|
MagNetBankKözösségi bankAlább olyan rendezvényekről tájékozódhat, melyeken bankunk is részt vett, vagy a MagNet Bank szervezésében valósultak meg. Szeretettel várjuk Önt jövőbeli eseményeinkre is!
Magyar „Fenntarthatósági Csúcs" II. – Piac és Profit konferencia a gondolkodás-, értékrendváltás és cselekvés jegyében 2011. november 23-24. Budapest, Sugár Üzletközpont, Mozicsarnok A Magyar „Fenntarthatósági Csúcs” II. konferencia ismét a hazai szereplőket hívja egybe, szembenézésre és cselekvésre. Eljött a konkrét tettek ideje. Az idei konferencia fő témája: mit tesz, és mit tehet az egyes ember azért, hogy egyéni, családi, nemzeti és globális szinten megváltozzanak a negatív folyamatok. Vessünk számot értékrendjeinkkel, vonjunk párhuzamot a civilizált világ értékrendjei és a Föld természeti erőforrásainak kiszipolyozása, tönkretétele között! Fogalmazzuk meg együtt azokat az értékeket, értékrendváltást, amely mentén fenntarthatóvá válhat saját életünk és unokáinké is, itt a Földön! A MagNet Bank is részt vesz a konferencián; az üzleti döntéshozók szerepe és felelőssége szekcióban fog előadást tartani, ahol a résztvevők választ kaphatnak arra, hogy hogyan lehet összeegyeztetni a felelősséget az üzleti szempontokkal? A részletes program itt tekinthető meg.
Akarsz róla beszélni? 2011. november 24. Tahitian Noni Arena, (MOM Park) BrandTrend konferencia a CSR miértjeiről. A konferencia központi kérdése az, hogy egy vállalat miért készít CSR stratégiát, miért, hol és hogyan éri meg a CSR tevékenység. A MagNet Bank előadója Dakó Andrea, értékesítési igazgató. Előadásának témája, hogy egyáltalán miért lett szükség a CSR fogalmára?! Ezek szerint lehetséges anélkül vállalkozást indítani vagy vállalatot működtetni, hogy az ne legyen felelős és tudatos a saját társadalmi környezetét illetően? A részletes program itt tekinthető meg.
Pénz, de honnan? – Piac és Profit workshop 2011. október 27. Budapest, Hotel Mercure, Buda
Lehet sikeres, szilárd pénzügyi alapokon nyugvó, elismert céget építeni ebben a nehéz, bizonytalan gazdasági környezetben? Vannak még lehetőségek, amiről Ön nem tud? Jöjjön el a Piac & Profit workshopjára, s előadóinktól megtudhatja, amit esetleg még nem tudott, hogy szilárd, biztonságos, jól működő, fejlődőképes cége legyen! A MagNet Bank előadója Dakó Andrea, értékesítési igazgató. Előadásának címe: A kedvező finanszírozási lehetőségek mellett jelenthet-e további versenyelőnyt a felelős bankválasztás? A részletes program itt tekinthető meg.
Jó-Lét-Kérdések – XVI. KÖVET Konferencia 2011. október 20. Budapest, Hotel Gellért A KÖVET Egyesület XVI. Jó-Lét-Kérdések című konferenciáját 2011. október 20-án, Budapesten, a Hotel Gellértben rendezi, melynek központi témái a felelős gazdaság, a környezetvédelem, valamint annak pénzügyi és emberi vonatkozásai. A rendezvény díszvendége Dr. Georg Winter, a környezettudatos vállalatirányítás úttörője, egykori gyáriparos, a B.A.U.M és az INEM alapítója. A KÖVET Egyesület konferenciáján a tudományos, állami, civil és vállalati szektorból érkező szakértők három szekcióban előadások és kerekasztal beszélgetések során mutatják be a felvetett problémákra elméleti és gyakorlati megoldásaikat, elméleteiket, értékelik a jelen helyzetet a jövő szempontjából. A konferenciaterem előterében vállalatok mutatják be a környezetvédelem terén megvalósított jó gyakorlataikat. Salamon János, a Bank vezérigazgatója előadóként is részt vesz a konferencián. Előadásának témája, hogy az egyéni elhivatottság vajon hogyan épülhet be egy szervezet kultúrájába, valamint az egyén és a szervezet hogyan hatnak egymásra. A részletes program itt tekinthető meg.
A MagNet Bank Solymári fiókja is jelen volt a Solymári Búcsúban. 2011. szeptember 9-11.
Vegye fel velünk a kapcsolatot!
Párbeszéd a pénzügyi felelősségvállalásról, a fenntarthatóságról:
|






