, a közösségi életben való részvételre, ezáltal megtanulnak a saját közösségeikben is klubokat tartani. További célok: a résztvevő fiatalok közelebb kerüljenek az önkéntesekhez, mentori, baráti kapcsolatok alakuljanak ki, amik segítik őket az életben való eligazodásban. • A sport fegyelmet tanít • motivál a rendszeres mozgásra • negatív energiáik hatékony levezetésére motiváljuk • egyéb foglalkozás keretében a hatékony kommunikáció alapjaira tanítjuk őket • A táborban összesen 75 fő vesz részt, amiből 50 fő gyerek, 10 diákvezető és 15 önkéntes, mentor vesz részt.
Igényelt összeg:
1 500 000 Ft
Összegyűlt:
4 076 Ft
Kolompos A Gyermekekért Alapítvány
(1%)
Az Alapítvány célja az óvodás és kisiskolás korosztályok zenei készségének fejlesztése, a gyermekek esztétikai érzékenységének kiművelése, érdeklődésük felkeltése a művészetek, elsősorban a zene, a népzene, a magyar népszokások iránt. Mindezen célkitűzéseket az Alapítvány az alábbi tevékenységek formájában törekszik megvalósítani: 1.Gyermekek számára különböző korosztályoknak az életkori sajátosságoknak megfelelően kidolgozott speciális zenei, táncos mesejáték műsorok szerkesztése és előadása. 2.Játékos formában maradandó élményt nyújtó hagyomány-ápoló, az óvodai nevelési program részeként kezelhető műsorok megszervezése és előadása. 3.Az 1-2 pontban leírt programokhoz kapcsolódó kiadványok, hangzó és képi anyagok elkészítésének támogatása. 4.Az Alapítvány távolabbi elképzelései között szerepel nemzetközi kapcsolatok kiépítése hasonló tevékenységet végző szervezetekkel, magyar és külföldi gyerekek számára zenei táborok szervezése.
www.kolompos.hu
2004 óta, immár 8 éve szervez az Alapítvány Szerencsen Kolompos családi tábort,családok és gyermekek számára. Kiemelt hangsúlyt kapnak a zenés, néptáncos, és kézműves foglalkozások, melyen a gyermekek és szüleik is részt vehetnek. A táborba rendszeresen érkeznek igényes népzenei együttesek, zenészek,például Kerekes Együttes,Esztenás Együttes, Siklósi Krisztián, Zimber Ferenc.Néptánccsoportok, mint a Csillagszemű táncegyüttes, Bodrog Néptáncegyüttes.Magyar történelmi bemutatót Dr.Hidán Csaba tart a családoknak, valamint ellátogatott már a táborba számos báb-és színi társulat is, például a Ládafia Bábszínház, Batyu Színház, Levendula Színház. Az kézműves foglalkozásokat a a teljesség igénye nélkül a Pöcök Egyesület, Jung Rita, Szentgáli Varga Szilárd tartják. Kiemelt program a legkisebbeknek szóló Tipegő-Topogó foglalkozás Benedek Krisztina vezetésével, mely a legkisebb 0-4 éves korosztályt célozza meg, zenés, énekelős, mondókás, játékos formában, mindezt a gyönyörűen felújított Rákóczi várban és környékén. A pályázatban a 2012.évi 9.Kolompos Táborban fellépő művészek és kézművesek tiszteletdíjára, utazási, szállás és étkezési költségeire, anyagköltségeire kérnénk a támogatást.Valamint a tábor működése során felmerülő nyomtatványok,tábori füzetek nyomtatására, a Zenetanoda foglalkozáshoz hangszerek vásárlására.
Igényelt összeg:
1 500 000 Ft
Összegyűlt:
12 906 Ft
Kontakt Alapítvány
(37%)
Legfőbb célkitűzésünk a munka- és pályatanácsadás új módszereinek kidolgozása, terjesztése. Célcsoportjaink közé tartoznak a munkaerő-piacon hátrányos helyzetű, roma, inaktív és tartós álláskeresők, nők, 50 év felettiek, pályakezdők, rehabilitációs járadékban részesülők. A munkaerőpiacon hátrányos helyzetű rétegek képzését, foglalkoztatását, társadalmi esélyegyenlőségét segítjük elő az igénybe vehető szolgáltatásokkal.
www.palyanet.hu
A Kontakt Alapítványt 1999-ben hozták létre a humán szolgáltatás fejlesztésére. 2002-ben Gödöllőn, 2004-ben Budapesten, 2011-ben a Fővárosban további 6, Pest megyében pedig 8 helyen nyitottunk irodát, ahol szolgáltatásaink a résztvevők számára ingyenesen igénybe vehetőek. A Pest megyei települések egyike Pilisvörösvár. A KAP Program keretein belül a pilisvörösvári irodát (Pálya-Pont) szeretnénk a lakosság körében népszerűsíteni, fenntartani. Az irodában a fiatalok számára pályaorientációs tanácsadást, álláskeresők számára pályaválasztási-, munkavállalási tanácsadást tartunk. A tavasz folyamán felvettük a kapcsolatot a környékbeli iskolákkal, ahova az egyes osztályokban pályaorientációs csoportfoglalkozásokat tartunk a diákok megfelelő iskolaválasztásának érdekében. A programban az iroda fenntartására, szolgáltatások fejlesztésére, illetve az irodában dolgozó munkatársunk bérére kívánjuk fordítani a támogatás összegét.
Igényelt összeg:
1 230 000 Ft
Összegyűlt:
450 761 Ft
Köz-Játék Színházi Közhasznú Egyesület
(3%)
Egyesületünk színjátszó köröket vezet Budapesten, és Budapest környékén számos iskolában. Egyesületünk tagjai 5 éve (akkor még nem egyesületi színekben, de 2010. óta igen) színjátszó táborokat tartanak Horányban és Száron. Jelenleg Szentendrén tartunk tábort, ahol a táborzáró koncerten lemezfelvétel készül. Azt tervezzük, hogy országos színjátszó fesztiválokat szervezünk, ahol az ország összes gyerek színjátszó köre részt vehetne és a gyerekek és oktatóik megismerkedhetnének egymás munkáival.
koz-jatek.blogspot.com
Országos Gyerek Színjátszó Fesztivált szervezünk 2012. tavaszára. Célunk az, hogy az ország összes gyerek színjátszó köre részt vehessen, a csoportok megismerhessék egymás munkáját. A támogatásokat, amikre pályázunk, ezen csoportok táborozási költségeire szeretnénk fordítani.
Igényelt összeg:
1 200 000 Ft
Összegyűlt:
40 167 Ft
Lélekláng Alapítvány
(2%)
Tevékenységünkkel az időskorúakat, betegeket, a fogyatékkal élőket, az egyéb okból segítségre szorulókat otthonukban és a kialakítandó közösségi házunkban segítjük életvitelükben, gondozzuk, ápoljuk a hagyományos nyugati,- és az antropozófiai gyógyászat által nyújtott gyógyító eljárások alkalmazásával. A közösségi ház működtetésével szeretnénk egy biztonságot nyújtó, egymást segítő, emberséges életteret kialakítani az ott élők és a ház életébe rövidebb- hosszabb ideig bekapcsolódók számára.
leleklangalapitvany.hu
A 2011.évben elnyert KAP pályázati pénz segítségével létrehoztuk a honlapunkat, tájékoztató anyagokat készítettünk. Ebben az évben is szeretnénk a céljaink megvalósításában továbblépni. A közösségi ház működtetéséhez szükséges berendezési tárgyak, gyógyászati és művészetterápiás eszközök, anyagok beszerzéséhez szeretnénk támogatást elnyerni.
Igényelt összeg:
500 000 Ft
Összegyűlt:
11 105 Ft
Madách Irodalmi Társaság
(70%)
Madách-kutatás, konferenciák (eddig húsz alkalommal), az eredmények, valamint Madách műveinek kiadása magyar és idegen nyelven (eddig 77 kötet), a Digitális Madách Archívum folyamatos fejlesztése, folyamatos információcsere a Madách-kutatók között, másrészt információszolgáltatás az érdeklődők felé.
www.madach.hu
Három kiadvány megjelentetése: XIX. Madách Szimpózium (a 2011-ben elhangzott előadások kötete) Andor Csaba: Madách korai szerelmei Bódi Györgyné: Madách bibliográfia Mindegyiket 120 példányban, alapvetően könyvtárak és közgyűjtemények részére adjuk ki, a bibliográfiát kemény kötéssel
Igényelt összeg:
200 000 Ft
Összegyűlt:
139 113 Ft
Magyar Bohócok A Betegekért Alapítvány
(18%)
2000 óta rendszeresen látogatjuk, a nevetésterápia módszerét alkalmazva a budapesti Heim Pál kórház betegeit. Jótékony hatása, fontossága a lelki gyógyulási folyamatban már bizonyított és ezt az orvosok, a kórházi személyzet is erősen támogatja.
www.bohocdokik.hu
Az Alapítvány a nevetésterápia módszerét használja fel a kórházban fekvő beteg gyermekek lelki megerősödése érdekében. Szeretnénk folytatni a bohócviziteket,a budapesti gyermekkórházakban heti rendszerességgel hétfőn és csütörtökönként, ezért nyújtjuk be immáron harmadik alkalommal - melyet ezúton is köszönünk - jelentkezésünket a KAP programra.
