|
MagNetBankKözösségi bank
Rólunk mondták
Gazdasági szakértők, barátaink, partnereink, banki ügyfelek véleménye a MagNet Bankról, az újbanki modellről, a fenntarthatóság köré szerveződő pénzügyi hozzáállásról.
 |
Zsolnai László egyetemi tanár, a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdaságetikai Központjának igazgatója
Nagyon örülök, hogy végre van etikus bank Magyarországon. A MagNet Banknál a betétes jó lelkiismerettel helyezheti el a pénzét, mert itt kizárólag progresszív vállalkozásoknak kölcsönzik ki azt. A betétes átláthatja a pénze útját, sőt maga is rendelkezhet arról, hogy melyik ökológiai, társadalmi vagy kulturális kezdeményezést hitelezzék belőle. De még arra is lehetősége nyílik, hogy - etikai preferenciáit érvényre juttatva - lemondjon a kínált kamat egy részéről, s ezzel kamatkedvezményhez juttasson általa fontosnak tartott projekteket. Azt remélem, hogy a MagNet bank segítségével kialakulhatnak az etikus betétesek és az alternatív vállalkozók között azok a pozitív körök, amelyek elősegítik az ökológiai helyreállítás és a társadalmi kreativitás kibontakozását Magyarországon.
|
|
 |
Galináné Takáts Gertrúd MagNet Bank, lakossági ügyfél
Számomra teljesen új gondolat és szisztéma, hogy "beleszólhatok", mit finanszíroz a bank a betétbe helyezett pénzemből. Ehhez kapcsolódóan is jó a bank kommunikációja, érthető, a honlapjáról jól lehet tájékozódni.
A várakozásom, hogy ez a koncepció életképesen halad tovább és érezhető lesz a konkrét segítség. Emellett bármelyik fiókban voltam, bármikor, mindig személyre szóló, figyelmes kiszolgálásban volt részem. A bank rugalmas igazodását a gazdasági-pénzügyi helyzethez szintén pozitívumnak tekintem.
|
|
 |
Zsikla Gábor Flow Csoport, ügyvezető igazgató
Mióta - egyetemista korom óta - bankszámlám van, ugyanannál a banknál bankoltam. A MagNet meggyőzött arról, hogy váltsak. Nem csupán azzal, hogy jó kondíciókat kínált, hanem azzal a teljesen új, nem konvencionális megközelítéssel, illetve a hozzám közel álló értékrendszerrel, amivel a bankolást végzi. Tudom, hogy mit és kit hiteleznek a betétemből, tudom, hogy mekkora profitot realizál "rajtam" a bank, nem a túlzott profithajszolás a cél, hanem a szűkebb és tágabb környezet, közösség fejlesztése. Mindezek olyan értékrendszerről tesznek tanúbizonyságot, amelyről más szervezetek is példát vehetnek. Transzparencia, valós felelősségvállalás, tudatosság, partnerség, hosszú-távú gondolkodás. Úgy vélem, hogy minden 21. századi modern szervezetnek hasonló értékeket kellene követnie.
Rögtön két héttel azután nyitottam számlát a MagNetben, miután hallottam a koncepcióról. Ügyfélként azt érzem, hogy nem csak egy bank, hanem egy érték- és célrendszer mellé tettem le a voksomat. És nem rövid, hanem hosszú távon.
|
|
 |
Takáts Péter szociális vállalkozó, szervezetfejlesztési tanácsadó
Most, hogy Magyarországon is végre megjelent az első etikus bank, lehetőség nyílt arra, hogy tudjam, mit tesz a pénzem, ha azt egy bankszámlán elhelyezem. Ez lehetőséget ad arra, hogy tudatosan és felelősséggel felvállaljam ennek minden következményét és eredményét.
Szoros és személyes kapcsolatban vagyok a német GLS Bank és a holland TRIODOS bank néhány vezető munkatársával, és így közelről figyelhettem meg, hogy hogyan is működnek a felelős bankok. A siker abban áll, hogy ez a két bank - és ehhez hasonló módon az összes etikus bank - a világfejlődés folyamataival teljes összhangban működik. Felvállalják azt a ma még kevésbé általános, de egyre inkább teret hódító feladatot, hogy folyamataikat nem a hatalom, és a mindenáron való nyereségszerzés vágyától hajtva szervezik, hanem példát mutatnak a tudatos pénzkezelés és a világért vállalt felelősség tekintetében.
