|
MagNetBankKözösségi bank
Alapfilozófia
Mit jelent az, hogy egy bank újbank?Az európai újbankok (etikus, közösségi, öko-, zöld-, vagy alternatív bankok) működését jellemzi:
A MagNet Bank ügyfelei igazi partnerek, mert:
„Az újbank nem azt jelenti, hogy újak lennénk a banki palettán!
Vízió és stratégiaÚj fejezetet nyitottunk a hazai pénzügyi életben: létrehoztuk Magyarország első újbankját, amely közösségi pénzintézetként kapcsolatot létesít a betét- és hiteloldali célok, társadalmi és kisközösségi érdekek között.
A MagNet Magyar Közösségi Bank felvállalja az úttörő szerepet, hogy az ügyfelek közreműködésével valódi választási lehetőségek révén forrást biztosítson olyan kezdeményezések számára, amelyek pozitívan hatnak környezetünkre és társadalmunkra, amelyek közös jövőnk biztosítékai lehetnek. Együtt felelősenAmi megváltoztatja azt a helyet ahol élünk, az a felelősség és a tudatosság. Az emberek a mindennapos, hétköznapi döntéseinken keresztül – akár szerényebb megtakarításaikkal is – jelentős változást érhetnek el. Ebben kívánunk partner lenni, mert együtt, közösen többet érhetünk el.
Közösséget építünk. Működésünkkel és annak során gondoskodunk az egyénekről, munkatársainkról, betéteseinkről, hitelfelvevő ügyfeleinkről, civil és üzleti partnereinkről. Az emberekről, és azok szűkebb és tágabb környezetéről. Hosszú távú, a fenntarthatóság elveit követő értékekre és valós társadalmi igényekre építve. Értéket teremtünkÜgyfeleinknek olyan jogokat biztosítunk, amelyek eddig nem léteztek a hazai banki szektorban. Munkatársainkkal, vezetőinkkel, tulajdonosainkkal olyan új termékek és szolgáltatások kifejlesztésén dolgozunk, amelyek túlmutatnak eredeti finanszírozáshoz kötődő céljaikon, és a bank tágabb környezete számára valós értéket teremtenek, illetve őriznek meg. Ezáltal nemcsak ügyfeleink, de mi magunk is fejlődünk – és mindezt örömmel tesszük, átlátható, törődő és barátságos munkamodell keretében.
|