Igényelt összeg:
1 500 000 Ft
Összegyűlt:
273 548 Ft
Magyar BOTHMER-Gimnasztika Egyesület
(2%)
A Magyar Bothmer-gimnasztika Egyesület a fenntartója a Magyar Bothmer-képzésnek ,az ehhez kapcsolódó posztgraduális képzéseknek . Ezeken kívül szervezője az évenként megrendezésre kerülő Waldorf Olimpiának.
www.bothmer.hu
A 2012.évi XVII.Waldorf Olimpián kb.380 ötödik osztályos gyermek vesz majd részt. A gyermekek minden évben emlékpólót kapnak az olimpia végén,ennek költségét pályázzuk meg. Ezenkívül az edzők és szervezők önkéntes munkával bonyolítják az olimpiát,szállásdíjuk és étkezésük költsége tartozik még a pályázathoz.
Igényelt összeg:
400 000 Ft
Összegyűlt:
9 135 Ft
Magyar Élelmiszerbank Egyesület
(2%)
Az Élelmiszerbanknál célunk, hogy kapcsolatot teremtsünk a felhalmozódó élelmiszerfeleslegek és a rászorulók között, ezzel elősegítsük az éhezés és az élelmiszerpazarlás csökkenését. Működésünk során egyszerre szolgálunk szociális és környezetvédelmi célokat. 15 éves fennállásunk óta gyártóktól, kereskedelmi hálózatoktól gyűjtjük be a feleslegessé vált élelmiszereket és juttatjuk el 300.000 nélkülözőhöz. 2019-ben 11.000 tonna élelmiszert mentettünk.
www.elelmiszerbank.hu
Projektünk célja hideg- és melegkonyhai készételek jótékonysági szétosztásának beindítása – jogi keretek megteremtése; – a gyakorlat beindítása. A jogi keretek megteremtésén belül ajánlásokat fogalmazunk meg az elkészítők, illetve a felszolgálást végzők részére annak érdekében, hogy a maradék készétel lehető legnagyobb hányada maradjon hasznosítható. minta-szerződést készítünk, amely a fenti alapelveknek megfelelő megállapodást rögzít a maradék készétel átadója és átvevője között A gyakorlat beindítása során létrehozzuk a szükséges, de még hiányzó logisztikai hátteret (a hűtött szállítási és tárolási kapacitás már jelenleg is rendelkezésre áll), majd néhány gondosan kiválasztott rendezvényen illetve konyhán pilot jelleggel megszervezzük a begyűjtést és az azt követő szétosztást, kipróbált partnerek részvételével. A pilot-ot követően, a tapasztalatok birtokában külön tervezzük majd meg, hogy a folyamat hogyan válhat napi gyakorlattá.
Igényelt összeg:
1 500 000 Ft
Összegyűlt:
26 119 Ft
Magyar Hajózásért Egyesület
(28%)
A Magyar Hajózásért Egyesület a hazai hajós közélet aktív szereplője. Muzeális értékű hajókat üzemeltet, vagy részt vállal megőrzésükben, ellát speciális hajózási feladatokat, részese közfeladatok ellátásának, szerkeszti, fejleszti a virtuális múzeumot, a Magyar Hajóregisztert, kirándulásokon tanulmányozza a hajózható vízfolyásokat, környezetbarát programokat hirdet, véleményezi a kormányzati viziközlekedési elképzeléseket, őrzi a hajós hagyományokat.
www.hajocsavar.hu
A hajoregiszter.hu virtuális múzeum oldalának jelentős fejlesztése után szeretnénk fejleszteni a hajocsavar.hu oldalt, amely helyet adna tematikus hajózás- és ipartörténeti kiadványok publikálásának. Ilyenek volnának 2012. évben a Váci Hajógyár története, az ADRIA Magyar Királyi Tengerhajózási Rt. története, a magyar Jégtörő flotta kialakulása és munkája, a balatoni hajózás a XX. században. Mindegyik téma történeti jelentőségén kívül ki kívánjuk emelni a jelenben is figyelembe vehető tanulságát, különös tekintettel arra, hogy a nagy múltú hazai hajógyártás ismét bontogatja szárnyait. A jövőben továbbfejlesztett hajocsavar.hu oldal a hajoregiszter.hu oldallal együtt átfogó képet nyújtana a víziközlekedési ágazat múltjáról, jelenéről, a műszaki fejlődésben játszott innovatív szerepéről, a környezetkímélő közlekedésről.
Igényelt összeg:
700 000 Ft
Összegyűlt:
197 618 Ft
Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége
(84%)
Több mint 90 éve állunk a hazai látássérültek szolgálatában. Feladatunk a vak és gyengénlátó emberek habilitációjának és rehabilitációjának elősegítése. Figyelemmel kísérjük a vak és gyengénlátó gyerekek helyzetét, elősegítjük a felnőtt korban megvakult személyek Braille írás-olvasását. Továbbá Vakvezetőkutya-kiképző Iskolát működtetünk.
www.mvgyosz.hu
Vakvezetőkutya Kiképző Iskolánk évente 12 kutyát képez ki látássérültek számára. Jelenleg is több mint 70 ember vár segítőtársra.Egy kutya kiképzése 1.800.000,- Ft. A folyamatosan csökkenő állami támogatás miatt szükségünk van az Önök segytségére is. Köszönjük.
Igényelt összeg:
1 500 000 Ft
Összegyűlt:
1 262 806 Ft
Marosvásárhelyi Nagy Borbála Leukémiás és Daganatos Gyermekekért Alapítvány
(13%)
Marosvásárhelyi Nagy Borbála Leukémiás és Daganatos Gyermekekért Alapítvány célja kiemelten az Erdélyben élő leukémiás és daganatos betegségben szenvedő gyermekek és családok segítése, valamint Marosvásárhelyi Gyermekonkológiai Központ támogatása orvosi műszerekkel, korszerű gnosztikai eszközökkel. 2008-ban a Marosvásárhelyi Megyei Kórház Onkológiai osztályán kezelt beteg gyermekek számára korszerű tornatermet alakítottunk ki, ahol a gyerekek a kezelések idején mozoghatnak, tornázhatnak. 2009. áprilisában egyszer használatos orvosi eszközökkel, játékokkal, rajzeszközökkel ajándékoztuk meg marosvásárhelyi kórház onkológiai beteg gyermekeit. 2010. tavaszán a kórházi betegágyakhoz kötött gyerekeknek vittünk kézműves foglalkozásokhoz eszközöket, játékokat. 2011-ben a MagNet Bank támogatásából korszerű infúziós pumpát vásároltunk, mely a Marosvásárhelyi Megyei Kórház Onkológiai osztályán segíti a gyógyító munkát.
nagyborbalaalapitvany.hu
Daganatos, leukémiás gyermekek általában egy évet töltenek kórházban a betegágyakhoz kötve. Kézműves foglalkozásokkal szeretnénk elterelni a figyelmüket a betegségről, és visszacsempészni az életükbe a gyerekkor szépségeiből egy keveset. A foglalkozásokhoz (rajzolás, festés, rongybabakészítés, gyöngyfűzés, játékkészítés, agyagozás, üvegfestés, nemezelés, batikolás, selyemfestés, stb.) szükséges eszközöket szeretnénk vásárolni a támogatásból.
Igényelt összeg:
800 000 Ft
Összegyűlt:
107 835 Ft
Műszaki Feltalálók Tudományos Egyesülete
(6%)
A Műszaki Feltalálok Tudományos Egyesülete (MUFEGY) a műszaki feltalálók, kutatás-fejlesztési tevékenységet végző szakemberek érdekvédelmét ellátó, azok célkitűzéseinek elérését segítő nem profitérdekeltségű közhasznú szervezet. Az Egyesület törekszik a műszaki fejlesztések, kutatási eredmények széleskörű terjesztésére, azok társadalom általi elfogadtatására. Figyelemmel kísérjük a feltalálók érdekeit, fejlesztéseiket előmozdítjuk. Kérjük támogassa Ön is céljainkat.
www.mufegy.hu
Egyesületünk célja, hogy megfelelő technikai eszközökkel segítse a feltalálók, műszakiak munkáját. Ennek érdekében egy A1 méretű plottert és kettő monotort, valamint egy számítógépet szeretnénk beszerezni, hogy megfelelő technikai háttérrel szolgálhassuk közhasznú céljainkat. Kérjük támogassa egyesületünket, hogy esélyt adjunk a hazai fejlesztőknek a nemzetközi színpadon való helytállásra. Köszönjük!