Az etikus bankolásnak az egyik legnagyobb eltérése számomra a hagyományos modelltől abban van, hogy nem a betétesek vágyaira épít, hanem a tudatosságára. Nem a magasabb kamatokkal akar embereket magához csábítani, hanem azokat a tudatos embereket célozza meg, akik számára már az is "kamatnak" minősül, ha pénzükkel a világban valami jót hozhatnak létre, valami pozitív megvalósulását támogathatják. Ugyanis ezek az emberek kamatnak nem csak a bankszámlán közvetlenül jóváírt összegeket tekintik, hanem a világban megvalósított jót és helyeset is. Az etikus bankok pedig ebben a partnereink.
Azt remélem, hogy ez a bennem már létrejött tudatosság a MagNet bank megjelenése által, különös tekintettel a világban zajló pénzügyi folyamatokra, tovább erősödik Magyarországon, és egyre több ember látja be azt, amit én is felismertem: felelősséggel tartozom azért, amit az én pénzem egy bankban elhelyezve a világban tesz. Ezt a felelősséget csak egy etikus bankban tudom felvállalni.
|
|
 |
Boda Zsolt politológus-közgazdász, gazdaságetikai szakértő
A pénzed szavazat, szokták mondani. Eldönthetjük, hogy hazai, keveset utaztatott, környezetbarát, egy felelős cég által gyártott terméket vásárolunk, vagy mindez nem számít, és csak a márka vagy az ár alapján döntünk. Azt remélem, hogy vásárlási döntéseink során egyre többen vesszük figyelembe a termékek és a vállalatok környezeti, társadalmi jellemzőit is. A piacgazdaságban csak akkor remélhetjük, hogy a cégek komolyan veszik ezeket a szempontokat, ha világos pénzügyi jelzéseket kapnak. Ha a környezetszennyező, felelőtlen cégeket bojkott fenyegeti, és ha az etikus vállalatoknak bővül a piaca.
A bankok között itthon eddig nem volt olyan, amely az etikus, a társadalmilag elkötelezett, környezetileg felelős működést tűzte volna ki célul. Hazai bioalmát tudtam vásárolni, de a pénzemet nem tudtam olyan bankhoz vinni, amelynek elveivel, értékeivel azonosulni tudtam volna. De az egyéni jó érzésen túl gazdasági jelentősége is van a közösségi bank megjelenésének. Hitelezni tud olyan szektoroknak, projekteknek, amelyek bár társadalmilag hasznosak, szerényebb profitjuk miatt nem, vagy csak rossz feltételekkel juthattak eddig kölcsönhöz. És talán a hazai bankszektornak is jelzést ad: merre is kellene elindulni a pénzügyi válság, a felelőtlen hitelezés és az ügyfelekkel való méltánytalan bánásmód okozta morális hitelvesztés után.
|
|
 |
Vajda Zoltán MagNet Bank ügyfél, a Gipszkorszak játszóház ügyvezetője
Induló vállalkozásomhoz kerestem vállalkozói számlavezető bankot és megfogott a MagNet koncepciója. A cégem által is követni kívánt CSR-hoz (a fair trade kávén, a csökkent munkaképességűek foglalkoztatásán, a tudatos adófizetésen, a természetbarát alapanyagokon kívül) egyértelműen kapcsolódik, hogy a - reményeim szerint - megtermelt nyereséget társadalmilag felelős módon kezeltethessem.
Tényleg hiszek a közös értékteremtés erejében és erre a MagNet Bank méretgazdaságosan - azaz amire az én ici-pici pénzem önállóan nem lenne hatékonyan képes - lehetőséget ad. Lakossági számlavezető bankomnak én egy "ügyfél" vagyok; szeretném azt érezni, hogy itt pedig "partner", akin nemcsak profitot kell maximalizálni (természetesen azt is - és ez rendben van!) hanem akivel együtt lehet működni.
|
|