A digitális nomádságról dióhéjban

“Szingapúrban születtem, de Torontóban nőttem fel, aztán felnőtt korom nagy részét Hongkongban éltem, mielőtt nomád lettem. A nagyszüleim Indiából menekültek Ugandába, de a szüleim már Londonban születtek, én télen főleg Balin élek, nyáron utazom, mióta eladtam a Startupom és dolgozom a következőn. Meghalt a legjobb barátom, és elhagyott a barátnőm, ezért eljöttem Brazíliából egy éve és azóta úton vagyok.”

A legkülönfélébb történetekkel találkozhat az, aki a hátizsákos életmódot választja. Ezer féle okból indultunk el, de valami közös bennünk: útban valahová érezzük magunkat a legjobban, ezért eköré szerveztük az életünket.

A munkavégzés forradalma

Csak 11 éve volt, hogy megjelent az iPhone 3G. Alig volt hálózat, nagyon kevés ember engedhette meg magának, és bődületes telefonszámlákat csinált, aki nem figyelt az adatforgalomra. Ma sokaknak a telefon a kizárólagos munkaeszköze, és nagyon sokféle munka végezhető távolból. Még pl. a masszőrök is folyamatosan úton lehetnek. Sokukkal lehet találkozni Dél-Kelet Ázsia strandjain.

Míg az előző generációk alig néhányszor váltottak munkahelyet és a biztos jövő záloga a ranglétrán előrelépés volt, ma Amerikában 60 millió ember dolgozik projekt alapon, és várhatóan 2027-ra ez lesz a domináns munkavégzési forma. 

  _{Fotó: Borissza Kitti}

A globális közösség

Egy startup piacralépési stratégiáján dolgoztam, amikor kaptam egy jótanácsot: a nemzetközi piacra nem úgy megyünk, mint a Rizikó társasjátékban, hogy országról országra haladunk. Ellenkezőleg: az üzleti élet globális szintjére lépünk, ami valójában sokkal kisebb, és megközelíthetőbb, mint egyes országok piacai. Mert ott alapvetően mindenki máshonnan jött, videóhívásban beszélgetünk, és tudjuk kezelni az időeltolódást, a kulturális különbségeket, valamint a munkaidőnk eltöltése helyett a feladatunkat végezzük el. 

A digitális nomádok legnagyobb Facebook csoportjában ma több, mint 100 ezer ember van, de ennél sokkal több lehet az, aki távolról végez munkát, csak épp otthon a gyerekei mellett vagy a vidéki farmján teszi ezt. A Gallup kutatása szerint az amerikaiak 50%-a mondja, hogy a munkája egy részét elvégezhetné otthon is, és minden statisztika azt mutatja, hogy a távolról dolgozás lehetősége jót tesz a produktivitásnak, a családi életnek, kevesebb költség a munkáltatónak, és összességében elégedettebb, lojálisabb munkavállalókhoz vezet. 

“Az éves irodafenntartás költségeiből egy csapatépítés Balin, és talán még egy kis fizetemelés is kijönne.” Így gondolkodnak azok a vezetők, akik a kezdetektől távmunkára optimalizálják a cégüket, és kihasználják a globális világ előnyeit. Ha az alvállalkozóidat rúpiában fizeted, de bevételed dollárban jön, akkor elég kényelmesen élhetsz pesóban költve el azt a karib tengerparton. 

Rengeteg weboldal van, ahol házfelügyeletért, vagy önkéntes munkáért szállást kaphatunk, és tapasztalatból mondom, a szobalány munka és az online marketing tanácsadás két kiválóan összeegyeztethető foglalkozás, így lakhatási költség nélkül is beutazhatjuk a világot. Mi döntjük el, hol dolgozunk és mikor, gyakran azt is, hogy mit. 

Sosem volt ennyi kapcsolatunk és ilyen könnyű kapcsolatfelvételi lehetőségünk, mint ma, mégis minden statisztika rémisztően növekszik a magukat magányosnak vallók számát illetően, különösen az idősebb korcsoportokban. Az évekig tartó stabil munkahely egyúttal egy tartós közösséget is jelentett. Ma a házasságoknál talán csak a munkaszerződések bomlanak fel gyakrabban. Nem véletlen, hogy a nagy cégek óriási büdzséket áldoznak közösségépítő programokra egy olyan vállalati kultúrában, ahol a munkavégzés nem időhöz és helyhez, hanem feladathoz van kötve. 

Közösségben messzire jutunk

A digitális nomádok globális közössége az egész bolygót behálózza, és lehetőségeket teremt arra, hogy a kultúrák között átjárás legyen, és érzékenyebbé is tesz minket a globális problémákra. Másképp gondol a Chennai ivóvíz krízisre az, aki járt már ott, jobban odafigyel a műanyag használatra az, aki takarított már strandot Indonéziában, és boldogabb attól a kevéstől, amije van az, aki  tudja, hogy Afrikában milyen kevés kell a boldogsághoz. 

A globális közösségek biztonsági hálót adnak az utazónak, az úton dolgozni akarónak, és ott teremnek, amikor helyben van szükség segítségre, például cunami idején.

Szerző: Borissza Kitti