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
61 745 Ft
Nagykovácsi Waldorf Óvoda Alapítvány
(16%)
Alapítványunk tartja fenn a 24 férőhelyes Nagykovács Waldorf Óvodát, immár 20 éve.
Az elnyerni kívánt összegből a három és annál több gyermekes családok hozzájárulásait egészítenénk ki, így támogatnánk azt a szándékunkat miszerint anyagiaktól függetlenül elérhető az alternatív pedagógiát nyújtó intézményünk.
Igényelt összeg:
200 000 Ft
Összegyűlt:
31 222 Ft
Napfény a Beteg Gyermekekért, Rászorultakért Közhasznú Alapítvány
(13%)
Az alapítvány 2008-ban alakult, elsődleges célja a hazai gyermekkórházak és más egészségügyi intézmények orvosi műszerekkel történő ellátottságának javítása. Napi munkánk során folyamatosan szembesülünk vele, mennyi nehézséget okoznak az elavult, vagy hibásan működő műszerek a beteg gyermekek mindennapi gyógyítása során, modern eszközök hiányában pedig az orvosok munkája gyakran teljesen ellehetetlenül.
www.napfenyalapitvany.hu
A szív és érrendszeri megbetegedések az utóbbi években sajnos a csecsemők és gyermekek között is egyre gyakrabban fordulnak elő. Alapítványunk úgy gondolja, egyetlen beteg kisgyermek élete sem múlhat azon, hogy a szükséges műszerek a megfelelő időben, a megfelelő helyen nem állnak rendelkezésre, ezért folyamatosan segíteni kívánjuk a Gyermekszív Központot. A Gyermekszív Központ két intenzív osztállyal és két részlegbol álló gyermekosztállyal látja el feladatát. Évi 600 műtét, 400 katéteres beavatkozás, illetve egyéb műszeres vizsgálatok jelentik a centrum fo tevékenységi körét. Ehhez a munkához szeretnénk hozzájárulni 1db U-3002S típusú ultrahangos gyógyszerporlasztó készülékkel.
Igényelt összeg:
800 000 Ft
Összegyűlt:
105 310 Ft
Napvitézek Alapítvány
(0%)
A rádiónk küldetése Egy azonos emberi értékek mentén gondolkodó kis csoport létrehozta a Tiszta Hangok közösségi Rádiót. Célunk, hogy műsorainkkal a tiszta emberi értékek iránti fogékonyságot erősítsük. A rádió ezért egy olyan dinamikus és impulzív eszköz kíván lenni, amely egyéni és közösségi morális fejlődésre inspirál.
tisztahangok.wordpress.com/
A tavaly elég támogatás hiányában elmaradt új honlapunkat szeretnénk megújítani. Reméljük, a következő KAP programban már sikeresebbek leszünk.
Igényelt összeg:
1 400 000 Ft
Összegyűlt:
4 048 Ft
Óbudai Waldorf Alapítvány
(26%)
"1990-ben szülői kör állt össze Óbudán, akik szerették volna gyermekeiket a Waldorf pedagógia szellemében felnevelni. A harmadik kerületi önkormányzat támogatásával alapítványt hoztak létre Waldorf-óvoda és iskola beindításához, melynek eredményeképpen az Óbudai Waldorf Iskola 1992 szeptemberében 19 tanulóval megkezdte működését. Az iskola felfelé bővülő rendszerben épült ki, az iskola tanulólétszáma pedig a 2019/2020-es tanévben már 602 fő. Az iskola pedagógiai programja a gyermeki fejlődés törvényszerűségeire épít. Az egyes osztályfokok tananyagát is az adott életkori sajátosságoknak megfelelő szellemi-, lelki-, testi erőnlétet tápláló tudományos, irodalmi és művészeti értékekből választjuk ki. Iskolánk nem az információdömping átadására törekszik (hiszen ezek úgyis gyorsan elavulnak), hanem egyetemes emberi értékek átadására, melyekhez az újabb és újabb információk hozzászövődnek. "
www.obudaiwaldorf.hu
Szeretnénk az iskola számítástechnikai parkját felújítani. Számos tantárgyhoz elengedhetetlen a modern technikai berendezés. Ezek bővítése és az elavultak cseréjére szeretnék ezt a projektet felhasználni.
Igényelt összeg:
500 000 Ft
Összegyűlt:
132 003 Ft
Óbuda Kenguru Szabadidő SE.
(2%)
Az egyesületünk szabadidős sport területén tevékenykedik 2003-óta. 3 éves kortól fogadjuk a gyerekeket óvodás tornánkon, a nagyobbaknak dance-aerobic edzéseket szervezünk. Nagy hangsúlyt fektetünk a gyerekek mentális fejlődésére, a rendszeres és szervezett mozgásra.
www.obudaase.gportal.hu
Családi sport délután 2012. szeptember 14-én. Közös mozgásra invitáljuk az egyesület keretein belül sportoló gyerekeket, szüleikkel, testvéreikkal, nagyszüleikkel csapatokat alkotnának, és közösen kellene különféle sportos feladatokat megoldani, egészséges élettel, természetes gyógymódokkal kapcsolatos teszt feladatokat kellene megoldaniuk. A program végén egy közös aerobicos karate edzést tartanánk, amelyen mindenki részt venne. Ez alatt munkatársaink kiértékelnék a csapatok munkáját, és a végén egy kis ünnepélyes eredményhírdetést tartanánk. Tereink szerint igyekeznénk úgy kialakítani a feladatokat, hogy mindenkinek sikerélménye legyen, fejlesszük a családi összetartozás érzését, a közös felelősségvállalást. Mindenki jól érezze megát, és kellemesen elfáradva, jó élményekkel gazdagodva térne haza. E programnak valamely Óbudai közösségi ház adna helyet, amelynek van kertje és fedett része, gondolván minden időjárásra, és a megfelelő infrastruktúra is elérhető
Igényelt összeg:
200 000 Ft
Összegyűlt:
3 014 Ft
Oltalom Karitatív Egyesület
(13%)
Egyesületünk 1989-ben alakult, célja a rászoruló, társadalom perifériájára jutott emberek támogatása, továbbá a társadalom szolidaritásának, figyelmének felkeltése. Támogatjuk az utcai szociális munkát, női átmeneti szállót, ill. családok átmeneti otthonait üzemeltetjük, valamint hozzánk tartozik 51 ágyas ún. Oltalom Kórház is.tbeni, lelki támogatása, érdekükben a közvélemény figyelmének és szolidaritásának felkeltése. Munkánkat azzal a hittel végezzük, hogy gondozottjaink visszasegíthetőek egy emberhez méltó életbe.
www.oltalom.hu
Az Oltalom Karitatív Egyesület Budapesten a VIII. kerületben és az ország leghátrányosabb régióiban (Észak-Alföldi, Észak-Magyarországi) végzi családsegítő tevékenységét. A területi szolgálatainkkal kapcsolatban álló családok (de az egyedülállók is) a mindennapi megélhetésért küzdenek. Jóformán minden gyermekünk halmozottan hátrányos helyzetű, életkörülményeik kritikus szinten vannak. A gyerekek olyan mélyszegénységben élnek, hogy családjuk csak a legszükségesebb kiadásokat tudja biztosítani, elsősorban a napi megélhetést, az étkezést. Sokuknál szembesültünk azzal a ténnyel is, hogy a mindennapi otthoni étkezés sem biztosított, a gyermekek csak az óvodában, iskolában táplálkoznak. Tisztálkodási szerekre sok esetben már nem futja a család jövedelméből, ezért előfordult az intézményben dolgozó pedagógusok vették meg számukra a nélkülözhetetlen termékeket. Programunk célja, hogy ezeknek a családoknak a mindennapi életükhöz szükséges tisztálkodási felszereléseket biztosítsuk, valamint segítsük őket az élelmezésben is. Ezért a családok részére biztosítani szeretnénk tartós élelmiszereket (felvágott, sajt, vaj, kétszersült, száraztészta, liszt, cukor, étolaj, stb.) és tisztálkodási szereket (szappan, fogkrém, egészségügyi betét, WC papír, zsebkendő, mosószer, stb.). Az élelmiszer, ill. tisztálkodási és higiéniai csomagokat havonta nyújtanánk át a gyerekeknek, így könnyítvén meg életkörülményeiket.
