|
MagNetBankKözösségi bank![]()
Fáy Zsolt
Fáy Zsolt vagyok, 43 éves, és 1995 óta mint egyik fő alapító tulajdonos, és mint az igazgatóság elnöke fontos szerepet vállaltam a HBW Express Takarékszövetkezet felfuttatásában, jelenleg a jogutód MagNet Magyar Közösségi Bank egyik fő részvényese és igazgatóságának elnöke vagyok. Eredeti végzettségem informatikus, diplomámat a Budapesti Műszaki Egyetemem szereztem. Nős vagyok, 3 gyerekem van. A családom adja azt a biztos hátteret, ami nélkül a mai gyorsan és kiszámíthatatlanul változó világhoz alkalmazkodás lehetetlen lenne számomra. 2008-ban hosszú, gondos előkészítés után egy a saját hazájában, Spanyolországban úttörőnek számító közösségi bankkal, a Caja Navarrával arról állapodtunk meg, hogy tőkeemelés révén 30%-os tulajdont szerez a takarékszövetkezetben, és ezzel lehetővé teszi a bankká átalakítást. Igaz, ezzel a magyar tulajdonosok aránya 70%-ra csökkent, de a többségi hazai részesedést meg tudtuk őrizni. Számomra a többségi magyar tulajdon megőrzése és a közösségi banki értékrend már akkor nagyon fontos volt. A 2008-ban kezdődő pénzügyi válság hatására még jobban elköteleződtem a banki működés számomra egyetlen hosszú távon életképesnek tűnő formája, a közösséget és annak érdekeit sokkal jobban figyelembe vevő közösségi bank eszméje mellett. Az utolsó másfél évben még keményebben dolgoztunk kollégáimmal, és folyamatosan készültünk a nagy napra, amikor el tudjuk indítani az első magyar közösségi bankot. Tudom, hogy még nagyon sok munka hátra van, de még fiatalnak érzem magam, és remélem, lesz is erőm az első magyar közösségi bank kiteljesítéséhez, és mindannyiunk számára bebizonyosodik, hogy az úttörő szerepünk jó irányba viszi a hazai pénzügyi kultúrát! A munkában is segít, hogy legkisebb lányom születése óta, azaz 8 éve jógázom. Úgy érzem, a jóga során magamévá tett szemléletnek is fontos szerepe volt abban, hogy felismerjem, mi fontos igazán a mai világban, ezen belül mi fontos a pénzügyekben és a banki működésben. ![]()
Rostás Attila
Eredetileg a Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karán végeztem Informatika szakon. Később aztán a Közgázon is végigjártam egy másoddiplomás képzést. Részt vettem a Magnet Bank jogelődje, a HBW Express Takarékszövetkezet alapításában. Izgalmas folyamat volt végigkövetni, ahogy a legelső ügyféltől mára eljutottunk oda, hogy több mint tízezer magánszemély és cég számára nyújtunk szolgáltatást. Az egyetlen bankfiókot pedig jó pár újabb követte. Közben a banki ügyintézés jelentős része áthelyeződött az internet világába, amiben igyekeztünk az élen járni. Az elmúlt 15 év során persze mi magunk is sokat változtunk, fejlődtünk és más dolgok váltak fontossá számunkra. Úgy látom, néhol elég furcsa az a világ, amit mi emberek teremtettünk magunknak. Időnként feleslegesen túlbonyolított és nehezen érthető. Kezdve egy egyszerűnek tűnő hivatali ügyintézéstől az adózásig, vagy akár egy megvásárolni kívánt termék kiválasztásáig. Ebben az eligazodásban általában a reklámok sem segítenek, hanem inkább félrevezetnek minket. A piaci körülmények hatására a cégek igyekeznek egymást túllicitálni, és termékeiket még a valóságosnál is kedvezőbb színben feltüntetni, olyan tulajdonságokat elengedhetetlen szükségletnek beállítani, amelyek talán nem is olyan jelentősek. Sajnos, ez zajlik a bankok világában is. A túlkomplikált, nehezen érthető banki termékek, árúkapcsolások szándékosan megnehezítik a tájékozódást és az ésszerű választást. Pedig ha belegondolunk, milyen egyszerű is az egésznek az alapelve: a betétesek a pillanatnyilag felesleges pénzüket beadják a bankba, aki ezért kamatot fizet nekik. Ezt a pénzt pedig kölcsönadja annak, akinek épp szüksége van rá. Jó lenne visszatérni az alapokhoz! Átgondolni, hogy mire is van valójában szükségünk, mi a fontos számunkra, és e szerint élni... Szabadidőmben legszívesebben, ha épp nem a családommal vagyok, fogom a fotós hátizsákomat és a természetet fényképezem. Jó lenne úgy élnünk, hogy holnap is legyen mit fényképezni!.. ![]()