Igényelt összeg:
1 500 000 Ft
Összegyűlt:
197 897 Ft
Országos Szövetség a Daganatos és Leukémiás Gyermekekért
(35%)
Szervezetünk a magyarországi gyermekrák szervezetek hivatalos szövetsége immár 7 éve működik, 15 tagszervezetet tömörít, az Etikus Adománygyűjtő Szervezetek Önszabályozó Testületének tagja. Fő tevékenysége: a Bakonybéli Oktatási és Rehabilitációs Központ megépítése, üzemeltetése, műszervásárlás, szakemberek képzésének támogatása, Kincsünk a Gyermek kiadvány megjelentetése, betegjogi tanácsadás, érintett családok nyaraltatása, betegszállítás.
www.szovetsegunk.hu
A KAP program indulása óta Szövetségünk programjai a Bakonybéli Oktatási és Rehabilitációs Központtal kapcsolatosak.Az idei programban az Oktatási és Konferencia Központ technikai illetve egyéb berendezéseit, valamint az orvosi szoba műszereit szeretnénk megvásárolni. Egy ilyen intézményben egy a 21.századi igényeknek megfelelő orvosi szoba kialakítása kulcsfontosságú, mert a kezelés befejezése után is a gyermekek immumrendszere meglehetősen gyenge és fennáll a fertőzésveszély esélye.
Igényelt összeg:
1 500 000 Ft
Összegyűlt:
520 383 Ft
Ökoszolgálat AlapÍtvány
(3%)
Az Ökoszolgálat az első magyar környezeti tanácsadóként immáron 25 éve segít elsősorban a városlakóknak a zöld életmód váltásban. Praktikus tudást, megoldásokat nyújtunk változatos formában minden érdeklődőnek. Öko háztartás tréningeket, képzéseket szervezünk fiataloknak, felnőtteknek, vállalati közösségeknek, előadásokat, médiaszerepléseket vállalunk, olcsó nyílászáró szigetelési programot futtatunk és működtetjük non-profit öko boltunkat - a Zöld Zugot. Részt veszünk nemzetközi képzéseken és örömmel fogadunk hazai és külföldi önkénteseket programjainkhoz.
www.okoszolgalat.hu/
Öko háztartás tréning Egyre többet beszélünk a környezettudatosságról, sokan mégsem tudják hogyan fogjanak hozzá. Nekik szervezzük tréningünket, ahol avatott szakértőktől kapnak praktikus, a mindennapokban jól használható ötleteket, tanácsokat, konkrét megoldásokat a következő témákban: energiatudatosság, takarítás és tisztítás, szépségápolás, hulladék, víz, táplálkozás, természetes gyógyítás, babaápolás. Elegendő támogatás esetén sokkal többen tudnak részt venni a programon.
Igényelt összeg:
800 000 Ft
Összegyűlt:
23 696 Ft
Pénzügyi Szervezetek Lakossági Figyelője Egyesület
(0%)
A PSZLF célja a hitelt felvevő adósok érdekeinek védelme, a pénzügyi szervezetek működésének lakossági szempontú figyelembe vétele,minősítése azért, hogy a jelenlegi adósi kiszolgáltatottság megszűnjön, és kialakulhasson egy tisztességes, etikus bankrendszer Magyarországon
www.pszlf.com
tanfolyamok, oktatások szervezése: - hitelválsággal érintett adósok körében a pénzügyi tudatosodás elősegítése érdekében - Iskolai oktatás keretében a pénzügyi ismeretek megszerzésésnek elősegítése
Igényelt összeg:
1 500 000 Ft
Összegyűlt:
2 593 Ft
Pilisborosjenői Waldorf Egyesület
(2%)
Az egyesületet 2007-ben hívta létre hat család. Mivel az elmúlt években egyre nagyobb az igény az alternatív nevelési módszerek iránt, ezért egyesületünk egy újabb Waldorf óvoda megteremtését kezdte el szervezni 2015 áprilisában, amelynek eredményeként szeptemberben megnyitotta kapuit Pilisborosjenőn a Gyöngyharmat Waldorf Óvoda.
www.gyongyharmatovi.hu/pilisborosjenoi-waldorf-egyesulet/
működési támogatás az óvoda részére, hogy a a szociális alapelv ne sérüljön
Igényelt összeg:
1 500 000 Ft
Összegyűlt:
23 173 Ft
Pilis-Dunakanyar Waldorf Nevelésért Óvoda és Iskola Egyesület
(2%)
15 éves egyesületünk a Kékvölgy Waldorf Iskola működtetésével a pedagógia megújításán túl társadalmi szinten is aktív felelősséget vállal. A szülők és tanárok a szabadságra nevelés, önnevelés, elfogadás, egyéni és közösségi felelősségvállalás értékei alapján szerveződött közösségében egészséges, kiegyensúlyozott, együttműködő gyermekek nőnek fel. Ez a feladatunk, ez a legtöbb, amit a jövőért tehetünk.
www.kekvolgy.hu
Az iskola Pilisszentlászlón, a Pilisben, egy 1100 lakosú kis faluban található. A régi falusi iskolaépületet kinőttük, az Egyesület a falu határában 2007-ben hitelből vásárolt egy telket, amelyen 2011 őszén egy 4 osztályteremből és színházteremből álló blokk építése kezdődik meg. A színházterem berendezésére (függöny, hang- és fénytechnika) számítunk a támogatók segítségére az iskolások és a falubeliek örömére.
Igényelt összeg:
1 500 000 Ft
Összegyűlt:
23 913 Ft
Pilisi Alkotó Kaptár Egyesület
(3%)
A magyar kultúra és szellemiség művészeti értékeinek ápolása, átörökítése. Az egyesület működése kiterjed a Magyar Köztársaság területére és a világban élő magyarságra. A képzőművészet, zene- és mozgásművészetek, valamint irodalmi igényű egyéb alkotó művészeti tevékenység támogatása, népszerűsítése, új értékek létrehozásának bátorítása és elősegítése. Aktív részvétel a Pilis hegység területének kulturális és művészeti életben, közös műalkotások generálása és patronálása. A pilisi és a magyarság más területeinek művészei közötti kapcsolattartás, tapasztalatcsere, információáramoltatás. Kapcsolat kialakítása országos és külföldi magyarlakta területek művészeti, valamint művészi értékeket támogató, felvevő és közvetítő szervezeteivel. http://www.pake.hu/
www.pake.hu
Az alábbi projektek megvalósítását segítően pályázunk: 1. Pilisi Visszhang Összművészeti Alkotói Pályázatokat hirdetünk évente négy alkalommal az ország és a világ magyar művészei számára. 2. Évente négy Pilisi Összhang nyílt Összművészeti Találkozót rendezünk a Pilisi Visszhang pályázatokban induló, valamint a Pilisben és környékén élő hivatásos és műkedvelő művészek részvételével . 3. A találkozókon bemutatkozó alkotók közös művészeti alkotásaihoz járulunk hozzá forrásnyújtással, szervezéssel, közös képviselettel és terjesztéssel. 4. Mindenki számára nyitott gyermek és felnőtt összművészeti műhelyt működtetünk pilisi művészek vezetésével, ahol képzőművészeti, zenei, tánc és irodalmi értékekre érzékeny, magukat művészi eszközökkel kiteljesítő, kifejező, alkotó, előadó és alkotótársaikra is figyelmes embereket képezünk, formálunk és nevelünk.
Igényelt összeg:
1 200 000 Ft
Összegyűlt:
37 636 Ft
Pitypang Alapítvány
(47%)
A Pitypang Alapítvány 2004-ben jött létre. Célja a solymári Kék Óvodába járó gyermekek harmónikus fejlesztésének elősegítése, a leghatékonyabb módszerekkel, és hozzá kapcsolódó eszközökkel.Az Alapítványhoz befolyt adományokból, a Kék Óvoda tárgyi és technikai feltételeit bővítjük. A Pitypang Alapítvány támogatja a gyermekek környzet tudatos neveléséhez, valamint a játék és mozgásigény kielégítéséhez szükséges komplex eszközök beszerzését.
www.pitypangiskola.hu/alapitvany
Alapítványunk a 2012. évre az óvoda tornatermének eszközbővítését tűzte ki céljául.Szeretnénk, hogy a Kék Ovis gyerekeknek minél több lehetősége nyíljon a mozgás örömének átélésére, az egészséges életmód megalapozására.Az óvda tágas tornateremmel rendelkezik,és a gyerekek a rossz idő beálltával egyre jobban igénylik a mozgásos játékokat.A kicsik mozgásfejlesztése rendkívül fontos az óvodás korban.Ezért olyan tornaszereket szeretnénk vásárolni, melyek játék közben fejlesztik a gyerekek egyensúlyérzékét, a helyes testtartását.
Igényelt összeg:
250 000 Ft
Összegyűlt:
116 846 Ft
Radar- Európai Kortárs Művészetért Közhasznú Egyesület
(1%)
A RadaR – Európai Kortárs Művészetért Közhasznú Egyesület összekötő kapocsként jött létre korunk képzőművészetének alkotói, valamint mecénásai, gyűjtői, de legfőképp a művészet iránt érdeklődő nagyközönség között. Tevékenysége döntően három alapvető területet ölel fel. Egyrészt magyar és nemzetközi kortárs képzőművészek kiállítási lehetőséghez juttatásával, megismertetésével, bemutatásával foglalkozik. Különösen nagy hangsúlyt fektetünk azon alkotókra, akiknek munkássága a létrehozott nyilvánvaló érték ellenére mégsem kap kellő figyelmet. Másrészt a tagok alkotói tevékenységének támogatásával, harmadrészt a műalkotásaik mind szélesebb körű bemutatásával, és szakmai érdekképviselete által erősítendő a kortárs művészet társadalmi jelentőségét! Feladatunk döntően kortárs képzőművészeti rendezvények magas szakmai színvonalon történő létrehozása, művészeti projektek hatékony szervezése, teljeskörű bonyolítása.
www.radarart.com
A Közép- Kelet Európai régióba irányuló kulturális érdeklődés elősegítése, és a kortárs művészeti szcéna hátrányainak leküzdése érdekében a sikeres kezdet után, továbbra is rendszeres jelleggel kívánjuk megjelentetni az Art Guide East, kortárs képzőművészeti mutatót. Eddig, 2011-ben három kiadás készült, a jövőben is negyedévenként tervezzük megjelentetni az újságot. Pályázatunk célja egy olyan nyomtatott, majd később elektronikus formában is megjelenő kiadvány létrehozása és fenntartása, amely azon magyarországi civil szervezetek és galériák nyilvánossággal való kapcsolatát, kommunikációs tevékenységét átfogó módon elősegítő szaklapjává fejlődhet, akik a kortárs művészet területén működnek. Indokoltságát mi sem bizonyíthatja jobban, mint az a tény, hogy ugyan több, mint 20 éve volt a rendszerváltás, Magyarország a művészeti élet fejlődésében még mindig jórészt a határokon belül mozog. Az Art Guide East egy olyan szakmai válogatáson alapuló kiadvány, amely nem csupán ezt a hiányt igyekszik valamelyest pótolni, hanem képet nyújt a régió kortárs művészeti szcénájának állapotáról, alakulásáról aktuális kiállításain keresztül.
Igényelt összeg:
1 200 000 Ft
Összegyűlt:
12 509 Ft
Rák ellen,-Együtt,-Egymásért Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesület
(12%)
1.Rák betegségben érintett személyek testi és lelki rehebilitációja. 2.A szűrő és kontroll vizsgálatok fontosságának propagálása. 3.Rákkeltő anyagok minél szélesebb körben történő ismertetése.
zanap.atw.hu
Rákbetegségben érintett személyek érdekében üzemeltetett gyógyászati segédeszközöket forgalmazó bolt működése során felmerülő költségek. /Áruk beszerzési-, terembérleti-, kommunikációs-, alkalmazotti bér és egyéb üzemeltetési díjak./
Igényelt összeg:
1 500 000 Ft
Összegyűlt:
174 967 Ft
Rubeus Egyesület
(1%)
A Rubeus Egyesület fiatal társadalomkutatók támogatására létrejött szervezet. Kutatásaink célja, hogy a szociális, illetve a gyermek- és ifjúságvédelem területén felmerülő problémákat feltárjuk, közpolitika elemzéseket adva reagáljunk az új típusú társadalmi kihívásokra. Kiemelt kutatási területünk a gyermekvédelem, gyermekesély. Emellett oktatási programokkal is foglalkozunk hátrányos helyzetű gyermekek és a velük foglalkozó szakemberek számára.
www.rubeus.hu
A Rubeus Egyesület az Igazgyöngy Alapítvány által támogatott hátrányos helyzetű gyermekek rajzaiból kiállítást szervez, mely 1 hónapig lesz látható a Wekerlei Kultúrházban. A kiállítás megnyitója a "Mesés valóság" c. családi nap keretében történik, ahol a részt vevő gyermekek, szüleik és pedagógusok számára számos programot kínálunk. A családi nap célja a társadalmi érzékenyítés, a szegénységben élő gyermekek társadalmi befogadásának elősegítése az alkotótevékenység által, valamint a tehetséggondozás és az alkotótevékenység nevelésben, gyermekek fejlődésében, konfliktuskezelésben betöltött szerepének fontosságának hangsúlyozása.
Igényelt összeg:
450 000 Ft
Összegyűlt:
4 243 Ft
Salva Vita Alapítvány
(16%)
Szervezetünk 1993-ban jött létre. Értelmi sérült és autizmussal élő személyek egyéni szükségleteire keres munkaerő-piaci megoldásokat. Szolgáltatásaink lehetővé teszik, hogy a fogyatékos emberek egyenrangú állampolgárokként éljenek, a társadalom megtanulja elfogadni az emberek közötti különbségeket, így befogadóbb közösséggé fejlődjön. A munkáltatókat átvilágítással, tanácsadással, képzésekkel támogatjuk a fogyatékos személyek foglalkoztatásában.
www.salvavita.hu
A KAP programban a Salva Vita Alapítvány Támogatott Foglalkoztatás programja keretében három értelmi sérült és/vagy autizmussal élő fiatalt juttat munkához a nyílt munkaerő-piacon. Ezek a célcsoportok kizárólag személyre szabott támogatással, kifejezetten számukra kifejlesztett módszerekkel tudnak elhelyezkedni, és megbízható lojális munkaerővé, eltartottból adófizető állampolgárrá válni. Többszöri beszélgetés, pályaválasztási és pályaorientációs tanácsadás és komplex pályaalkalmassági felmérés során igyekszünk minél jobban megismerni ügyfeleink képességeit, lehetőségeit, elvárásait és elképzeléseit. Ezután ügyfeleinkkel közösen kidolgozunk egy személyre szabott, képességekre alapozott tervet, és ez alapján kezdjük meg a munkakeresést. Munkapróba keretében lehetőséget biztosítunk arra is, hogy valós szituációban, normál munkahelyeken is kipróbálhassák képességeiket. A számukra megfelelő munkahely megtalálása után, foglalkoztatásuk ideje alatt továbbra is fenntartjuk a kapcsolatot az ügyfelekkel, ill. Dolgozói Klubokat szervezünk számukra.
Igényelt összeg:
1 500 000 Ft
Összegyűlt:
238 496 Ft
Sclerosis Multiplexes Betegek Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete
(3%)
1991-ben alakultunk klubként, 2003-tól az SM betegek Szolnok Megyei egyesületévé nőttük ki magunkat. Civil szervezetként ma már 85 taggal rendelkezünk. Minden érintett és családtagja részére egyénre szabottan nyújtunk információt és segítséget problémáiknak megoldására. Személyesen, telefonon, és internet útján is elérhetőek vagyunk. Tagjainkkal minden évben országos szinten veszünk részt kulturális programokon. Rehabilitációs gyógyüdüléseket szervezünk, biztosítva ezzel testi – lelki egészségük megőrzését. Egyesületünk konferenciák szervezésével, és előadások tartásával biztosítja a Megyében élő SM betegek társadalmi esélyegyenlőségét, érdekérvényesítését.
www.smszolnok.hu
A Sclerosis Multiplex Egyesület célja, hogy ezen ma még gyógyíthatatlan, csak remissióban tartható betegek testi,-lelki rehabilitációját biztosítani tudjuk legalább évente 1 alkalommal legalább 20 fő részére. Elsősorban a megyében, nehéz anyagi körülmények között élő súlyosan mozgáskorlátozott SM-es betegek rehabilitációját kívánjuk finanszírozni.A szállítás, -ellátás,-kézműves foglalkozások,- szállás-,előadók költségeinek felvállalásával. Természetesen a szervezés, és egyéb adminisztrációs költségek is felmerülnek a project kapcsán. Ezen feladat megvalósításához várjuk nagylelkű felajánlásaikat.