Salamon János
1996 áprilisától dolgozom a MagNet Magyar Közösségi Banknál, pontosabban annak jogelődjeinél. Az első 12 évet ügyvezetőként, vezérigazgatóként még a HBW Express Takarékszövetkezet vezetőségének és igazgatóságának tagjaként, a Takarékszövetkezet felfuttatása és megerősödése érdekében küzdöttük végig kollégáimmal és vezető társaimmal, és eközben már a cég egyik tulajdonosává váltam. 2008-tól a HBW Express Banknál ugyanezen pozíciókban, és szinte változatlan célok érdekében tevékenykedtem, igyekeztem megfelelni azoknak az újabb kihívásoknak, amelyek egy bank irányításában való meghatározó szerepkörrel együtt járnak. 2010-ben végre elérkezett az idő, amikor elmondhatom, hogy részese vagyok annak a csapatnak, akik az első magyar közösségi bankot útjára indítják. A "csapat" szót fontos hangsúlyoznom, mert kollégáimmal együtt - függetlenül attól, hogy vezetőkről vagy beosztottakról beszélünk -, közösen találtuk ki, alkottuk meg mindazt, amit a közösségi bankként működés lényegének gondolunk, és amiben hiszünk. A legtöbbet az utóbbi egy évben tanultam, a közös munkából. Szereztem már különféle diplomákat, részt vettem képzéseken, de amikor az alkotás és a tanulás egyszerre történik velünk és bennünk, azt az élményt korábban nem ismertem. Az első felsőfokú végzettségemet a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szereztem még 1985-ben, ahol a pénzügy szak elvégzése után kaptam meg az első diplomámat, majd rögtön mellé az informatikai végzettségemet tanúsító oklevelet is. Néhány évvel később már túl voltam a szakközgazdász képzésen is, a Gazdasági ellenőrző szakon megtanulhattam mindazt, amit egy könyvvizsgálónak tudnia kell. Amikor 2000-ben épp az USA-ban jártam egy rövid időszakot egyetemre, akkor ismertem meg az MBA diploma lényegét, így hazatérve jelentkeztem a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem képzésére, ahonnan 2003-ben két szak elvégzéséről szóló oklevéllel távozhattam. Így már azt is beírhatom az önéletrajzomba, hogy MBA diplomám van pénzügyből és emellett minőségmenedzsmentből is. Persze, ez mind csak papír marad, ha nem társul mellé sok tapasztalat, az igazi tudás megszerzéséhez a gyakorlat, az aktív tevékenység elengedhetetlen. Korábbi munkahelyeim is arra szolgáltak, hogy tudást és tapasztalatot szerezzek. Az egyetemi éveket egy rövid nyomdaipari kitérő követte, ahol a számvitel és a pénzügyek szakterületén középvezetőként kellett megállnom a helyemet, emellett egy komoly informatikai fejlesztés részese is lehettem. Aztán 1988-ban már a bankszektor felé vettem az irányt, ott véltem megtalálni azt a helyet, ahol a közgazdasági, a pénzügyi, a számviteli, informatikai és jogi szakismereteimet együttesen tudom hasznosítani. Először az Általános Értékforgalmi Bankban középvezetőként, majd az Agrár Innovációs Bankban (később Agro Betét és Hitelbank) egyre magasabbra emelkedve a ranglétrán, eljutottam a felsővezetői szintig, aztán 1995-től egy multinacionális cég pénzügyi igazgatójaként folytattam. 1996-ban ott ért a megkeresés, egy épp megalakult kis pénzintézet élére hívtak. Azóta is ennél a pénzintézetnél dolgozom, csak ez már kicsit nagyobb, kicsit összetettebb, sőt, valójában már nagyon más. Olyan, amilyenné alakítottuk. Mi, közösen: vezetők, tulajdonosok és alkalmazottak. S remélem, még sok éven - akár évtizedeken - át részese lehetek a további fejlődésnek, amikor megélhetjük, hogyan lesz a most elültetett magból, magokból valami olyan, amire nemcsak mi, hanem ügyfeleink is jó érzéssel tekinthetnek. S még valami fontos az életemben: a család és a barátaim. Meg persze vannak különféle szabadidős elfoglaltságaim is, szeretek motorozni, autózni, hajózni, bütykölni (valamikor fizikusnak készültem), de az időm nagy részét a munkám tölti ki, és emellett igyekszem a hozzátartozóimmal minél többet eltölteni. A család és a barátok adnak energiát és szeretetet, és arra mindig szükség van... Persze, igyekszem én is adni, amennyit csak tudok... |