Igényelt összeg:
1 350 000 Ft
Összegyűlt:
37 129 Ft
SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa
(23%)
Szervezetünk azért jött létre, hogy otthont és szeretetet nyújtson a vér szerinti családjukat nélkülözni kényszerülő gyermekeknek. Az SOS gyerekek Orosházán, Kőszegen, Kecskeméten, Szegeden és Sében, családi házakban nőnek fel, ahol a vér szerinti testvérek együtt maradhatnak.
www.sos.hu
"Közös pillanatokból épül a család." A gyermekek fejlődését, tehetséggondozását, pályaválasztását, motivációs bázisát szélesíteni szeretnénk e projekt segítségével valamint hozzátartozóik rendszeres, minőségi kapcsolattartását segítenénk. (fejlesztés, logopé, korrepetálás, utazás)
Igényelt összeg:
1 500 000 Ft
Összegyűlt:
338 899 Ft
Szívlapát Közhasznú Alapítvány
(1%)
A Szívlapát Közhasznú Alapítvány 2007-ben alakult. Célunk a környezetvédelem problémáinak, eredményeinek, és a fenntartható fejlődés jelentőségének bemutatása, népszerűsítése a médiában, továbbá művészeti oktatás folytatása és támogatása. Az alapító okiratban rögzített tevékenységeink: Nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés; kulturális tevékenység; környezetvédelem; jogvédő tevékenység (esélyegyenlőség)
www.szivlapatcsoport.hu
A program célja, hogy hátrányos helyzetű kistérségek életén keresztül mutassa be a fenntartható fejlődés ideájának megvalósulási lehetőségeit a projekt a társadalom széles rétegeinek bevonásával, több közösségi program, illetve műsor keretében. Minden egyes eleme a társadalmi összefogásra, az interaktivitásra épít és mindenkihez szól. A projekt egyéb támogatója a Magyar Telekom Nyrt.
Igényelt összeg:
1 500 000 Ft
Összegyűlt:
21 602 Ft
Születés Hete Közhasznú Egyesület
(3%)
Szülés-születés körüli időszakban nyújtunk hiteles, friss, korrekt információkat internetes honlapunk és ingyenes rendezvényeink segítségével. Felkaroljuk az azonos értékrendű alternatív csoportokat, ismertté tesszük tevékenységüket, reklámozzuk valós értékeiket és tudásbázisukat és programjaikat az ország egész területén. Miközben az információkat a célközönség felé áramoltatjuk, az esetleges problémák megoldása érdekében segítünk az adekvát szakemberhez, avagy segítő szervezethez jutásban. Tematikáink közül néhány a teljesség igénye nélkül: párkapcsolat, szexuális felvilágosítás, családtervezés, felelős fogantatás, háborítatlan szülés, szoptatás, hordozás, kötődő nevelés, szerepkonfliktusok a családban, család és karrier...
www.szuleteshete.hu
Egész Évben Születés Hete projektünk könnyed tájékozódást nyújt a babázó családoknak az ország bármely pontján, az év bármely időszakában a lakóhelyhez legközelebbi aktuálisan fontos (párkapcsolattal, szexuális felvilágosítással, családtervezéssel, várandóssággal, szüléssel, szoptatással, hordozással, kötődő neveléssel, csecsemőgondozással,kisgyermekneveléssel, családi élettel kapcsolatos) program, előadás, csoport, tájékoztató, tanfolyam, segítő szervezet felkutatásában,elérésében. A programok és lehetőségek részletes meghirdetése részünkről nem fizetős reklámtevékenység! Nem azt jelenítjük meg, aki képes (lenne) megfizetni a szolgáltatást! Minőségbiztosításunk továbbra is megköveteli, hogy csakis a Születés Hete márkajelzéshez méltó, szemléletünket és értékrendünket tükröző lehetőségek jelenhessenek meg kínálatunkban, ingyen, avagy adomány fejében biztosítva a lehetőséget. Nem bízva a véletlenre az információáramlást, mi magunk is részt kívánunk venni az ország legeldugottabb - figyelemfelhívásra méltó - lehetőségeinek a felkutatásában. Mivel a tevékenység közhasznú, és nem reklámbevételekre épít, ezért remélünk külső támogatást (is) projektünk megvalósításához, a hozzá szükséges minimális tárgyi és emberi erőforrás biztosítása érdekében. Amennyiben projektünk beváltja hozzá fűzött reményeket, hosszabb távon is szeretnénk megvalósítani.
Igényelt összeg:
1 500 000 Ft
Összegyűlt:
51 984 Ft
Táguló Horizont Alapítvány a testi, lelki és szellemi egészségért
(0%)
Holisztikus gyógyító, kutató, oktató egészségmegőrző központ létrehozásán és az egészséges életmód kialakulását elősegítő önfejlesztő, továbbképző helyi közösségek kialakításán dolgozunk. Kiemelten kezeljük a sajátos nevelési igényű gyermekek esélyegyenlőségének és társadalmi integrációjának elősegítését, az új generációs gyermekekkel és családjukkal történő foglalkozásokat. Hangsúlyozzuk az egészségtudatos életmód és az ezzel kapcsolatos egyéni felelősségvállalás fontosságát.
www.tagulohorizont.hu
"Az egészség tanulható" – ismeretterjesztő és képességfejlesztő rendezvénysorozat, amelynek keretében előadásokat, csoportos és egyéni beszélgetéseket, családi napokat, gyermekfoglalkozásokat szervezünk a tudatos testi, lelki, szellemi egészség jegyében. Programjainkon fő hangsúlyt kap a hétköznapokban is könnyedén alkalmazható tudás megosztása: a résztvevők kiegyensúlyozó, feszültségoldó technikákkal, táplálkozási tanácsokkal, speciális mozgásterápiákkal, új energetikai gyógymódokkal ismerkedhetnek meg.
Igényelt összeg:
700 000 Ft
Összegyűlt:
136 Ft
Tájoló Erdei és Tájékozódási Sportok Alapítvány
(8%)
Alapítványunk kitűzött célja a gyermek-, ifjúsági és szabadidősport segítése, ezen tevékenységek erősítését szolgáló célkitűzések támogatása. Hozzájárulás az általános és középiskolákban eredményesen működő sportkörök, sportegyesületek tevékenységéhez. Kiemelt szerepet kap ebben a tájékozódási és a zöld sportok támogatása, valamint a környezetvédelem.
www.tajoloalapitvany.hu
Célunk további gyermekek bevonása a zöld sportok megismerésére. Ezen belül is külön hangsúlyt kap a tájékozódási futás. Kisebb csoportok sportolási lehetőségét szeretnénk minél jobban biztosítani, ezáltal megismertetve velük a térkép és tájoló használatát - amit reméljük felnőtt korukra hasznosan fognak tudni alkalmazni a mindennapi élet területén. A zöld sportok által a természet megismerése, az erdők és állatvilágának szeretete, környezetvédelemre való nevelés a cél.
Igényelt összeg:
500 000 Ft
Összegyűlt:
41 393 Ft
Társaság a Szabadságjogokért (TASZ), partnerek: AutiSpektrum Egyesület, Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségé, Magyar Anyák Akciócsoport
(16%)
Emberi jogi jogvédő civil szervezetként azért dolgozunk, hogy Magyarországon bárki megismerhesse alapvető emberi jogait, és érvényesíthesse azokat a hatalom indokolatlan beavatkozásaival és mulasztásaival szemben. Nyomon követjük a jogalkotást és jogfejlesztő tevékenységet végzünk, stratégiailag fontos perekben képviseletet, jogsegélyt nyújtunk, képzéseket tartunk és médiakampányokkal mozgósítunk.
tasz.hu
A közérdekű adatigénylés mind az aktív állampolgárok, mind az újságírók egyik leghatékonyabb eszköze. Ha valaki elsőkézből szeretne információt szerezni közügyekről, vagy ha azt gyanítja, hogy valamely állami szerv, hivatal, önkormányzat nem tartja tiszteletben mások jogait vagy törvényellenesen működik, akkor minden állampolgárnak jogában áll közérdekű adatot kérni bármely állami szervtől. A TASZ Információszabadság programjának munkatársai közérdekű adatigényléssel kapcsolatos ügyekben ismeretterjesztéssel, jogi tanácsadással, szükség esetén jogi képviselettel segítik az újságírók munkáját. Ennek a munkának az eredményeképpen a TASZ jelenleg az első számú információforrás az újságírók számára közérdekű adatigényléssel kapcsolatos ügyekben. Információszabadság 1x1 című kiadványunk is ezt a célt szolgálja. Mivel 2012. január 1-én változik a törvényi szabályozás, aktualizálnunk kell az ebben szereplő tudnivalókat. Annak érdekében, hogy minél több szerkesztőségbe juthasson el, az átdolgozott füzetet mintegy 2000 példányban szeretnénk kiadni, illetve a hatékonyság növelése érdekében egy oktatóvideót is készítünk a témában.
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
159 716 Ft
Tehetséges Gyermekekért Alapítvány
(29%)
Gimnázium sportéletének szervezője. Ennek keretein belül a tanulók sportversenyekre való felkészítése, azokon való versenyeztetése. Iskolai sportrendezvények szervezése és bonyolítása.
www.schillergymnasium.hu
Nyári sporttábor szervezése a gimnázium 7. és 8. osztályos tanulói részére. Legfontosabb célkitűzések: -egészséges életmódra nevelés -különböző szabadidős sporttevékenységek megismertetése és megszerettetése -közösségi élmények biztosítása
Igényelt összeg:
400 000 Ft
Összegyűlt:
117 184 Ft
Tiszta Vizet Közhasznú Egyesület
(1%)
Az egyik tevékenységi körünk: a környezetvédelem, - azon belül leginkább természetes vízkincseink és a hozzájuk kapcsolódó különleges értékeink bemutatása. Mindezt tesszük tudományos-, és alternatív megoldások ismertetésén keresztül. Felhasználjuk a művészetek valamint az ősi ill. népi hagyományok látásmódját, bölcsességét. Komoly szakértői hátteret sikerült már magunk mögé állítani. Ebből táplálkozik elkötelezettségünk, a második tevékenységi körünk: hogy ismeretterjesztésen (oktatáson) keresztül átadjuk a jövő nemzedékének - a fiatal és fogékony kamaszokon lelkesedését kamatoztatva - a régi/új természetet szerető/óvó/védő szemléletet. Eszközül több csatornát választottunk. Az egyik, egy ingyenes ismeretterjesztő magazin 10.000 példányú megjelentetése. A másik, középiskolásokkal közösen szervezett jeles napok feldolgozása - performance stílusban, kiemelkedő kutató munkák felhasználásával. A harmadikat, pedig a 2012-es évben szeretnénk megvalósítani. Kisiskolásoknak és óvodásoknak szándékozunk olyan színes, érdekes csomagot összeállítani, amit a nevelők felhasználhatnak háttérként saját munkájuk során. Továbbá, Egyesületünk együttműködik olyan rendezvények, kiállítások, fesztiválok, kulturális események létrehozásában, szervezésében, amelyek tematikája összeegyeztethető céljaival. Már az eddig eltelt idő alatt több természet-, és környezetvédelemmel, ökológiával, fenntartható fejlődés témakörével foglalkozó civilszervezettel, közintézménnyel, céggel, magánszeméllyel sikerült felvennünk a kapcsolatot és megállapodnunk egy kölcsönösen előnyös együttműködésben, ( pl. Fenntartható Fejlődés és Erőforrások Kutatócsoport )
www.viztisztaviz.hu
A tevékenységi körünknél felsorolt tevékenységeinkhez szeretnénk kérni a támogatást. A projektjeink célja minden esetben, hogy olyan információkat és szemléleteket osszunk meg fiataljainkkal, amikkel képesek lesznek azonosulni és saját maguk továbbadni társaik számára. Értékteremtésre szükség van ebben az elsilányosodó világban. Szeretnénk folytatni a 2011-ben elkezdett munkánkat, aholis középiskolásokat felkértünk szakértőknek, témavezetőknek, hogy társaik számára saját eszköztárukkal "meséljék el, adják elő, játsszák el" egy-egy közösen megbeszélt feldolgozandó téma ( a környezetvédelem, vízvédelem területéről választottunk...stb) jelentősségét, aktualitását.
Igényelt összeg:
1 500 000 Ft
Összegyűlt:
15 411 Ft
TIT Kossuth Klub Egyesület
(2%)
A TIT Kossuth Klub Egyesület fontos szerepet vállal az oktatással, a tehetséggondozással kapcsolatos kiegészítő tevékenységek szervezésében. Közéleti fórumot teremtünk a tudományos, művészeti és politikai kérdések megvitatásához. A TIT József Attila Szabadegyetem előadássorozatainak sokszínűsége garantálja, hogy mindenki megtalálja azt a kurzust, ami igazán érdekli. Programjaink magas szakmai és kulturális színvonalának fenntartásához, olyan civil szervezetekkel működünk együtt, amelyek meghatározóak a magyar tudományos és kulturális életben.
www.kossuth-klub.hu
Idén szeptemberben indult roma felzárkóztató programunk Roma Értelmiségi Klub címmel. A klub fő célkitűzése az, hogy rendszeres megszólalási, megjelenési lehetőséget adjon a hazai művészeti, tudományos, tömegkommunikációs, gazdasági életben jelentős eredményeket felmutató roma embereknek, nem titkolva, hogy a példaadás indirekt módjait is lehetőségnek látjuk. További célja a klubnak, hogy a romák és nem romák közötti diskurzus teréül szolgáljanak a tervezett kiállítások, kerekasztal-beszélgetések, előadások, zenés vagy táncos rendezvények, felolvasóestek.
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
16 510 Ft
Ürömi Öröm Néptáncműhely Alapítvány
(22%)
népi kultóra, nevelés, oktatás Célunk: Az Ürömi Öröm Néptáncműhely működésének hatékony segítése, előadásainak, táncműsorainak, fesztiváljainak, néptánc táborainak szervezéséhez és lebonyolításához szükséges anyagi és egyéb eszközök biztosításának elősegítése. A népi kultúra és a hagyományok ápolása, megőrzése. Nevelés, oktatás, készségfejlesztés. Nemzeti és etnikai kisebbségekkel, határon túli magyarsággal kapcsolatos tevékenység. Gyermek- és ifjúságvédelem.
www.neptancmuhely.hu
Gyermekek nyári táboroztatása. Egy hetes kézműves és néptánctábor. Rászorultsági alapon a gyermekek úti költségének, szállásának, étkezésének finanszírozása Célunk: A mai fiatalokkal megismertetni és megszerettetni a magyar néptáncot és népzene anyagát. A képzőművészeti foglalkozások, amelybe beletartozik a rajz, festés, szobrászat, kézművesség A feledésbe merült hagyományok felelevenítése. Az egyhetes tábor közösségteremtő és formáló erőinek maximális kihasználása. A páros táncokon keresztül a nemi identitás természetes kezelésének megtanulása.
Igényelt összeg:
150 000 Ft
Összegyűlt:
33 297 Ft
Váci Waldorf Alapítvány
(1%)
Vácott és vonzáskörzetében az egyetlen alternatív pedagógiával dolgozó oktatási intézmény a Waldorf-iskola és óvoda, ezért nagynak mondható a vonzáskörzete, kb. 30 km-es körből érkezik a tanulóknak több mint fele. Vácott 1992-ben indult civil kezdeményezés a Waldorf-pedagógia elvein alapuló oktatási intézmény létrehozására. A fenntartó alapítványt (a jelenlegi jogelődjét) a szülők 1992-ben alapították, majd a Váci Waldorf Alapítványt 2000-ben. Az alapítvány 2006-tól kiemelkedően közhasznú státuszú.
vaciwaldorf.hu
Közösségi összefogással és a MagNet Bank hitelével új épületbe költözött iskolánk. Kerti játékokat (fa- és kötélmászókát, homokozót) szeretnénk készíteni a gyerekeknek, közösségi teret (padok, kemence, fűzlugas) kialakítani az udvaron és fejleszteni az iskolakertet (szerszámok).
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
11 314 Ft
Vadkacsa Leányfalui Gyermek Víziflotta
(11%)
A 25 éve működő egyesületünk 2004 óta működteti a Leányfalui Nomád Vízicentrum létesítményeit, hogy táborozóhelyként szolgálja a vízi-, a kerékpáros és bakancsos természetjárást. Továbbá működtet kenu suli, kormányos képző táborokat, nyílt KenuOvi napokat, illetve természet-közeli helyszínt biztosít az 'erdei iskola' - mozgalom terepgyakorlati képzéseinek.
www.vadkacsa.hu
A projekt, a támogatási cél bemutatása: "Minden gyermek tanuljon meg úszni, evezni, kerékpározni" mozgalmat indított 2011-ben a VADKACSA egyesület, a "vízen járás" művészetének és a természetjárás megszerettetésének terjesztésére. A KAP"2012 támogatás segítségével a KenuOvi és KenuSULI programjaink szervezéséhez szeretnénk 1 darab 16 személyes Konticky fakenut készíttetni, a szükséges mentőmellényeket és lapátokat beszerezni, illetve kapcsolódó ismeretbővítő kiadványokat készíteni, nyári vízi táborokat szervezni Dunakanyarban élő gyermekeknek.
Igényelt összeg:
800 000 Ft
Összegyűlt:
90 573 Ft
Végső Vár Alapítvány
(30%)
Alapítványunk a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok "beteg és hátrányos helyzetű gyermekek, nagycsaládosok, létminimum alatt élők" támogatásának, életkörülményeik javításának céljából jött létre. Szeretnénk, hogy minél több olyan gazdasági szereplő, egyéni vállalkozó és magánszemély álljon mellénk támogatóként, aki hozzánk hasonlóan szívén viseli nehéz életű embertársai sorsát és segítene minket kitűzött céljaink elérésében.
www.vegsovaralapitvany.shp.hu
"Közösen a Gyermek Éhezés Ellen!" Ez évben az ország azon megyei területeire szeretnénk eljutni élelmiszer csomaggal ahol élnek éhező gyermekek, de a nyilvánosság előtt nem ismert a sorsuk. Összesen 300-350 család és gyermeke számára szeretnénk élelmiszert átadni. A csomagba tejterméket és tartós élelmiszert készítünk össze.
Igényelt összeg:
1 500 000 Ft
Összegyűlt:
449 192 Ft
Victory Budapesten Élő Sclerosis Multiplex-es Betegek Életét Megkönnyítő Alapí
(2%)
AZ ALAPÍTVÁNY CÉLJA ÉS LEGFONTOSABB CÉLKITŰZÉSE "Az Alapítvány fő célja, hogy a Sclerosis Multiplex betegségben szenvedők részére a jelenleg alkalmazott ellátás mellett új gyógymódok igénybevételét, gyógyászati segédeszközök megvételét, kölcsönzését, felhasználását és propagálását elősegítse, a betegségben szenvedők életét megkönnyítse, a betegség elviselését könnyebbé tegye." (Kivonat az Alapító Okiratból) EGYÉB CÉLKITŰZÉSEINK •a nehéz szociális és lelki körülmények között élő SM betegek részére rendszeres vagy esetenkénti anyagi-lelki támogatás nyújtása, otthonukban való látogatása. •összejövetelek, kirándulások, •a hazai SM betegtársak megkeresése, a kapcsolatok fenntartása, valamint folyamatos tájékoztatásuk; •az SM betegek mindennapi ügyintézési, valamint az egészségügyi intézményekbe való csoportos szállításának megoldása; •kapcsolatok felvétele és fenntartása az SM betegséggel foglalkozó belföldi és nemzetközi szervezetekkel, csoportokkal, betegekkel. Pályázatok írásával az anyagiak megteremtése. •1% gyűjtése, Adományozók keresése és megtalálása létfontosságú.
victorysm.shp.hu
Kérjük, támogassák alapítványunkat, hogy híven az Alapító okiratban lefektetett elvekhez, teljesíteni tudjuk küldetésünket. Az Alapítvány fő célja: " az SM betegségben szenvedők részére a jelenleg alkalmazott eljárások mellett új gyógymódok igénybevételét, újabb gyógyászati segédeszközök létrehozását, felhasználását, betegek általi megismertetését lehetővé tegye, az alapítvány működésével a betegségben szenvedők életét megkönnyítse, számukra a betegség elviselését könnyebbé tegye." (Kivonat az Alapító Okiratból) Alapítványunk 16 éve segít a sclerosis multiplexes betegeknek, Alapítványunk látókörében 250 betegtárs van. A betegeknek sokat jelent a személyes találkozás, sok beteg egyedül marad betegsége idején. Évente két- három rendezvényt szervezünk. Orvosi segédeszközök kölcsönzése ingyenesen történik. A nehéz szociális és lelki körülmények között élő SM betegek részére rendszeres vagy esetenkénti anyagi-lelki támogatás nyújtása, otthonukban való meglátogatása; az SM betegek komplex (orvosi, gyógytornászi, védőnői és pszichológiai) gondozásának elősegítése, támogatása. Összejövetelek, kirándulások, rehabilitációs pihenések szervezése; a hazai SM betegtársak megkeresése, a kapcsolatok felvétele és fenntartása, valamint folyamatos tájékoztatásuk. Kapcsolatok felvétele és fenntartása az SM betegséggel foglalkozó belföldi és nemzetközi szervezetekkel, csoportokkal, ezzel kapcsolatban találkozók szervezése. Pályázatok írásával az anyagiak megteremtése. 2010 Decemberben a karácsonyi rendezvényen került kiosztásra egy része a szeptemberben kapott ruhaadománynak, amit egy SM betegünktől kapott az Alapítvány. A nagyobb része ez évben kerül kiosztásra. A nehéz szociális és lelki körülmények között élő SM betegek anyagi-lelki támogatása,otthonukban való látogatás folyamatos. Hálásan köszönjük a segítséget a segítő, létfenntartó támogatást. Müködésre 450.000 Rendezvény, szállitás 500.000 Segélyezés 450.0000
Igényelt összeg:
800 000 Ft
Összegyűlt:
12 714 Ft
Világítótorony Alapítvány
(2%)
A Világítótorony Alapítvány 2002 óta működik. Az alapító okiratban megfogalmazott céljaink: "szociális helyzetük, testi és szellemi fogyatékosságuk, árvaságuk miatt hátrányos helyzetben, állami gondozásban lévő gyermekek, fiatalkorúak, valamint idős, beteg felnőttek segítése, támogatása". Alapítványunk meghatározó tevékenységei közé tartozik az állami gondozásban élő gyermekek táboroztatása, a rászorulók folyamatos, egész éven át tartó segítése.
www.vilagitotoronyalapitvany.hu
Alapítványunk 2012-ben is folytatni kívánja üdültetési projektjeit, illetve rendszeres, az egész éven át tartó adományosztó munkáját. Terveink és lehetőségeink szerint ismét táboroztatni szeretnénk állami gondozott gyerekeket "Húsvéti tábor" és "Nyári tábor" címen. Táboraink célja ezúttal is a vidám és tartalmas időtöltés, rengeteg sportolási lehetőséggel, kulturális programokkal. A táborok szervezése mellett havonta szervezünk adományosztást az ország különböző térségeiben - gyermekotthonokban, csecsemőotthonokban, családok átmeneti otthonaiban, családsegítő központokban. Karácsonykor elsősorban gyermekotthonokban adunk át ajándékcsomagokat a gyerekeknek.
Igényelt összeg:
900 000 Ft
Összegyűlt:
15 838 Ft
Zöld Óvoda Hálózat Egyesület
(1%)
A ZÖLD ÓVODA HÁLÓZAT EGYESÜLET (ZOHE)a fenntartható életmódra való nevelés területén tevékenykedik, célcsoportja azonbanb nem csak az óvodások, akik a jövő nemzedékét jelentik, hanem az óvoda-pedagógiai munkában együttműködik a szülőkkel és az intézményeket fenntartókkal is. A ZOHE céljai között szerepel: Zöld Óvoda Hálózat kialakítása, szakmai támogatása és bővítése további Zöld Óvodák létrehozásának támogatása óvodapedagógus továbbképzések kidolgozása és lebonyolítása Zöld Óvoda eredmények széleskörű hazai elterjesztése
www.zohe.hu
A Zöld Óvoda Modell Program célja: 3 db regionális Zöld Óvoda modell program létrehozása és megvalósítása a Zöld Óvoda fenntartók és szülők aktív bevonásával, a régióban már példaértékkel működő és Zöld Óvodává válni szándékozó óvodák részvételével, a Zöld Óvoda kezdeményezések, tapasztalatcserék és együttműködések támogatásán és a kooperáció ösztönzésén keresztül.
Igényelt összeg:
1 500 000 Ft
Összegyűlt:
16 417 Ft
Zöld technológia Közhasznú Alapítvány
(18%)
Korunk nagy problémája a drága energia és az előállításához kapcsolódó környezetszennye-zés. Ezért az alapítvány célja olyan kutatások és fejlesztések támogatása, melyek új utakat keresnek az energia termelésben. Olyan energiatermelő berendezések elveinek kidolgozását és gyakorlati megvalósítását kívánja támogatni, melyek olcsó és környezetszennyezés mentes energiát képe-sek előállítani. Ezen a területen nagy fontosságú a széleskörű ismeretterjesztés is, hogy a la-kosság rétegeiből minél több szakember kapcsolódhasson be a téma kutatásába és a fejlesz-tésbe.
www.ztka.hu
Támogatási célként meghatározott projektünk: Célunk, hogy nyilvánosságra hozzuk a tavalyi év Tesla karbon-elektródos gázkisülési csövének felélesztése (Tesla 1 projekt) projektjében a MagNet Bank támogatásával elért eddigi eredményeinket. Fontos találmányok alapeffektusai vesztek el idáig, mert a feltalálók titokban tartották. Az alapítvány egyik sikere, hogy számos ilyen eltemetett titokra rábukkantunk. A www.ztka.hu és a www.greentechinfo.eu honlapokon elkezdtük ezt a munkát. Az elveszett effektusokat bemutató videó filmekre, animációkra eddig körülbelül 500.000,-Ft -ot költöttünk közadakozásból. Ezt szeretnénk folytatni. A cél az, hogy bárki meg tudja ismételni, sőt alapjait tekintve meg is értse ezeket a jelenségeket. Így az eredmények nem vesznek el többé, és sok értelmes ember kezdhet el dolgozni ezen a téren.
Igényelt összeg:
1 000 000 Ft
Összegyűlt:
175 746 Ft